EmceeMike blogja

Ismét egy második világháborús film a náci Németországról. Sok ilyen témájú film készült már, de a legtöbbjük csak a háború borzalmaira világít rá és minden nácit az ellenségként állít be. Ebben van igazság is, de nem szabad elfelejteni azt sem, hogy nem minden német tudta azt, hogy mire tesz esküt. Sokaknak fogalmuk sem volt róla, hogy odáig fajulnak a dolgok, ameddig fajultak. Sokan pedig megpróbálták kirágni magukat ebből a csapdából és ellenállást szervezni. 19 ilyen esetről tud a történelem. A Valkűr hadművelet volt az utolsó.

Stauffenberg ezredes és szövetségesei merényletet terveltek ki Hitler ellen. Az volt a terv, hogy egy bombával felrobbantják őt és a legközelebbi szövetségeseit miközben tárgyalnak. Ezután riadóztatják a hadsereget és letartóztatják az SS vezetőit, ők pedig átveszik a hatalmat és tárgyalásokat kezdeményeznek a szövetségesekkel a háború befejezésére a további áldozatok és Németország pusztulásának elkerülése végett.

A kísérlet azonban kudarcba fullad ugyanis Hitler nem hal meg a merényletben és néhány óra leforgása alatt elfogják az árulókat, majd gyors tárgyalások után végeznek velük.

Érdekes belegondolni, hogy ha a kísérletek közül akár egy is sikerül, mondjuk épp a Valkűr, akkor mennyi ember életben maradhatott volna. Na meg abba is érdekes belegondolni amire a film próbál rámutatni, hogy abban a rendszerben amit Hitler kialakított milyen nehéz volt egyáltalán kitervelni és megkísérelni ezt az egészet és, hogy milyen sok mindenen fügött az, hogy sikerül-e egyáltalán. Nagyon jó film, abszolút ajánlom mindenkinek. :]

Nem voltam eddig igazán oda az X-Men filmekért, magam sem tudom miért, de valahogy nem jöttek be. Tegnap viszont megnéztem az új részt; ami elvileg vissza megy az időben és az eddigi filmek előzményét mutatja be és most arra jutottam, hogy meg kell újra nézzem az előzőeket is.

Nem kell igazából nagy durranásra gondolni, mert nem is az, de ha az ember egy kis akcióra meg sci-fi re vágyik egy kis pop-corn mellett, akkor tökéletes. Az eleje tetszett nekem a legjobban, amikor Logan és testvére megjelennek a háborúkban. Azt nagyon eltalálták. Utána viszont a cselekményt nem olyan könnyű követni, hogy ezt most miért és hogyan és egyáltalán, de a végére már összeáll a kép.

Szpojler jön, ne olvasd tovább, ha nem szeretnéd tudni!

A történet nagyjából annyi, hogy miután a két testvér a saját kivégzését is túléli, megjelenik egy ezredes és fel ajánl nekik egy munkát, mert ő tudja, hogy kicsoda micsodák is valójában. Mutánsok. Logannak ez nem tetszik és ki is száll a buliból, de mint később kiderül nem végleg. Az ezredes ugyanis megállapodik Logan testvérével, hogy keresse meg a mutánsokat és ölje meg őket, a dnsüket pedig gyűjtse be, hogy kifejlesszék a legyőzhetetlen mutánst.

Szerintem egyszer mindenképp érdemes megnézni, de akár többször is.

Ezen a héten kezdődött meg az érettségi időszak, ezzel gondolom nem mondtam újat senkinek se. Sok végzős végre megtudja, hogy milyen is az első próbatétel az életben. Aztán persze utólag mindenki azt mondja, hogy ez kismiska volt ahhoz képest amit állítanak róla. Így is van ez. Még tisztán emlékszem, hogy két éve ilyenkor épp a töri tételeket néztem át utoljára és hosszan kibeszéltük az osztálytársakkal, hogy a matek mennyire nem is volt nehéz, sőt. Egy évközi témazáró is nehezebb volt. Találgattuk, hogy vajon milyen kérdésekre számíthatunk majd és, hogy kinek milyen esélye van a jó eredményre. Ahogy ezeken a dolgokon elmerengek és eszembe jutnak a felejthetetlen emlékek, az egyik szemem sír, a másik meg nevet.

A hétvégén már átestem egy ilyen nosztalgiázáson, az egyik unokatestvérem ballagásán. Eszembe jutott az én ballagásom, az utolsó év, a szalagavatóval, a bankettel, a végeláthatatlan táncpróbákkal, a sok nyűglődéssel a tételek miatt az órákon, az osztálykirándulások meg úgy eleve a középiskolai évek. Nem hiába mondják, hogy ezekre emlékszik később a legszívesebben és a legjobban az ember. Persze majd emlékezni fogunk a főiskolás évekre is, de az már más dimenzió. A ballagásra visszatérve; emlékszem, hogy akkor mennyi érzelem kavargott bennem. Először is vidámság, boldogság hiszen véget ért az év; szorongás és egy kis lámpaláz a közelgő érettségi miatt; szomorúság, ahogy a termeket végigjártuk és elénkeltük a szerenádos énekeket meg a szokásos ballagási dalokat teljesen elvoltam érzékenyülve. Leperegtek előttem az órák, amik akkor sokszor unalmasak és fárasztóak voltak, a sok baromkodás, hülyülés és csínytevés amiket elkövettünk és alig bírtam megállni, hogy ne sírjam el magam. Persze megálltam és vigyorogva énekeltem teli torokból a Börtön ablakába soha nem süt be a nap kezdetű nótát.

