EmceeMike blogja

Utolsó nap, még egy utolsó nagy banzáj és aztán vége. Meg is volt a banzáj, ahogy kell. Kicsit később indultam aznap, mert a szombatot valahogy kikellett pihenni, hogy még legyen erő a végére is.

A bejáratnál tudtuk meg, hogy a Pendulum elmarad, így a világzenei színpadhoz indultunk, mert én nagyon kiváncsi voltam a Csík zenekarra. Erdélyben nagyon népszerűek és mióta feldolgoztak pár Kispál és a Borz számot azóta idehaza is. Bemelegítésnek mindenképp jó volt. Ám nem néztük végig, mert időben ott akartunk lenni a Tribute sátorban, ahol a Piknik Park lépett fel. Nem túlzok ha azt mondom, hogy ez volt az eddigi legjobb PP koncert amit láttam. Energikus volt és zúzós. Észrevehetően javult a zenekar mióta Oláh Szabi elvállalta Mike szerepét. Koncert után Csillától (a banda Mamájától és Zoli feleségétől) vettem egy Piknik Parkos trikót is, aminek nagyon örültem :]

Ezután Szabival és Balázzsal néztük a Queen emlékzenekart egy ideig, majd átsétáltam a Nagyszínpadhoz Ákossal egy kis paraszt metálra, a Tankcsapdára. Mondjon bárki bármit, szidhatja őket a sárga földig akkor is tudnak zenélni és jó hangulatot teremteni. Arról nem is beszélve, hogy milyen látványelemeket építettek be a showba: Tűzcsóvák, óriás kijelző stb stb.

Ezután átmentem a Sziget másik végére, Cadaveres-re. Ám itt se maradtam sokáig, mert jöttem vissza Kowalsky meg a Vega-ra. Nos hát sokan úgy vannak vele, hogy ejnye-bejnye Kowa otthagyta a Black-Outot a Vega miatt. Én már kezdem úgy látni, hogy jól tette. Elismerem a munkásságát és azt, hogy a BO nélküle már nem az. De ha valami nem megy, nem kell erőltetni. Kowa mondanivalója megmaradt, csak más lett a körítés, amit nem mindenki emészt meg könnyen. Én megemésztettem, mert bejön és a koncerten is jól éreztem magam.

Innen a Hammerworldre mentem a Blind Myself-re aztán újra a Tribute sátorhoz, a Rage Against The Machine-t játszó Guilty Parties-ra. Amely együttes egyébként a Subscribe tagjaiból áll. Volt itt is minden. Pogó, Bodysurf felfújható gumimatracon, kettőnégy forgatás, és persze tánci-tánci-tánci.

Ezek után még maradtam mert jött a Retro Disco Dj Paplantól. Itt már tényleg utolsó energia tartalékaimat használtam fel, de megérte, mert megtanítottuk vonatozni a külföldieket :D

Az árakról még nem írtam, úgyhogy akkor most itt a végén: Nem kell ecseteljem, hogy fesztivál révén nem volt olcsóság, de nagy drágaság se. A sör, mint fesztivál ital 390 volt, ami egész tűrhető ha 0,6 literről beszélünk. A 3a2-es VBK (3dl bor, 2dl kóla) 440 volt, ez sem volt vészes.

Ha éhes volt az ember, akkor volt bőven lehetősége választani, hogy mivel csillapítsa éhségét. Volt "tömdtele" hot-dog, ami azért jó mert teletömik azzal, amit te akarsz: paradicsommal, uborkával, savanyúkáposztával vagy hagymával. Aztán volt óriás "Buci" amiből ha egyet megevett az ember, akkor elvolt vele fél napig. Mindenféle pizza, gyros, és vegetáriánus kaják is. Na meg mindenféle süti és édesség.

