Belefáradtam már teljesen ebbe a sok szarba,
lehet fel kéne adnom és itt hagyni mindent a faszba.
Nem látom értelmét ezt így tovább folytatni,
semmi értelme a Rambo kést a szívembe tovább forgatni.
Kaptam én az élettől pofonokat rendesen,
de annyit mint mások hetvenévesen,
felálltam mindig, mert hát ezt kellett tennem,
de ezúttal nem moccanok csak ülök csendesen,
annak amit kifelé mutatok nem igaz a fele sem,
itt az ideje, hogy az álarcomat végre levessem.
Nézlek titeket fiúk meg lányok,
és attól amit látok szinte mindig hányok,
hogy adjátok egymásnak összevissza a boldogot,
közben meg olyanok vagytok, mint a fogyatékos bulldogok.
Minden héten mással dúl a kibaszott nagy szerelem,
kéz a kézben üldögéltek a hatoson meg a négyesen.
Mikor rátok nézek, akkor nyugszom meg legbelül,
hogy én is idejussak, á kösznem, inkább vagyok egyedül.
Pedig én is vágyok rá, hogy megtaláljam a másik felem,
egy lányra, aki majd kiegészíti a sivár életem.
Akinek csak akkor mondanám, hogy szeretlek, bébi,
amikor a szívem az tényleg így is érzi,
és nem csak dobálnám az elcsépelt szavakat,
mert érezné anélkül is, hogy összetörném magamat.
Mégis azt mondom, hogy kibaszott szar egyedül,
hogy nincs aki mellé este fáradtan lefeküdj,
hogy nincs akit átölelj, amikor akarod,
és nincs akinek szégyen nélkül sírnád el minden bánatod.
De nem kell hogy sajnálj, mert azt már totál leszarom,
Közhelyekkel van már tele a padlásom meg az íróasztalom.
Azt se mond többet, hogy jó vagyok, mint egy barát,
épp olyan, mint mikor megdöglött, de azért tartsuk meg a kutyát.
Ha így nézel rám inkább tartsd meg magadnak,
az ilyen barátoktól hullik a plafonon a vakolat.
Mit gondolsz, én nem vagyok olyan ember, mint akármelyik másik,
egy esélyt sem adsz arra, hogy a szívedet rám bízd,
pedig jó helyen lenne, tudnék rá nagyon vigyázni,
nem kéne az életed mindig mással elhibázni.
De te inkább rám nézel és leírsz rögtön mindennek,
olyannak gondolsz, aki nem érdemel igaz érzelmet,
azt hiszed mellettem már rég elment az élet,
hát kérdem én, van értelme tovább éljek?
...
Örökké Veled, Örökké Egyedül
2012.05.08. 21:20 EmceeMike
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Utolsó kommentek