A nóta kapcsán pedig visszatérek az érettségihez. Az első nap, magyar nyelv és irodalom érettségi. Már mindnyájan ott gyűlekeztünk a tanári előtt, ki teljesen kikészülve az idegtől, ki halál lazán, ki pedig az esélytelenek nyugalmával vicceskedve. Ekkor jött egy remek ötlet az egyik havertól. Elmentünk elvégezni az olajcserét még a vizsga előtt, hogy közben ne kelljen ki mászkáljunk idegességünkbe (persze úgy is kellett) és akkor a haver kezembe nyomott egy flaskát és azt mondta, hogy húzzam meg. Megtettem, majd ő is és elénekeltük ismét azt a bizonyos dalt. Innentől kezdve pedig lámpaláz nélkül ültünk neki a magyarnak. Talán ennek is köszönhető, hogy egész jól sikerült. Meg annak is, hogy előtte a hétvégén néztem át Ady szerelmi költészetét, ami a választós feladatoknál épp az egyik lehetőség volt.

És igaz, hogy ezek csak 2 éve történtek még, de már most olyan távolinak tünnek és persze most is csak mosolyogni tudok ha eszembe jutnak. Nem is fog ez változni szerintem 10-15 vagy még több év múlva se, csak hiányozni fog azt hiszem. Elfelejteni viszont nem fogom, legalábbis remélem, hogy nem. Kár lenne.

A mostani érettlen érőknek meg csak annyit szeretnék mondani, hogy ne féljetek ezt a próbát mindenkinek ki kell állni és nektek is sikerülni fog. Aztán majd ti is csatlakozni fogtok ahhoz a táborhoz, amelyik azt mondja, hogy nem is volt ez olyan nehéz, mint ahogy évekig belénk nevelték és ijesztgettek vele minket. Az egésznek csak az az értelme, hogy be legyetek fosva és ne férjen egy zabszem se a hátsótokba, ezáltal pedig nehezebbnek gondoljátok a valójában átlagos feladatokat. Szóval sok sikert, egy remorkányi szart és kéz és lábtörést!

Egy pár napja nem született új bejegyzés és most ezen kívánok változtatni, hátha sikerül. Mondjuk ezt már megszokhatták azok, akik régebb óta olvasnak. Mindig szoktam tartani ilyen kisebb alkotói szüneteket, hogy aztán újult erővel és izgalmas témákkal folytathassam.

Volt persze más oka is a rövidke szünetnek. Pénteken sikerült ismét egy kisebb kudarcot megéljek és ez rányomta a bélyegét a hétvége további részére is. Nem kellene igazából ez így menjen, de én sajnos ez a típus vagyok, ha valamibe belekezdek és az rögtön kudarcot hoz siker helyett az eléggé megingat a hitemben és az erőmben. Nem örökre persze, de akkor borzasztóan letudok törni és olyankor ember legyen a talpán, aki felvidít. Nem is inkább felvidítóra, mint egy olyasvalakire van ilyenkor szükségem, aki jól seggberúg háromszor, vagy felpofoz addig amíg észhez térek. Ennek hiányában pedig végigmegyek az evolúciós fejlődésen, egészen a csalánozók állapotból jövök vissza az eredeti állapotra.

Most is így volt és hogy ne unatkozzak miközben épp törzsfejlődök sport közvetítésekkel foglaltam le magam. Volt belőlük bőven, úgy hogy nem unatkoztam. Kezdésnek természetesen foci, aztán forma-1 időmérő, aztán jégkorong - mivel tart már a világbajnokság - este pedig box és snooker, másnap pedig ismét ezek csak más sorrendben. A szurkolás eléggé lefoglalt így nem is nagyon ültem géphez hétvégén, amit nem is bántam meg igazság szerint. Közben volt időm gondolkodni és emlékeket felidézni és hiányolni valakit.

A hokira pedig visszatérve kicsit. Nagyon büszke vagyok a magyar csapatra, már csak azért is mert ott lehet a legjobbak közt és megmutathatja az amire képes. Két csoportmeccset játszottunk eddig és hoztuk azt amit el lehetett várni tőlünk. Sőt, azt senki nem gondolta volna szerintem, hogy 13 mp választott el attól, hogy a 2002-es világbajnok szlovákokkal 3:3-as döntetlennel, 1 pontot szerezzünk. Sajnos nem így lett, de még mindig van esélyünk az esetleges továbbjutásra, ami már maga lenne a csoda. A sokszoros világbajnok hokihatalom Kanadától nagyon kikaptunk, ami várható is volt, de most holnap a fehéroroszokat kell megszorongassuk. Reméljük sikerül. Hajrá Magyarország, Hajrá magyarok!

Az utóbbi időben sok változás történt az életembe, amik már időszerűek voltak csak az volt a kérdés, hogy mikor lesznek végrehajtva. Már pedig ezeknek jönni kellett mert már elegem volt a depresszióból, meg az önsanyargatásból és a szuicid gondolatokból.

Így történt az is, hogy két jó barát tanácsára elkezdtem felégetni a hidakat magam mögött. Erre nagyon is szükség volt. Előtte csak a fájdalom volt és a reménytelen vágyakozás. Ennek pedig vége. Azóta már egyre csak jobb és jobb lesz. Megköszöntem már ezt az illetékeseknek, de akkor még egyszer: Köszi!

Aztán a másik ilyen változtatás az a csajozás témakörben történt. Beláttam, hogy a régi stratégiám elavult és vérfrissítésre várt ezért új stratégiákat találtam ki és vetettem be, eddig nem is eredménytelenül. Sokkal másképpen állok az egészhez hozzá és nyitottabban, bátrabban próbálok berepülni. Az eredmény remélem nem marad el.