Összegezve: Nagyon jó volt mindegyik nap, jövőre ugyanott, ugyan velem :]

Ez volt a legsűrűbb és a leghosszabb nap. Mégpedig azért mert sok jó koncert volt és sokszor egy időben több jó is, így muszáj volt választani. Kezdésként a Nagyszínpadnál megnéztük a Pannonia All Stars Ska Orchestra-t. Hallotam már róluk, de még nem ismertem igazán a munkásságukat. Viszont utána megjegyeztem, hogy ezt pótolom. Eszméletlen jó hangulatot csináltak, mindenki átvette a ritmust és dülöngélt, táncolt olyan  reggae stílusba. Nekem különösön az utolsó számuk a Hello Gagarin tetszett meg, ami azóta is pörög a zenelejátszómban.

Majd egy hosszabb Hammerworld-ös fázis következett, elsőként egy kevésbé ismert együttes a Turn of Mind. Itt kicsit a hangulat még visszaesett, de ez betudható annak, hogy még korán volt és, hogy ez már a negyedik nap volt ugye. Utánuk jött egy kis hörgős, fejrázós hardcore a Watch My Dying-tól. Majd egy igen érdekes műsor a francia Punish Yourself-től. Ez is hátulról ülve nézős illetve becsukott szemmel hallgatós volt, hogy legyen energia későbbre is. A következő Mass Hysteria szintúgy. Ezt mondjuk nem sokáig néztük, mert elindultunk a Nagyszínpadhoz a Serj Tankian-ra, ahol szerencsére sikerült jó helyet találjunk középen. Életem eddig legnagyobb koncertje volt ez. A végére már fájt a kezem a tapsolástól, az oldalam meg a pogósoktól, de megérte. :]

Innen elindultunk a Subscribe dedikálásra és miután az elözőleg megvett Stuck Progress To Moon lemezt dedikáltattuk, visszaindultunk a Hammer sátorhoz. Itt meghallgattuk a svéd Meshuggah-t a sátoron kívülről, mert benn már alig volt hely és így is jól lehetett hallani a zúzást.

Aztán a végén bementünk, hogy a Superbuttra legyen jó helyünk elől. Lett is, első sor. Na itt aztán volt minden. Két koreográfia is, a korábban említett Wall of Death és a Circle Pit. Circle Pitnél nagy kört kell csinálni és úgy körbeugrálni, pogózni miközben megy a zúzás. Ez is egy élmény, érdemes kipróbálni annak aki szereti az ilyet. Jó tanács: Próbáljatok meg nem el esni! :D 

Ennyi izgalom után jött az idei Sziget azt hiszem legnagyobb, legkeményebb zúzása számomra, a Subscribe. Ez az szint amikor már én se álltam be pogózni, holott szeretem. Ami negatívum, hogy sokáig szarakodtak a beállással és így elment egy csomó idő és kimaradtak jó számok, de azt hiszem kárpótolt minket a jó hangulat. Azért megvan annak is a varázsa, hogy többszáz ember üvölti egy emberként az énekessel, "hogy Édes rózsám becsúszott a FASZ!" :] Ezt a koncertet se felejtem el egy hamar az biztos. Ezután jött még két együttes ám ezeket is már csak hátulról hallgattuk. Ők voltak a Mangod Inc. és a My Small Community utóbbi egyébként happy hardcore-t játszik, amin jót nevettem. Ezekután már garantáltan nem kellett ringatás, el is indultunk hazafelé lassan.

Ez is olyan nap volt amire egyébként nem biztos, hogy kijöttem volna, de nem bántam meg, hogy anno a hetijegyet vettem meg.

A szokásos fesztiválzenével kezdtük a The Cribs jóvoltából, majd Sex Action a Hammerworld-ön. Itt igazából pihi ment hátul meg alvás, de nem ez volt az egyetlen ilyen eset. :] Szintúgy hátulról figyelős volt a Lacrimas Profundere.

