Szombaton voltam először a Dürer kertben és lehet, hogy nem is utoljára. Úgy tudnám definiálni, mint a Morrison's 2 és az Instant keveréke vagy fúziója. Megvan benne minden ami kell, meg az is ami nem, de erről később.

Van nagy bárpult különböző gyümölcsből készült italokkal illetve azok alkoholos verziójával; egy nagy és egy kis terem pedig a rendezvényeknek. A nagy teremben van hely bőven táncolni, ugrálni, pogózni az aktuális programtól függően. Vannak padok, ahova le lehet ülni a haverokkal sörözni, meg csocsó is a sportolni vágyóknak és azoknak akiket nem érdekel az épp aktuális fellépő. Van a két terem között egy hatalmas folyósó asztalokkal, székekkel ahol meghitt vagy épp nagy húsbavágó beszélgetéseket lehet megejteni. Egy másik teremben pedig még meghittebb környezet és egy-két vallási aktivista is ad lehetőséget erre.

Az árak nagyjából egy szintben vannak más szórakozóhelyeken tapasztaltakkal, bár vannak olcsóbb helyek is az tény. Természetesen a rock zenére való tekintettel a sör folyik leginkább, de a röviditalok is elég kedveltek.

Ami kicsit hangulatromboló lehet az a mai tizenévesek pár éve hatalmas méreteket öltő és egyre csak növekvő új divatjának a gyöngyszemei. Igen, az emósokra gondolok. Rengeteg van belőlük, főleg lány, ami azért is probléma, mert akadna köztük valóban szép és okos is, ha éppen nem követné társait és butulna le az ő szintjükre.

A szombati fellépők sorban a kecskeméti Nova Prospect, a softcore punkot játszó The Grenma, a hazai grunge kiemelkedő zenekara, az immár több mint 15 éve létező Black-Out és a fő attrakció, az új lemezét bemutató dallamos hardcore muzsikát játszó The Idoru voltak.

A Nova Prospect produkcióját félbeszakította egy baki, amiről nem ők tehettek. Ennek ellenére látszott, hogy ez nem törte le őket és nagyon jó hangulatot csináltak a végére. Gabi pedig ismét megmutatta, hogy neki bizony valami aranyat, vagy gyémántot rejtettek el a torkában. Ezt meg is mondtam neki a koncert végén és megkérdeztem tőle, hogy honnan van ennyi hang benne; honnan jön ez a sok energia és szeretet ami árad le felénk a színpadról. Annyit mondott elpirulva és nevetgélve, hogy: " Hát...belőletek jön, ti miattatok van ez." Azt hiszem ezek után már nincs is több hozzáfűzni valóm.

A The Grenma aztán választ adott arra a kérdésre, hogy vajh mégis miért van olyan sok emós jányzó itt. Már a koncert elején beözönlött a csajok kb 2/3-ad része és már elkezdtek előre síkitozni és ugrálni, pedig még a beállás se zajlott le. Aztán ahogy megszólalt a basszus és vele együtt Szalai Csongor, elszabadult a pokol. A maradék emós társaság is berohant, mindenhol szembefésült hajú, deszkás cipőt és csőnadrágot hordó fiatalokat lehetett látni. Ekkor döntöttem én úgy, hogy ezt a koncertet távolról fogom kísérni egy jó pofa sör és az ismerősök társaságában. Akik olyan nagy számban jelentek meg, hogy félpercenként ott kell kellett hagyjam a társaságot egy helló, szia! mi újság? és egy pacsi erejéig, mert úgy illik azért.