Végül amit még a változásokhoz sorolok, az az amit épp mai nap kezdtem el. Nevezetesen egy kis edzés, konditeremben gyúrás formájában. Régóta gondolkodtam egyébként rajta, hogy valamit tenni kéne, de egyedül nem fűlött a fogam hozzá. Most viszont haverral ketten lementünk és hozzáfogtunk. Semmi megerőltető nem volt még, csak súlyzózás egy csomó meg haspad. Érzem is már, hogy még ennyi is sok volt elsőre. Az egésznek egyébként több oka is van. Először is ezt a még mindig elég jelentős sörhast kéne eltüntetni, aztán egy kicsit a petyhüdt izmokat felerősíteni és ez így nagyjából elég is lesz. Másodszor pedig visszatérve az előző változásra, lehet majd jobban imponálni a jányoknak. Igen főleg a vörösöknek :D

No hát egyelőre ennyi a változásokból, aztán ki tudja mit dob még ki a gép és mi lesz holnap, vagy holnapután. Azt meg ugye senki sem tudja.

Eljutottam én is odáig, hogy leüljek és megnézzem a Valamilyen Marika második részét. Érdemes volt, nagyon bejött. Most már sajnálom, hogy moziban nem tudtam megnézni, de így is egy élmény volt.

A történet ott folytatódik ahol az első véget ért nagyjából, még egy kis emlékeztetőt is kapunk, hogy ha esetleg elfelejtettük volna az első rész cselekményét akkor képben legyünk. A lottónyereményből a három testvér összehozza Tamás nagy álmát, a Bűnös várost. Ami a nagy remények ellenére totális bukást hoz. Ez különböző magánéleti problémákhoz vezet később. Rátalálnak közben Alexre is, aki új álnéven Amerikában garázdálkodik ismét. Nem is gondolkodnak sokáig a testvérek, irány Amerika! Ahol is betévednek egy bárba és találkoznak Timivel, aki meglépett Alexxel még az előző részben. Az ő segítségével aztán ráakadnak Alexre, aki a három fivér tudtán kívül ismét egy közös munkába viszi bele őket és ismét megpróbálja őket átverni. A meló nem más, mint egy darab színpadra vitele. A lelkesedés és az összefogás adott, így meg is indul a casting, majd a próbák. Végezetül összeáll a kész darab, az East West. Közben persze bonyodalmak történnek itt is ott is, mind a magánéletben, mind a munkában. Azt, hogy mi történik pontosan már nem árulom el, mert látni kell egyszerűen.

A végére még annyit, hogy senki ne merje mondani hogy a magyar filmek nem jók, mert az vak és elfogult. Egy film így kell kinézzen ahogy ez is. Van benne minden, ami kell tökéletesen adagolva méghozzá.

Tompos Kátyába pedig beleszerettem azt hiszem. Nemcsak, hogy észveszejtően gyönyörű, lenyűgőzően tud táncolni, de még a torkában is elrejtettek egy értékes gyémántot.

Ma szinte ki sem látszottam a munkából, annyi összegyűlt a napokban, hála a drága kolleginának aki most három hétig szabin lesz. Ami igazából annyira nem is baj, mert így legalább nem kell mindennap látni őt és elviselni a hülyeségeit meg a beszólásait. Persze, hogy nehogy hiányt szenvedjek ezekben a kellemes benyomásokban, vannak egyfajta segédjeik. Nem konkrét segédekről van szó, hanem az effajta benyomások pótlóiról, vagy épp hatványozóiról.

Szóval éppen bele vagyok temetkezve a munkába, amikor megérkezik az egyik és köszönés nélkül megkérdezi, hogy tudok-e neki segíteni. És mivel én aranyos és jól nevelt és kedves vagyok ezért azt mondom, ogy természetesen tudok, amint a munkám befejeztem. Na itt ezzel már elérek egyfajta utálatot, mert mi az hogy én nem hagyom abba a csoportvezető által kiszabott és nemkülönben sürgős és fontos feladatot azért, hogy neki segítsek. Ejnye-bejnye csúnya Edi bácsi! A segítség igazából abból állna, hogy számokat (amik számlaösszegek) be kell gépelni majd enter és egy insertet ütni, majd miután benn van az összes nyomni még egy gombot és tádá megvan a kerekítés, mert megcsinálja helyettünk a gép. Aztán még egy gomb és már nyomtathatjuk is. Fú de bonyolult egy folyamat, már el is felejtettem amíg leírtam. Érzitek, igazából akarni kéne a delikvensnek és semmi mást. Akarni megtanulni ezt az egyszerű folyamatot; ami neki lehet, hogy így elsőre bonyolult, de ha megpróbálná, akkor rájönne, hogy mégse. De emberünk nem akar. Nem, ő vár. Várja, hogy én végezzek és inkább csináljam meg én, mert én olyan ügyes vagyok.

Én persze már öreg róka vagyok így direkt kicsit lassabbra veszem a tempót, pedig tudnám gyorsabban is. Ő közben kezd egyre jobban fészkelődni, oda-odapillant, hogy hol járok már, végeztem-e már. Amikor pedig egy részfeladattal készen vagyok kivírul és azt hiszi most ő jön, de mint írtam öreg róka vagyok én már, nem először játsszák el velem ezt. Ügyet sem vetve rá folytatom tovább. Ő persze egyre idegesebb lesz, majd fel áll és ki megy a váróba. Tesz egy kört, mintha éppen valami fontosat intézne, aztán visszajön és jelentőségteljesen rám néz. Feleslegesen, mert én fel se pillantok. Csak dolgozom tovább fütyörészve, mert valami vidám szám megy a rádióban. Aztán megunja ezt anyum és oda szól neki, hogy miért nem csinálja meg ő. Nem egy wasistdas. Ő meg csak hebeg és habog, hogy hát ő nem meri, mert mi lesz ha elrontja és fél és jaj és de... Én közben irtó gonoszul mosolygom a bajszom alatt, mert pontosan ezt vártam. Ő pedig nem tud mit tenni, morcosan elvonul és nem sokkal később ott a kezében a papír. Mégiscsak képes megcsinálni. Jé, pedig ő félt. Mik vannak. Én jó szokásomhoz híven egy árva mukkot se szólok csak teszem a dolgom.