Aztán jött a Depresszió ami több izgalmat hozott már. Sokan szidják meg nem szeretik a Depit, holott nagyon jó bulit tudnak csapni. Újabban eltanulták a Superbutt zenekartól a Wall of Death nevű koreográfiát és elég nagy sikert arattak vele. Aki nem lenne tisztába a Wall of Death jelentésével az most figyeljen, aki tudja az meg most csukja be a szemét: Szóval a Halál fala nevű koreográfia igen egyszerű. Megáll a zene és ketté válik a közönség jó nagy "kifutópályát" hagyva majd mikor elindul a zúzás akkor összefutnak az emberek. Csak erős idegzetűeknek ajánlott természetesen, de egyszer mindenképp érdemes kipróbálni, maradandó élmény :]

Ezután jött az egyik legnagyobb koncertélményem a Metallica feldolgozásokat és újabban saját számokat játszó finn cselló trió az Apocalyptica. Gondolom nem kell ecseteljem, hogy mennyire tele volt a sátor. Ezek után ismét kis pihi aztán irány haza.

A második napra már kellően bevoltunk melegedve így egy hideg sörrel a kezünkbe célbavettük a Nagyszínpadot, hogy megnézzük a svéd pop-punkot játszó Millencollint. A szokásos fesztiválzenét nyomták, de nem volt unalmas. Jó kis bemelegítés volt arra a napra.

Ezután megkerestük a Vidámzenei Színpadot és egy újabb sör iszogatása közben hallgattuk Szőke András és Badár Sándor műsorát. A hely már annyira tele volt, hogy kívülről tudtuk nézni és néha nem is hallottuk rendesen a sok zenétől ami a környéken szólt, de azért elcsíptunk pár poént és vicces történetet.

Ezután visszatértünk a Hammerworldre meghallgatni a szintén svéd Sabatont. Keményen tudnak ám zúzni. Majd visszatértünk a Nagyszínpadhoz, ahol jó nagy tömeg gyűlt össze a Jamiroquaira. Jó nagy bulit csapott meg kell hagyni, meg is lepődtem rajta. Ezek után ismét visszatértünk a Hammerworld színpadhoz és le is tanyáztunk egy időre. A folk-metalt játszó Dalriada után jött a nagy öreg Beatrice. Hihetetlen, hogy 30 év után is még képesek megtölteni nagy koncerttermeket és fesztiválsátrakat. Elhangzottak a legnagyobb slágerek, amiket szinte mindenki kivülről fújt, olyanok, mint: a Nagyvárosi farkas, a Nem kell, a Piros-fehér-zöld, az Azok a boldog szép napok és utolsóként a legnagyobb sláger, a 8 óra munka. Majd átmentünk ismét a Tribute színpadhoz és végigbuliztuk a Retro Discot. Majd én olyan fél 7-re haza is értem és bedőltem az ágyba, hogy aznap újult erővel tudjam majd folytatni.

Megkésve bár, de törve nem jöjjön akkor egy kis élménybeszámoló a 2008-as Sziget fesztiválról naponként. Képek majd esetleg késöbb.

Igazából egy regényt lehetne írni róla, de nem akarlak untatni titeket így dióhéjba megpróbálom billentyűzetre vetni.

-1. és 0. napon nem voltam, mivel ezekre a napokra nem szólt a hazamenős bérlet, sajnos. Az első nap meg volt a szokásos ismerkedés a hellyel és az újdonságokkal, a terep felmérése és persze beleugrás a hatalmas buliba. Ismerkedni sokat nem kellett mondjuk, mert már harmadszor voltam ott, így könnyen megtaláltam a számomra érdekes koncerteket, programokat. Elsőként az Anti Flag nevű brit bandát néztük meg Laci barátommal. Kellemes, könnyed, energikus showt csaptak. Igazi fesztiválzenét játszottak, amiből volt bőven ezúttal is. A stílusuk valahol a pop-punk környékén lelhető fel.

Majd egy ideig nem mozdultunk a Hammerworld sátor környékéről. Jött a Rómeó Vérzik, majd az én kedvenc magyar bandám, a Black-Out. Elég rövid műsort nyomtak sajnos, viszont annál zúzósabbat. Konkrétan trash-metalra emlékeztetett a zene, a hangosítás miatt. Voltak régi nagy slágerek és új szerzemények is a készülő új albumról. Következett a Road. A kedvenc számaimat hálistennek játszottak és jó bulit csaptak.