A Grenmára visszatérve. Nincs nekem velük igazából semmi különösebb bajom. Amit csinálnak az jó, még azt is kijelentem, hogy egy-két számuk még tetszik is, főleg a dobtéma miatt. A bajom igazából annyi, hogy maga a zene, ez a dallamos softcore punk nekem kissé unalmas és klisés. Vegyük például a gitárt és basszust. Minden gitártéma egytől-egyig valamelyik ősi kőpunk témára épül. Még ezzel se lenne baj, mert abban is van ami ízlelhető és szerethető, de amit én hiányolok az a változatosság belőle. Sehol egy szóló, vagy valami újdonság. Csak a jól bevált punktéma minden számban és mellé a lázadó szöveg, kb mint a Tankcsapdánál. Bár őket természetesen nem veszem egy kalap alá a Grenmával. És a másik dolog ami bosszant igazából, ez az emó jelenség. Tizenegy, tizenkétévesek is már ott ugrálnak az első sorban és benedvesednek attól, ha Csongor rájuk néz. Ezért az önmagában igénytelen zenéért vannak oda és közben zsigerből fikázzák azokat a zenekarokat, akik sokkal tehetségesebbek. Persze anélkül, hogy ismernék őket, eljárnának más koncertre is és értékelnék az igazi zenét. Persze tudom én erről sokszor nem ők tehetnek, hanem a média. Nem kell messzire menjünk, hogy lássuk mennyi igénytelen és sokszor minősíthetetlen szart játszanak rojtosra a tévében, vagy a rádióban. Az igazi zenészek pedig, akik még nem futottak be, mert nincs a szemükbe fésülve a haj, nem is reménykedhetnek abban, hogy eljuthatnak majd egyszer ugyanide.

A Black-Out következett, ami számomra az est fénypontja volt így, ahogy vége lett a Grenma utolsó számának is rögtön bevetettem magam a tömegbe és irány az első sor, Szabi elé, ahogy minden BO koncerten mostmár lassan három éve. Nem sokat lacafacáztak a fiúk, egy rövid beállás után el is kezdték. Itt is volt egy kissebb baki, bár ehhez egy idő után hozzászoktam a közönséggel együtt. A hangosítás az előző produkciókban zseniális volt, szinte csoda is lett volna ha úgy is marad. Konkrétan a gitár nagyon hangos volt kifelé, az énekből meg alig lehetett hallani valamit eleinte. Oda is szóltam Szabinak az első szám után, hogy valamit csináljon ezzel mert se őt, se Robit nem halljuk. A helyzet sokat nem változott utána, de legalább már hallottuk őket. Innentől aztán már mindenki aki az első néhány sorban volt egyesült a bandával, a zenével és a szöveggel. Én is irtó jól éreztem magam, bár ez lehet betudható volt az alkohol hatásainak is. A koncert közepén kb felcsendült aztán a két legismertebb nóta, a Fekete-Kék és a Spirál. Itt szabadult el bennem is a kisördög és rögtön kezdeményeztem is egy szolid kis pogót. A végéig ez így is ment.

A fiúknak maximális riszpekt, mert ilyen körülmények között is hozták a maximumot, ahogy a profiknak illik. Zoli például teketóriázás nélkül megoldotta azt a dob problémát, ami felmerült a Nova Prospectnél. (Konkrétan a lábdob verője odaragadt a lábdobhoz. A novás dobossal, Danival le is vontuk rögtön a következtetést: legközelebb hozni kell a saját cuccot és nem máséra hagyatkozni még ha ő felajánlotta is.)

A The Idorut már ismét távolról figyeltem, felkellett újra tankolni és a kiszáradás meg az elsivatagosodás veszélye fenyegetett lassan. Ők is nagyon jó bulit csaptak, a zenéjükre sem lehet panasz. Kellemes kis lemezbemutatót adtak elő dallamos hardcore stílusban.

Ám a vége előtt távoztunk többed magammal és azt játszottuk, hogy mennyi idő alatt lehet megtalálni részegen az éjszakai járatot, ami jó nekünk. Miután sikerült és elrobogtunk a Blaháig, a napot ismét egy gíroszevéssel zártuk, ami már lassan rituálévá és tradícióvá avanzsál.

Te most egy koncertbeszámolót olvashattál. Köszönöm, hogy elolvastad. Kérlek, kapcsold ki!