Ekkor lép be a másik delikvens, aki kvalitásait tekintve nagyjából megegyezik az első delikvenssel, nevezzük őket Klárának és Julisnak. Szóval Julis belép és már keresi is a szemkontaktust velem, becserkészhető vagyok-e egy kis potyamunkára. Pedig Julis nem fél, ő már csinált ilyet. Valahogy mégis azért jobban esik neki lepasszolni az ilyet, nekem aki meg ki sem látszom a sajátomból se. Én már megint somolygok gonoszul, mert ezúttal Julis nem mer odajönni, tétovázik, odasandít egyszer-egyszer. Látja, hogy nagyon dolgozom és nem akar megzavarni, ez dicséretes. Meg is lepődöm kicsit, mint utólag kiderül feleslegesen.

Elérkezik a pillanat ugyanis amikor én végzek és elégedetten kinyújtoztam a végtagjaimat, majd elindulok hogy a szomjamat oltsam egy kis vízért,amit a szovjet űrprogram kezdeti fázisaival vetekedő szódásszifonból juttatok a tisztának nem mondható pohárba, majd a torkomon keresztül a szervezetembe. (hejj de szép mondat.) Miután ez megtörténik és visszatérek az asztalomhoz, ami ideiglenesen az enyém már kapom is a kérdést, hogy segítenék-e méghozzá ilyen formában: Rá érsz most már segíteni, Egon?

A szemöldökeimet felrántom és próbálom jelezni finoman, hogy talált-süllyedt. Csak éppen rossz helyre tetszett kopogni. Nem is teketóriázom, leszögezem rögtön, hogy mi a böcsületes nevem. Átkeresztelést pedig nem kértem. Julis csak int, hogy ugyanmár mindegy az. Pedig nem mindegy drága Julisom, mert amíg legalább a nevemet nem tudod, ne várdd el, hogy segítsek neked.

Én rontottam ám el őket tudom. Az volt, hogy egyszer abbahagytam a munkámat ugyanebben a helyzetben, aztán következőleg már elvárták, hogy megcsináljam. Hát azért álljunk meg Klára és Julis. Ha én a kisujjam nyújtom, nektek az egész karom kell(?)

Ugye még mindannyian emlékszünk a két jólelkű pofozógépre, Bud Spencerre és Terence Hillre, akiknek a mulatságos és sokszor bugyuta álpofozkodásain felnőttünk, így például én is. Ünnepek alkalmával azóta is elő-előkerülnek ezek a már klasszikusoknak számító filmek, sokak örömére, vagy bosszúságára, mert akármilyen jók ezek a filmek, meg lehet unni őket egy idő után. Persze ha szereted a Spencer-Terence páros filmjeit, netalán rajongó vagy fanatikus vagy, akkor ez az eset nem áll fenn. És ha jobban belegondolunk, gyerek fejjel inkább egy álpofozkodós és mulatságos BSTH film, mint egy véres-lövöldözős akció film, vagy horror.

Bud Spencer és Terence Hill rajongók már pedig vannak, nem is kevesen. Kis hazánkban például több fanatikus arra vetemedett, hogy zenekart alapít és a fent említett filmek betétdalait, főcímzenéit viszi a színpadra és a közönség elé. Ők a Spencer Hill Magic Band.

2006-ban alakult meg a zenekar profi zenészekből és masszív BSTH rajongókból, ami a gyerekkorukra vezethető vissza saját elmondásuk szerint. Sokan vagyunk így ezzel, köztük én is. A zenekar a hatalmas filmzenei anyagból a legismertebb számokat játssza (In Brazil, Dune Buggy, Piedone a zsaru, Bulldozer, Brotherly love, Movin crusin, stb.) megközelítőleg úgy, ahogy az eredeti is szól, legalábbis erre törekednek a koncerteken. Ez nem kis feladat és teljesítmény figyelembe véve azt, hogy a jelenleg 28 számból álló repertoár folyamatosan bővül, szinte minden zenei stílus megjelenik és hűnek kell maradni az adott kor zenei világához is, 60-70-80-as évesk hangzását kell a színpadra vinni.

Múlt pénteken másodmagammal én is megcsodálhattam ezt a jelenséget, ugyanis a zenekar Terence Hill 70-ik születésnapja alkalmából a Deja Vu Music Clubban lépett fel. Hatalmas hangulat volt annyi bizonyos. Aki ott volt és számított az énekelt, ugrált, vonatozott és örült a zenekarral együtt. Sokszor már-már karneváli hangulat volt. A Nincs kettő négy nélkül c. film zenéjénél például jómagam indítottam el egy kissebb közönségmegmozgató akciót, ami később klub nagyságnyira duzzadt a következő hasonló szám alatt. De volt itt össznépi ugrálás és hangos szám visszatapsolás ill. éneklés is.

A klub maga is barátságos. Kényelmes kanapék és fotelok, a tánctér közelében pedig ugyanilyen kényelmes székek és asztalok növelik a komfortérzetet. Az árak átlagosak, sok helyütt találkoztam már drágább italokkal és ételekkel. A koncerthez hűen specialitások is voltak akkor este, a filmekből már jól ismert ételekből. Olyanok, mint hagymásbab, vagy Piedone pizza (babbal és hagymával). Mindezek mellé pedig kiválóan csúszott a jó hideg sör.

Összefoglalva egy nagyon jó kis este volt, jó zenével, barátságos emberekkel, tánccal és vidámsággal, finom hagymásbabos pizzával, hideg sörrel és gyönyörű vörös lányokkal. Ha lesz még ilyen, akkor mindenképp elmegyek és ajánlom ezt nektek is!