Ezután átmentünk Zeusszal a Jamie Winchester és Hrutka Róbertre. Meg kell, hogy mondjam bennük kellemesen csalódtam. Jamiet ismertem eddig is a Black-Out koncertekről, mint vendégzenész, de eddig fogalmam se volt, hogy ilyen jó zenét tud csinálni. Nagyon jó hangulatot teremtettek és valami hihetetlenül jól játszottak. És látszott, hogy élvezik is, ami ritkaság. Felcsendült egy U2 szám is és olyan nagy slágerek, mint a One of Us, vagy a It's Your Life.

A lágyabb ritmusok után ismét egy kis zúzás jött a Kalapács jóvoltából, majd egy kis elektronikus zene a Zagar and The Underground Divas-tól. Nem kell ugye mondjam, hogy a Wings of Love c. szám, amitől ismertek váltak volt az utolsó és ekkor volt a legnagyobb az őrjöngés. Ezután a Tribute sátornál ültünk le és amíg vártunk, hogy hajnalodjon, ittunk még egyet.

Összefoglalva az első nap jó kis bemelegítő volt az előttünk álló napokra. Jó volt ismét érezni azt a dolgot, amit csak Sziget-feelingnek szokás nevezni és amit nem lehet leírni, mert azt érezni kell és átélni.

Folyt. köv...

Megmozdult végre valami a Rock zene háza táján és új albummal jelentkezett a Slipknot és a Metallica is. Hazai pályán pedig a Kárpátia jelentetett meg egy újabb hazafias lemezt. Jamie Winchestert és Hrutka Róbertet és a PASO-t pedig a Szigetes koncertjük óta kedvelem. Ezek pörögnek mostanság

Igaz, hogy nem most volt, de visszatértem az én kis hazámból és mindenki nagy örömére újra írogatni fogok ide az én bonyolult agyszüleményeimből.

Két csodálatos hetet töltöttem el Erdélyben. Megvolt a szülinapozás és az évforduló megünneplése, ahogy azt kell. Nagy sütés-főzések és nagy pihenések (aktív pihenésként a széna betakarítása a földekről), tábortűz, nótázgatás, kemény alkoholizáció jellemezte ezt a két hetet.

Voltunk Csíksomlyón is misén és Marosfőn egy étterembe ebédeltünk. Majd mindenki összeszedte a cuccát ( a mindenki alatt a nagy családot értem) és kollektíve elfoglaltunk egy erdei házikót, persze ki lett fizetve félreértések elkerülése végett.

A ház nagyon kis csinos volt. Látszott, hogy nem keveset dolgoztak vele, mire ilyen lett. Otthonos, komfortos, és modern egyben. Kívülről így nézett ki: 

Belül minden megvolt, ami kell a pihenéshez az erdőn. Sőt annál több is. Legalább 16 férőhely, 2 fürdőszoba, konyha, hatalmas terasz és ebédlő, nappali, tv, cd lejátszó, hűtő. Igazából ez a sok komfortnövelő cucc nem is lett volna fontos, hiszen nem tévézni megy az ember az erdőre, de esténként jó volt azért mégiscsak.

Én eltöltöttem 2 napot egy másik háznál is unokatestvéreimmel és húgommal, meg még pár fiatallal. Gondolom nem kell mondjam, hogy az alkoholizáció itt ért a tetőpontjára. :] Nyolcan két nap alatt sikerült 4 ládányi sört elpusztítsunk, ami nemrossz teljesítmény. Volt bográcsozás, meg mici (miccs) sütés is. Este volt tábortűz meg éneklés teli torokból ahogy az kell, meg activityzés, ami módfelett jól sikerült. Jövőre reméljük folyt. köv. :]

Összegezve én nagyon jól éreztem magam végig, azokat a pillanatokat leszámítva amikor elfogott a magány, ám ezekre már nem is igazán emlékszem hála a sok jó emléknek. Az meg biztos, hogy ezt még meg kell ismételni valamikor.

Holnap talán hozzálátok a visszatekintő Sziget beszámolómhoz, mert nem felejtettem el ám csak lusta voltam :]

Nos drágaszíveim, megjöttem a fucked Szigetről épen és egy darabban, de a beszámolóra kicsit még várnotok kell. Ugyanis ismét eltűnök két hétre. Megyek az én szülőhazámba és feltöltödöm egy kis hegyi levegővel.