Rég elakartam már olvasni Orwellnek ezt a könyvét, eddig azonban csak a könyvből készült rajzfilmet láttam. Az viszont nagyon megfogott és megtetszett. Még boldogult apám mutatta meg ezzel a szöveggel:

Akarod tudni, hogy milyen volt a kommunizmus? Hát ilyen, nézd meg!

Megnéztem és igaza volt. Az egész rajzfim és a könyv is az addigi ismereteimet adta vissza a kommunizmusról és annak pozitív és még inkább negatív jellemzőiről, tulajdonságairól, milliőjéről.

Orwell regénye tulajdonképpen a sztálini Szovjetunió szatírája. Az író a történet fontos eseményeit a sztálini rendszer „vívmányaiból” kölcsönözte. Ami érdekessé teszi a művet az az, hogy Orwell maga is baloldali volt, a Munkáspárt tagja. Ám így is élesen kritizálta a mi Nagy Vezérünket és Apánkat. A könyv látszólag olyan állatokról szól, akik elűzik annak a farmnak a tulajdonosát, ahol élnek. Ezután maguk vezetik a farmot, ami végül kemény diktatúrává válik.

Nem is akarok hosszan belemenni a cselekménybe, inkább olvassátok el ha eddig nem tettétek volna meg. A végére pedig jöjjön a mottó, ami nagyon szépen leírja az egész korszakot:

Minden állat egyenlő, de vannak állatok, melyek egyenlőbbek.

Sok helyen találkoztam ezzel a kérdéssorral és úgy gondoltam én se maradok ki a jóból, íme hát:

1. Hol fogtad utoljára valakinek a kezét?
Itthon.

2. Ha megélnél egy háborút, szerinted túlélnéd?
Erre nehéz válaszolni. A mai haditechnika fejlettsége miatt nagy valószínűséggel nem.

3. Bealszol a tévé előtt?
Előfordult már, de nem jellemző.

4. Ittál már tejet közvetlenül a dobozból?
Igen, na és?

5. Nyertél már valaha betűző versenyt?
Nem is játszottam még olyat.

6. Mi volt a legnagyobb vitád valamilyen baráttal?
Az nem publikus :)

7. Gyorsan gépelsz?
Már egész gyorsan, 4-5 ujjal, de előfordul, hogy mind a 10-zel.

8. Félsz a sötétben?
Attól függ.

9. Most van valaki, aki tetszik?
Hajjaj, van hát!

10. Miért ért véget a legutóbbi kapcsolatod?
Mert még gyerek volt fejben az akkori barátnőm.

11. Szerencseszámod?
69 :D

12. Nyertél már lottón?
Nem, a pénzért megdolgozni szoktam, nem játszom vele.

13. Most iszol valamit?
Nem, de egy sör jól esne.

14. Okosnak tartod magad?
Egyeseknél okosabbnak, egyeseknél nem.

15. Ettél valaha bogarat?
Szándékosan nem, de álmomban már nyelhettem le pókot, vagy ilyesmit.

16. Most van valaki, aki hiányzik?
Van, édesapám.

17. Mit kérsz karácsonyra?
Amit kérnék, azt nem lehet. Másra meg nem igen van szükségem, de ha kapok valamit örülök neki természetesen.

18. Ismered a muffinembert?
Nem.

19. Beszélsz álmodban?
Előfordult már, hogy motyogtam valamit, de nem jellemző.

20. Emlékszel az első csókodra?
Persze, arra mindenki emlékszik, mint az első szexre is :D

21. Reptettél valaha sárkányt?
Egyszer azt hiszem igen, de akkor is csak megmutattam unokatestvéremnek, hogy hogyan kellene.

22. Mikor mentél legutóbb úszni és hova?
Egy strandra még nyáron.

23. Sikeresnek tartod magad?
Nézőpont kérdése. Van, hogy igen van, hogy nem.

24. Kábé hány ember száma van a mobilodban?
Nagyjából 100 körül.

25. Szerettél volna valaha kapni egy lovat?
Nem volt ilyen jellegű álmom sose.

26. Mik a terveid holnapra?
Suliba megyek, aztán kipihenem a hétvége fáradalmait :)

27. Mit csináltál múlt hétvégén?
A családdal pihentem Aradon.

28. Most hiányzik a suli?
Nem, csak egy-két ember onnan.

29. Mikor mondta neked valaki utoljára, hogy szeret?
Körülbelül három hónapja.

30. Szeretsz szingli lenni?
Általában nem, de vannak időszakok, hogy élvezem.

31. Szereted a szobádat?
Igen.

32. Ki a hősöd?
Ábel

33. Lógtál valaha a suliból?
Általánosban soha, Középsuliban talán egyszer, Fősulin már nem számolom :D

34. Most mit fogsz csinálni (miután kitöltötted a tesztet)?
Elmegyek a könyvtárba.

35. Ha összezárva kéne eltöltened 24 órát egy emberrel, legszívesebben kit választanál?
Egy vöröshajú, szeplős, zöldeskék szemű jányzót.

36. Mi a kedvenc ételed?
Több is van és mindig más, de a kedvenc talán a darálthússal töltött krumpli sajttal rásütve. És a Mama a főztje, az a Mama főztje.

37. Ettél valaha kutyakaját?
Még nem, de eljöhet az az idő is amikor ráfanyalodok. :D

38. Őszinte ember vagy?
Próbálok mindig az lenni, de van hogy a szükség másfele visz. Ilyenkor haragszom is magamra, mert mástól is elvárom az őszinteséget és nagyon tud idegesíteni, ha valaki nem az.

39. Szereted a ham&eggs-et?
Igen.

40. Mi az a három dolog, ami mindig nálad van?
Telefon, kulcsok, rágó

41. Van valamilyen sebhelyed?
Kisebb balesetek nyomai itt-ott látszódnak, de csak ha tudja az ember, hogy hol keresse.

42. Szereted az akciót, a pörgést?
Igen, ha bepörögtem akkor már nehezen állok le.

43. Mi szeretnél lenni ha nagy leszel?
Informatikus és természetesen jó családfő.

44. Mi a legnagyobb titkod?
Ha leírnám már nem lenne titok.

45. Milyen gyakran telefonálsz?
Elég ritkán, inkább sms-zni szoktam, vagy neten kommunikálni.

46. Hiszel a szerelemben?
Hiszek, de azt is tudom, hogy nem tart örökké és hogy fájdalmas is tud lenni. Abban hiszek inkább, hogy a szerelemből később kölcsönös szeretet, tisztelet és a másik iránti megbecsülés alakulhat ki, ami egy életre is összeköthet két embert.

47. Van valami, amit szeretnél, de nem kaphatsz meg?
Van több is, de nem férne ide ki. :)

48. Mi az a négy dolog, amit elsőként veszel szemügyre egy pasin/nőn?
Nőn: Szemek, arc, haj, mellek, fenék, csípő-derék, lábak-combok. (A sorrend  persze változó)
Férfin: Arc, haj, karok (És enézést a férfitársaimtól, de én inkább a nőket szoktam végigmérni. :] )
49. Mikor sírtál utoljára?
Két hete körülbelül.

50. Kit öleltél meg utoljára?
Tegnap a nagymamámat.

51. Jól kijössz a családoddal?
Igen, hálistennek remek az összetartás a családban.

52. Hol van a mobilod?
Az asztalon a szobámban.

53. Mit ettél utoljára?
Pizzát.

54. Mi a kedvenc színed?
Fekete, piros.

55. Milyen filmet láttál utoljára moziban?

Changeling - Elcserélt életek

56. Most milyen dalt hallgatsz?

The Shadows - 36-24-36

57. Most mire vágysz?

Egy meztelen vörös kékszeműre, egy üveg hideg heinekkenel a kezében.

58. Melyik a kedvenc kocsid?

Volkswagen Golf és a Ferrari

59. Most nézel valamit a tévében?

Nem, de tegnap este egy BL foci meccset néztem.

60. Kivel beszéltél utoljára mobilon?
Nagybátyámmal.

Ez is eljött fiúk, lányok. Csak úgy repül az idő!

A magam és a szerkesztőség többi tagjának nevében szeretnék mindenkinek Kellemes Húsvéti Ünnepeket Kívánni! A fiúknak az alapfelszereltségnél több tojást, a lányoknak meg sok locsolót és mindenkinek jó pihenést is kívánok még!

Eddig is szerettem a jégkorongot nézni és csinálni is, amíg lehetett. Néha-néha még most is eszembe jut, hogy jó lenne megint ott állni a jégen, passzolgatni a korongot és együtt örülni a csapattal a győzelemnek. Már csak egy puszta korcsolyázás is elég lenne, hogy felidézzem az emlékeket. Lehetőség lenne is rá a közeli jégcsarnokban, csak idő nem nagyon.

Nézni is szeretem a meccseket azóta. Boldogult apámmal amikor csak tehettük megnéztünk minden közvetítést legyen az magyar bajnoki, válogatott vagy épp nhl mérkőzés. Erről a jó szokásomról nem mondtam le azóta se és nem is fogok. A napokban több válogatott világbajnokságra felkészülő meccs is volt, amit vétek lett volna nem nézni, annyira jó volt.

Április 2-án például a finnek ellen játszottunk és végül nyertünk is 4-3-ra. Ez azért is meglepő mert a felkészülés elején jár még a csapat és azt sem szabad elfelejteni, hogy az északeurópai hoki messzemenően jobb színvonalon jár, mint a hazai.

Április 6-án aztán egy újabb skandináv országgal, Norvégiával játszottunk. Meg vertük őket is, ahogy kell szintén 4-3-ra, igaz büntetőkkel a hosszabbítás után.

Tegnap pedig ismét a norvégokkal csaptunk össze és ezúttal a rendes játékidőben nyertünk 4-1-re.

Öröm volt nézni ezeket a meccseket. A fiúkból áradt a nyugodtság, az önbizalom és az erő. A közönség folyamatos bíztatása és szeretete pedig még több erőt adott nekik. Reméljük így lesz ez majd az A csoportos világbajnokságon is, ahova tavaly sikerült feljutni hosszú évek kitartó munkája után. Hosszú út volt ez, de nyugodtan ki lehet jelenteni lassan, hogy a magyar hoki már a legjobbak közt van.

Hosszú évek kemény munkájának a gyümölcse ez, aminek a magját Kercsó Árpád ültette el még a 90-es években, amikor még én is jéghokiztam. Ő volt az aki átjött Erdélyből, hogy szakértelmével fellendítse a hazai jégkorongot. Sok gyerek nevelkedett az ő szárnyai alatt, sokan közülük pedig ebben az ütős csapatban foglal helyet. Jól emlékszem még arra az időkre, amikor a Dunaferr kispadján ülve igazi terminátorokat képzett ki Kercsó, köztük olyanokat mint Szélig Viktor, Horváth András, Ladányi Balázs vagy éppen Tokaji Viktor, de sorolhatnám a neveket még sokáig. És emlékszem arra az időszakra is, amikor ő volt a szövetségi kapitány. Sok-sok év után az ő munkájának a bizonyítékaként megvertük a románokat. Akik azóta már sokkal alacsonyabb színvonalon állnak, mint mi. Holott évekkel ezelőtt még szinte verhetetlenek voltak, legalábbis a számunkra. Emlékszem arra is, hogy a sokszoros világbajnok jégkorongóriás Kanadával játszottunk döntetlent igaz, hogy barátságos meccsen, de ez a tényen nem változtat.