Legyetek jók, ha tudtok! Szeressétek egymást, és szeretkezzetek sokat! :)

Love and Peace :)

Ha létezne egy olyan gomb a blogon, hogy pause akkor azt most kéne benyomni és innen folytatni majd később. De nincs ilyen gomb, úgyhogy egy ideig meg kell legyetek nélkülem és a feletébb szórakoztató és izgalmas bejegyzéseim nélkül. Tudom nehéz lesz ez mindenkinek, nekem is. Sokan közületek lógó orral fogtok menni az utcán, mások pedig pezsgőt bontanak. De ígérjétek meg, hogy rendesek lesztek és nem pisiltek a konnektorba.

Szóval ma beszigetelek és valószínüleg majd a végén jelentkezem csak egy élménybeszámoló post-tal. Addig is nézzétek az Olimpiát és drukkoljatok a mieinknek! Vagy gyertek ki ti is a Szigetre! Olá! :)

Nem is olyan rég írtam a munka tapasztalataimról főleg a negatívakról. Most kicsit visszabillenteném a képzeletbeli mérleg nyelvét egy pozitív dologgal.

Nos hát ha nem is minden munkahelyen, de sok helyen megünneplik a munkatársak a névnapokat, szülinapokat, esetleg valami kis csekélységgel lepik meg a kollegákat. Ahogy nálunk is. Karácsony, Húsvét mindenki meglepi egymást valami kis aprósággal. Na de itt vannak a névnapok. Azokat is illik valahogy. És ne legyen nagy felhajtás, csak legyen együtt az egész csapat és egy kicsit felejtsük el a gondokat.

Ezekre a kritériumokra született meg az az ötlet, hogy legyen zsíroskenyér parti. És ez már tradíció. Gondoljunk csak bele. A zsíros kenyeret mindenki szereti. Nem terheli meg a pénztárcát se és van egy buli hangulata az egésznek.

A mai nap a másik diákkollegával vásároltunk be ehhez a partihoz. Kaptunk bevásárló listát tej, kenyér, herz szalámi zsír, kenyér, üdítő meg ami kell. A zöldségeket ( paprika, paradicsom, újhagyma, uborka) a csoportvezető hozta, úgyhogy az már nem kellett. A sparban meg is találtunk mindent, kivéve a zsírt. Vagyis zsírt találtunk, csak sertészsírt. A kritérium meg az volt, hogy libazsír legyen. Így aztán a fél IX. kerületet bejártuk libazsírt kutatva, de sehol nem volt. És az irónia kedvéért a munkahely melletti cba-ba igen.

Na aztán ez is lezajlott szépen ahogy kell. Ettünk, ittunk, nosztalgiáztunk, nevetgéltünk. Aztán egyszercsak csöngettek kinnt. Először csak két rövidet, finoman. Aztán pár másodperc múlva jó hosszan, mintha ráültek volna a csengőre. Akkor már tudtam, hogy a Nagy Főnök az. Ő volt. Rezzenéstelen arccal konstatálta, hogy mindannyian bennt ülünk az irodába, mint a verebek és épp tömjük a majmot ezerrel. A pezsgőt gyorsan el is dugtuk, mert ugye mi munkaidőben alkoholt nem fogyasztunk. :)

Amúgy nem ez az első ilyen eset. Mint feljebb írtam ,ez már tradíció. Még július végén volt egy nagyobb buli. Akkor egy kolleginát búcsúztattunk aki nyugdíjba ment. Voltunk vagy 30-an biztos. Volt ám hangulat akkor is. Úgyhogy ilyen szempontból jó ez a munka. Nem cserélném le másra. :)

25 év. Nagy idő. Ha belegondolok mennyi minden történik meg ennyi idő alatt az emberrel...