Az elmúlt napok meccseit látva én bizakodó vagyok és nagyon remélem, hogy jól fogunk szerepelni. Ha meg nem, hát az sem tragédia. Bekerülni az A csoportba már önmagában nagy dolog. Hát ha még meg is verünk ott valakit. A 28-as keret már megvan. Ők utaznak majd nemsokára Münchenbe egy kis edzőtáborozásra és egy utolsó felkészülési meccsre az oroszok ellen. Utána pedig rögtön startol is a vb, ahol a szovákokkal, Kanadával és a fehéroroszokkal kell összemérni az erőnket. Mindent bele fiúk! Hajrá Magyarország!

Szombaton voltam először a Dürer kertben és lehet, hogy nem is utoljára. Úgy tudnám definiálni, mint a Morrison's 2 és az Instant keveréke vagy fúziója. Megvan benne minden ami kell, meg az is ami nem, de erről később.

Van nagy bárpult különböző gyümölcsből készült italokkal illetve azok alkoholos verziójával; egy nagy és egy kis terem pedig a rendezvényeknek. A nagy teremben van hely bőven táncolni, ugrálni, pogózni az aktuális programtól függően. Vannak padok, ahova le lehet ülni a haverokkal sörözni, meg csocsó is a sportolni vágyóknak és azoknak akiket nem érdekel az épp aktuális fellépő. Van a két terem között egy hatalmas folyósó asztalokkal, székekkel ahol meghitt vagy épp nagy húsbavágó beszélgetéseket lehet megejteni. Egy másik teremben pedig még meghittebb környezet és egy-két vallási aktivista is ad lehetőséget erre.

Az árak nagyjából egy szintben vannak más szórakozóhelyeken tapasztaltakkal, bár vannak olcsóbb helyek is az tény. Természetesen a rock zenére való tekintettel a sör folyik leginkább, de a röviditalok is elég kedveltek.

Ami kicsit hangulatromboló lehet az a mai tizenévesek pár éve hatalmas méreteket öltő és egyre csak növekvő új divatjának a gyöngyszemei. Igen, az emósokra gondolok. Rengeteg van belőlük, főleg lány, ami azért is probléma, mert akadna köztük valóban szép és okos is, ha éppen nem követné társait és butulna le az ő szintjükre.

A szombati fellépők sorban a kecskeméti Nova Prospect, a softcore punkot játszó The Grenma, a hazai grunge kiemelkedő zenekara, az immár több mint 15 éve létező Black-Out és a fő attrakció, az új lemezét bemutató dallamos hardcore muzsikát játszó The Idoru voltak.

A Nova Prospect produkcióját félbeszakította egy baki, amiről nem ők tehettek. Ennek ellenére látszott, hogy ez nem törte le őket és nagyon jó hangulatot csináltak a végére. Gabi pedig ismét megmutatta, hogy neki bizony valami aranyat, vagy gyémántot rejtettek el a torkában. Ezt meg is mondtam neki a koncert végén és megkérdeztem tőle, hogy honnan van ennyi hang benne; honnan jön ez a sok energia és szeretet ami árad le felénk a színpadról. Annyit mondott elpirulva és nevetgélve, hogy: " Hát...belőletek jön, ti miattatok van ez." Azt hiszem ezek után már nincs is több hozzáfűzni valóm.

A The Grenma aztán választ adott arra a kérdésre, hogy vajh mégis miért van olyan sok emós jányzó itt. Már a koncert elején beözönlött a csajok kb 2/3-ad része és már elkezdtek előre síkitozni és ugrálni, pedig még a beállás se zajlott le. Aztán ahogy megszólalt a basszus és vele együtt Szalai Csongor, elszabadult a pokol. A maradék emós társaság is berohant, mindenhol szembefésült hajú, deszkás cipőt és csőnadrágot hordó fiatalokat lehetett látni. Ekkor döntöttem én úgy, hogy ezt a koncertet távolról fogom kísérni egy jó pofa sör és az ismerősök társaságában. Akik olyan nagy számban jelentek meg, hogy félpercenként ott kell kellett hagyjam a társaságot egy helló, szia! mi újság? és egy pacsi erejéig, mert úgy illik azért.

A Grenmára visszatérve. Nincs nekem velük igazából semmi különösebb bajom. Amit csinálnak az jó, még azt is kijelentem, hogy egy-két számuk még tetszik is, főleg a dobtéma miatt. A bajom igazából annyi, hogy maga a zene, ez a dallamos softcore punk nekem kissé unalmas és klisés. Vegyük például a gitárt és basszust. Minden gitártéma egytől-egyig valamelyik ősi kőpunk témára épül. Még ezzel se lenne baj, mert abban is van ami ízlelhető és szerethető, de amit én hiányolok az a változatosság belőle. Sehol egy szóló, vagy valami újdonság. Csak a jól bevált punktéma minden számban és mellé a lázadó szöveg, kb mint a Tankcsapdánál. Bár őket természetesen nem veszem egy kalap alá a Grenmával. És a másik dolog ami bosszant igazából, ez az emó jelenség. Tizenegy, tizenkétévesek is már ott ugrálnak az első sorban és benedvesednek attól, ha Csongor rájuk néz. Ezért az önmagában igénytelen zenéért vannak oda és közben zsigerből fikázzák azokat a zenekarokat, akik sokkal tehetségesebbek. Persze anélkül, hogy ismernék őket, eljárnának más koncertre is és értékelnék az igazi zenét. Persze tudom én erről sokszor nem ők tehetnek, hanem a média. Nem kell messzire menjünk, hogy lássuk mennyi igénytelen és sokszor minősíthetetlen szart játszanak rojtosra a tévében, vagy a rádióban. Az igazi zenészek pedig, akik még nem futottak be, mert nincs a szemükbe fésülve a haj, nem is reménykedhetnek abban, hogy eljuthatnak majd egyszer ugyanide.