Kirepül a családi fészekből. Elköltözik egy másik városba, megnősül. Családot alapít. Munkát szerez. Lakást vesz. Kicsinosítja. Elviszi a gyereket reggel óvodába. Munkába megy, aztán otthon összeül a nagy családdal beszélgetni, kártyázni, römizni. Aztán megváltozik az élete. Elveszti munkáját és új életet kell, hogy kezdjen, egy új helyen. Ismét költözik. Munkát keres, meg új óvodát a gyereknek. Aztán megint költözik és megint munkát keres, meg iskolát a kölyöknek. Dolgozik szakadatlanul a családért.

És ez így megy éveken keresztül. Közben a gyerekek felnőnek és közel állnak ahhoz, hogy kirepüljenek abból a fészekből, amit ő és élete párja építgetett az évek során fáradságos, kemény munkával. És egyszer eljön az a nap, amikor meg kell állni egy pillanatra és inni arra, hogy mindez 25 éve kezdődött.

25 év. Nagy idő. Főleg ha az ember ezt az időt a társa oldalán éri meg. És sajnos a mai világba, ez a 25 év felér 50-el is. Gondoljunk csak a sok válásra, ami évek óta emelkedő tendenciát mutat.

Remélem majd egyszer én is megtalálom azt a valakit, akivel együtt leélhetek sok 25 évet. Szeretetben, békességben, örömben és bánatban, egyetértésben amíg a halál el nem választ.

Már régóta terveztem Szegedre eljutni, de eddig sose jött össze valamiért. Tegnap azonban megvolt az apropó is, meg a társaság is. Meli és Andris akikkel egy szép délutánt töltöttünk el. (Melinek egyébként mégegyszer Boldog szülit, ásványvizet,  mákos-sajtos tésztát kívánok!)

A nap már nem úgy indult, ahogy kellett volna -ami egyébként nem rontotta az összképet- ugyanis országszerte zuhogott eső. Mire elkészültem hálistennek elállt, így kicsit nyugodtabban indultam el KöKire, hogy a Móra IC-vel elrobogjak Szegedig.

A vonaton kicsit meglepődtem az utasokon. Szinte minden második embernél laptop,mobil internet. Mellettem egy család talpig öltönybe még a kis gyerek is. Ezen elgondolkodtam mondjuk, hogy ha már megtehetik azt, hogy így kicsípik magukat egy szimpla utazásért akkor miért nem autóval mennek. Ezen kicsit még meditálgattam, aztán visszatértem a Halálsoron befejező kötetéhez.

Ekkor jött a meglepi. Kiskunfélegyháza előtt jött a kaller és mindenkinek elmondta, hogy egy kidőlt fa leszakította a felső vezetéket így határozatlan ideig itt fogunk állni. Na mondom fasza. És egyből azon kezdtem el gondolkodni, hogy hány órát kell majd vesztegelni ott. De szerencsére 45 perc késéssel végül is dokkoltunk Szegeden. Ahol már vártam engem a két fent említett jó madár, kipirosodott arccal (húha valami van a háttérben) valami 40ft-os bor után.

Nyakunkba vettük a várost, kaptam idegenvezetést, városnézést ahogy kell. Jó kocsmák, törzshely, egy két szobor. Aztán kimentünk a Tisza partra vizipipázni. Megvolt a beavatás is ahogy kell, két szipkával háromszor egymás után. Aztán láttam, hogy nagyon tetszik a dolog mindkettőjüknek. Főleg Meli drágának, aki pipázás közbe ráakart gyújtani. :D Andris meg azt mondta, hogy ő is beszerez magának egyet. Közben kattogtak a gépek, füstöltek a vakuk és készültek a sztárfotók. Nem volt ám cseppet se fura a járókelőknek, hogy három idióta ül a Tisza mellett egy pipázik, kettő meg fényképézi. :D

Miután vége lett a körnek, elindultunk be a városba McDögleszékhez kajálni. Természetesen a kis szülinapos csak krumplit evett mert vigyáz a vonalaira. (Nőők!!44) Én pedig egy Nagyravágyó menüt ettem. 1290-ért szerintem egész korrekt. Egy Big Maci, egy sajtburger, közepes krumplival meg üditővel és egy fagyi. Jellemző amúgy az is, hogy Szegedig kellett menjek, ahhoz hogy kipróbáljam ezt a menüt. Mert amúgy ritkán eszem mekdöncibe.