A Black-Out következett, ami számomra az est fénypontja volt így, ahogy vége lett a Grenma utolsó számának is rögtön bevetettem magam a tömegbe és irány az első sor, Szabi elé, ahogy minden BO koncerten mostmár lassan három éve. Nem sokat lacafacáztak a fiúk, egy rövid beállás után el is kezdték. Itt is volt egy kissebb baki, bár ehhez egy idő után hozzászoktam a közönséggel együtt. A hangosítás az előző produkciókban zseniális volt, szinte csoda is lett volna ha úgy is marad. Konkrétan a gitár nagyon hangos volt kifelé, az énekből meg alig lehetett hallani valamit eleinte. Oda is szóltam Szabinak az első szám után, hogy valamit csináljon ezzel mert se őt, se Robit nem halljuk. A helyzet sokat nem változott utána, de legalább már hallottuk őket. Innentől aztán már mindenki aki az első néhány sorban volt egyesült a bandával, a zenével és a szöveggel. Én is irtó jól éreztem magam, bár ez lehet betudható volt az alkohol hatásainak is. A koncert közepén kb felcsendült aztán a két legismertebb nóta, a Fekete-Kék és a Spirál. Itt szabadult el bennem is a kisördög és rögtön kezdeményeztem is egy szolid kis pogót. A végéig ez így is ment.

A fiúknak maximális riszpekt, mert ilyen körülmények között is hozták a maximumot, ahogy a profiknak illik. Zoli például teketóriázás nélkül megoldotta azt a dob problémát, ami felmerült a Nova Prospectnél. (Konkrétan a lábdob verője odaragadt a lábdobhoz. A novás dobossal, Danival le is vontuk rögtön a következtetést: legközelebb hozni kell a saját cuccot és nem máséra hagyatkozni még ha ő felajánlotta is.)

A The Idorut már ismét távolról figyeltem, felkellett újra tankolni és a kiszáradás meg az elsivatagosodás veszélye fenyegetett lassan. Ők is nagyon jó bulit csaptak, a zenéjükre sem lehet panasz. Kellemes kis lemezbemutatót adtak elő dallamos hardcore stílusban.

Ám a vége előtt távoztunk többed magammal és azt játszottuk, hogy mennyi idő alatt lehet megtalálni részegen az éjszakai járatot, ami jó nekünk. Miután sikerült és elrobogtunk a Blaháig, a napot ismét egy gíroszevéssel zártuk, ami már lassan rituálévá és tradícióvá avanzsál.

Te most egy koncertbeszámolót olvashattál. Köszönöm, hogy elolvastad. Kérlek, kapcsold ki!

Ez itt most egy koncertbeszámoló lenne, de a jelenlegi pocsék hangulatomban nem vagyok képes összeszedni a gondolataimat és az emlékeimet, pedig még elég koraiak.

Ma is volt vezetés, ami már egész jól kezd menni. Igaz, hogy még a tolató parkolás és az y parkolás nem megy, de a többi már majd hogy nem jó. Párhuzamos parkolás, lejtőn elindulás, gyorsítás és hirtelen megállás, valamint a szlalom félve kimondom, hogy megy. Bár azt is lehet még gyakorolni/tökéletesíteni.

Fárasztó egy dolog ez, az biztos. Ha nem is fizikailag, szellemileg mindenképp. Főleg, ha eszedbe jutnak olyan dolgok, amik teljesen elviszik a gondolataidat és nem tudsz odakoncentrálni. Ez volt a mai nap anyummal, mert ő is vezet, egyszerre tanulunk. És a végére átragadt rám is ez a letörtség. Ez pedig rányomta a bélyegét a nap további részére.

Két bulis nap után, ilyen is kell. Egyszer fenn, egyszer lenn. Koncertbeszámoló később. Kérem zárja be.

Hetedik fejezetéhez érkezett el immár Darren Shan kalandos életének története. Darren, aki már Vámpír Herceg és megjárta a Vámpírok hegyét is, ahol kiállta a Halál próbáit, most új kalandok és kihívások előtt áll.

Hercegi kinevezése óta a Vámpírok hegyén éli mindennapjait, teljesíti kötelezettségeit és titkon reménykedik, hogy egyszer még talán kijuthat a levegőre és megsétáltathatja lábait a földön. Nem is sejti, hogy ez milyen hamar be is fog következni.

Váratlanul megjelenik Desmond Tiny, akit mindenki csak Mr. Tiny-nek szólít. A becenevének és a vezetéknevének összeillesztéséből azt kapjuk, hogy Destiny, azaz végzet. Talán ez a magyarázata a korának, a róla szóló legendáknak és annak, hogy még a legbátrabb vámpírok is tartanak tőle.

Mr. Tiny tehát váratlanul megjelenik a Vámpírok hegyén, ezzel nagy riadalmat keltve a vámpírok között. Hamar szét terjed a pletyka, miszerint Tiny tud valamit a Vérszipolyok Uráról; aki már régóta szervezkedik a vérszipolyokkal (ők a vámpírok unokatestvéreinek számítanak) hogy egy végső csapást mérve, győzelemre vezesse őket a vámpírok és a vérszipolyok hosszú évek óta tartó háborújában. Tiny aki lát a jövőben elárulja, hogy négy alkalma lesz majd a három kiválasztottnak találkozni a Vérszipolyok Urával és megölni őt. A kiválasztottak nem nehéz kitalálni, Darren Shan herceg és Mr. Crepsley lesznek. Egy harmadik vadászt pedig ők maguknak kell megtalálniuk.

Így hát Darren vágyálmai, hogy ismét a szabadban lehessen valósággá válnak. El is indulnak és nem tudják, hogy pontosan mit hoz még a jövő és, hogy ki lesz a segítőjük, ahogy azt sem, hogy merre keressék az ellenséget. Egyet azonban tudnak, Mr. Tiny tanácsát követve mindig azt kell tegyék, amit a szívük diktál.