Miközben ettünk, ittunk nézegettük a járókelőket az utcán, figyeltük hogy pezseg az élet a sétáló utcában és vicces kaja neveket, meg feltéteket találtunk ki, mint: McCsíp - Magyaros menü, mellé szigorúan Mcgulyáskrém és Erős Pista. Ezután továbbálltunk és a következő megálló a 7-es megálló nevű nosztalgia villamos volt. Nagyon hangulatos kis hely, meg úgy az egész város. Szép. Itt megittunk egy gin-tonicot, amit mi Melivel ásványvíznek hívunk már időtlen idők óta. :P Közben meg figyeltük a népi ruhába bújt embereket akik nem sokkal azelőtt táncoltak egy téren, jó hangulatot teremtve ezzel.

Innen is tovább álltunk és beakartunk térni egy Cocktail bárba, ám zárva volt valamiért, így végül a Borpatikánál kötöttünk ki. Mentünk gyógyulni. Az se rossz hely, főleg azzal a sok borosüveggel a fejünk fölött. Itt a javaslatomra megittunk egy-egy egri medinát, természetesen Meli egészségére :P Aztán sajnos elérkezett a pillanat amikor vissza kellett indulnunk a pályaudvarra, hogy ne késsük el az utolsó vonatot. Készült még pár vicces kép ott is aztán Andrissal felszálltunk, Meli meg nem futott a vonat mellett, pedig azt mondta (örihari)

Kiskunfélegyházánál aztán megakadtunk és közölték velünk, hogy előreláthatólag 20 percet itt fogunk állni, mert be kell várni egy másik vonatot. Na a 20 percből lett egy óra. Szidtuk is rendesen a Mávot, hogy ezt hogy tudták ennyire elbaszni. Na aztán végül csak elindultunk, Andris Kecsón leszállt én pedig KöKiig beszélgettem egy sráccal aki félegyházán szólt hozzánk. Jó volt, mert legalább nem voltam egyedül és nem unatkoztam.

Végül éjfél előtt pár perccel érkeztünk meg így esélyem se volt arra, hogy buszt találjak, még éjszakait se. Így sajnos kikellett ugrasszam apámat az ágyból, mert gyalogolni meg nem akartam éjjel. Most pedig itt fekszem 2:40 perckor az ágyba a hátamat a falnak vetve és a laptopról írom meg ezt a kis beszámolót, mert nem vagyok álmos. 

Mindent összevetve egy kellemes nap volt ez, ha nem vesszük figyelembe a késéseket, meg az avval járó kellemetlenségeket. Megállapítható, hogy Szeged egy nyugodt, békés, szimpatikus város, tele élettel. Az Olimpia apropójára két helyen is láttunk kivetítőket az egyiknél háttal a képernyőnek közvetítették az eseményeket. Summa summárum én jól éreztem magam és remélem Meli és Andris is így van ezzel :) Az meg biztos, hogy ez volt az első, hogy Szegeden jártam, de nem az utolsó.

Július végén kezdtem el dolgozni a ferencvárosi önkormányzat bérbevételi csoportjánál, ahogy tavaly, tavalyelőtt és azelőtt is. Tapasztalat szerzésnek mindenképpen jó ez a munka, és nem csak a munka szempontjából, hanem a munka morál és a munkatársak szempontjából is.

Nem kellet sok idő rájönnöm, hogy ez is olyan meló, mint a többi. Itt is megvan a felsőbbrendűség, az irigység, az ármánykodás, a sunyi gerinctelenség.

Annyival másabb egy mekdonelces melónál, hogy itt nem szakad bele az ember a munkába. Van bőven ideje reggelizni, ebédelni, elolvasni az újságot, vagy beszélgetni a kollegákkal. Hétfőn, szerdán és pénteken amikor ügyfélfogadás van, akkor ez az idő csökken, mert annyi a teendő, máskor meg nincs mit csinálni és már unatkozik az ember. Na de eltértem a témától.

Szóval tapasztalatok.

• A főkönyvelő kollegináknak diplomájuk van, ezért az ő szaruk illatosabb, mint az enyém.
• A főnök nagyképű és mogorva, kivéve ha jó kedve van. Akkor viccelődik.
• Ha az embernek több munkát adnak, akkor a kolleginák irigylik a pár ezer forintos bérkülönbséget.
• A kollegák kétszinűek. A hátad mögött le"baszódj megeznek", előtted meg benyalnak tövig.

Nagyjából igy ennyi egyelőre, de abban biztos vagyok, hogy bővülni fog még a lista.

Stephen Kingnek már a második könyvét olvasom. Ez a Halálsoron, ami 6 kötetben jelent meg,majd később egybe is; valamint film is készült belőle, mint sok más King regényből.

A történet főhőse John Coffey, egy színes bőrű hajléktalan ember, akit a Cold Mountain fegyház E blokkjába börtönöznek be – a halált jelentő blokkba. Ez az a hely, amely otthont ad az Öreg Füstösnek, vagyis a villamosszéknek, és természetesen magának a halálsornak. Annak a folyosónak, amely a halált jelentő villamosszékhez vezet. Coffey-t megvádolják, majd bűnösnek találják a Detterick ikrek meggyilkolásában. A két halott kislányt karjaiban találták meg egy mezőn.

De a többi börtönlakó története is ez egyben: Arlen Bitterbuck-é, az indiáné, aki az első, akit a történet során kivégeznek; Eduard Delacroix-é, a kis franciáé és Billy Whartoné, aki az egyik legveszélyesebb börtönlakó, aki valaha Cold Mountainbe került. Megismerjük természetesen az őröket is, Paul Edgecombe-t, Brutus Howellt, Dean Stantont, Harry Terwilligert, és persze Percy Wetmore-t, aki a legalkalmatlanabb őr, akit az ember csak el tud képzelni. És van még egy roppant fontos szereplője a történetnek: Mr. Jingles, az egér, amely időről időre felbukkan az E blokkban.

John Coffey azonban valahogy különbözik a többi rabtól: fél a sötétben, az idő nagy részében könnyezik a szeme, és van egy képessége, amelyet használni tud, ha akar. Paul Edgecombe, az E blokk főőre nagyon hamar felismeri ezt. És abban is biztos, hogy nem Coffey ölte meg a két kislányt. Felsorakoztatja bizonyítékait, és meg szeretné győzni kollégáit is. De az ő és John Coffey ideje vészesen fogy...

Ma megnéztem a filmet is, ami egy az egybe a könyv menetén megy végig. A párbeszédek szinte szóról-szóra ugyanazok és a narrátor is idéz a könyvből. Nagyon jó film. Nem olyan, mint a Remény rabjai, de nagyon sok dologban hasonlít rá.

Végre itt van a kezemben és szorongatom, legyezem vele magamat és nézegetem, hogy milyen szép. (Nem, nem egy guminőt vettem)

A minap volt fizetésnap. Megkaptam a jussomat 23 nap munkáért, plusz étkezési jegyet és üdülési csekket is. ^^ Az első utam hova máshova, mint egy jegyirodába vezetett munka után. Amúgy is betértünk az Europarkba, a Sparba, hogy megnézzük van-e még azokból a táskákból amiket 50,100,150 pont összegyűjtésével és egy kis ráfizetéssel lehet megvenni. Innen van nekem is az új computer táskám. Jó kis masszív, Kappa. Nagyon szeretem. Sok minden elfér benne, és majd ha kezdődik a suli jó szolgálatot fog tenni. A laptop mellett bőven lesz helye a könyveknek, füzeteknek is.

Tehát meg vettem végre a Sziget fesztiválra a hazamenős bérletet. És most totál boldog vagyok. Már csak egy hét van hátra és kezdetét veszi Magyarország legnagyobb fesztiválja. Én pedig minden ott leszek (kivéve a 0. és a -1. napon) és átélem azt a feelinget, amit a rendszeres szigetelők csak Sziget-feelingnek hívnak. Már alig várom!