EmceeMike blogja

A mai nappal megkezdődtek a gyakorlatok is ebben a félévben. Webprogramozás alapjai és Adatbázisok volt a mai program, 11-20-ig. Lesz azonban majd olyan is, hogy 8-20-ig benn leszek csütörtökön és koptatom egyik után a másik széket és a billentyűket.

Webprogramozás alapjain tényleg az alapoktól kezdtünk. Egyszerű html szerkesztése, formázása stb,stb. Valahol el kell kezdeni, ugye. Nem lesz vele probléma azt hiszem. 
Adatbázisokból pedig szintén az elejéről kezdtük egyszerű táblákat és lekérdezéseket csináltunk a táblák közötti kapcsolatokkal nehezítve, aztán jött egy kis SQL is a végére.

Eléggé lefárasztott a végére már, pedig 18-kor elengedtek kivételesen. A 8-20-ig sulibanrohadás az majd kicsit húzós lesz. Ez a mai se volt egy leányálom, hát akkor az milyen lesz. Szerintem el fog fogyni pár energiaital és pár szál cigi is a nap végére, mert csak így lehet ezt bírni.

És akkor még lesz majd Elektronika, Programozási technológiák (Java 2) és Számítógép hálózatok gyakorlat is. A pótvizsgákat pedig már meg sem említem, amikre rá kell gyúrjak majd. Hát igen, ilyen ez ha főiskolás az ember fia. :]

Ismét egy dráma, ilyen is ritkán van, hogy egymás után drámákat nézzek, de ahogy a filmben is elhangzott egyszer: Isten útjai kifürkészhetetlenek.

Szóval dráma. 1920-as évek amerikájában járunk, amikor még így öltözködtek az emberek és a Ford T-modellhez hasonló autókkal meg olyan piros villamossal jártak, amiket már csak a múzeumokban láthatunk, vagy egy ilyen filmben.

Hogy egész pontos legyek 1928-at írunk, egy átlagos szombati reggelen Christine Collins (Angelina Jolie) elindul a munkába, majd ahogy hazaér azt látja, hogy a fia, Walter eltűnt. Végigjárja a környéket, de sehol nem találja. Ekkor fordul a rendőrséghez, akik elutasítják az asszonyt azzal az indokkal, hogy még nem tehetnek semmit az adatok felvételén kívül, mert nem telt el 24 óra. Aztán elkezdik keresni a fiút, de eredménytelenül. A rendőrség hónapokkal később beállít egy fiúval, mondván, hogy megtalálták az elveszett kilenc éves gyereket. Christine azonban az első pillanattól kezdve tudja, hogy a fiú akit eléje hoztak nem az ő fia.

Szpojler jön, ha nem akarod tudni mi történt, ne olvasd tovább!

És itt kezdetét veszi a harc. A harc egy átlagos munkásnő és a velejéig korrupt rendőrség, a velük összepacsizó orvosok, firkászok és maga a polgármester között. Orvosszakértőt bíznak meg azzal, hogy győzze meg Christine-t arról, hogy már pedig a megtalált fiú az ő fia. A mai szemmel nézve, nonszensz és bagatel következtetéseket és érveket használ fel a szintén korrupt orvosszakértő. - Ennél a résznél konkrétan fogtam a fejem egy ideig, újabb kifejezés szerint facepalmoltam egyet. - Indokuk is van ám rá, azt állítják, hogy Christine idegei kikészültek és azért nem ismeri meg a fiát. Aztán meg azt, hogy ki akar bújni a gyermeknevelés felelősség alól. - Itt meg már felröhögtem hangosan. Érzitek egy anyának akarják megmagyarázni, hogy az az ő gyermeke. Egy anyának. Agyrém. -

Christine lassan rá kell jöjjön, hogy a szesztilalom idejében ő, mint nő nem kérdőjelezheti meg a rendszert. És erre valószínűleg akkor jön rá, amikor bekerül egy diliházba, ahol azzal a feltétellel hajlandók elengedni, ha aláír egy nyilakozatot miszerint elismeri, hogy a fiú az ő gyermeke és tévedett amikor a rendőrséget megvádolta ezzel az orbitális baklövéssel.

Szerencsére azonban segítője is akad Christine-nek, Brieglieb tiszteletes személyében, akit John Malkovich alakít zseniálisan. Egy másik fiú vallomásából fény derül az igazságra és lassan össze áll a kép. Ekkor megkezdődik az akkori idők talán egyik legnagyobb tüntetése és ezzel egy időben tárgyalások hosszú sorozata.

A film legnagyobb mondanivalója azonban az, hogy soha ne adjuk fel az igazunkat még ha szenvednünk is kell, ne hátráljunk meg, hanem harcoljunk érte, mert egy csapatnyi rendőr, orvos és kitudja még hány ember sem képes azt elvenni tőlünk.

Ilyen időjárást szeretnék látni mostantól, mint a mai. Sokat-sokat és még többet. Napsütést szeretnék, lágy szellőt, és minimum 20 fokot.

És ha már recseg-ropog a tavasz, akkor tűnjenek el végre a nehéz, vastag ruhák a szekrény jó mélyére és ismét lehessen látni annak a szólásnak az élő ékes bizonyítékait, amely így hangzik, hogy Hosszabbodnak a nappalok, rövidülnek a szoknyák.

Igen, szoknyákat akarok látni és elővillanó lábakat, hosszú combokat. Hogy ismét legyen amin mi férfiak legeltessük szemeinket. És mosolygást akarok látni az arcokon, nem besavanyodott, szomorú arcokat. Vidámságot akarok látni és sugárzást.

Nagy sétákat akarok a szabadban, kiülni a Duna-Tisza-Volga partra és csak süttetni magam, vagy enni egy fagyit és vidáman cseverészni, esetleg fotózni...

Úgyhogy Tavasz, hozzád szólok most: Még, még, még! Tudod Tavasz, én így szeretlek!

Kikasz ajánlotta pár napja ezt a filmet, így gondoltam meg ér egy próbát. Tegnap le is jött és este betettem alvás előtt.

Los Angelesben vagyunk, a főszereplőink egytől-egyig amerikai állampolgárok, egy a bibi, nem mind fehérek. Van itt fekete rendőrfőnök és nyomozó fehér szeretővel, egy perzsa boltos, egy koreai házaspár, pár újonc zsaru, egy-két fekete pitiáner tolvaj és egy színesbörű filmrendező is. És mindegyikük csak saját magára képes gondolni.

A film leplezetlenül mutatja be a faji megkülönböztetés összetettségét az amerikai társadalomban. Egyfajta háború ez, az intolerancia háborúja, és ebben a háborús zónában senki nincs biztonságban, mert az intoleranciából származó frusztráltság dühöt, a düh erőszakot, az erőszak pedig olyan eseményeket von maga után, ami összehozza végül ezt a multietnikumot és mindenki életét teljesen megváltoztatja.

A filmet már csak a színészek és kivételesen zseniális szinkronhangjaik miatt is érdemes megnézni. Olyanok tűnnek fel a filmben, mint Sandra Bullock, Don Cheadle, Tony Danza, Keith David, Matt Dilon, Brendan Fraser, Terrence Howard, vagy épp a Rejtélyek városából, a Szökésből és a Sötét Lovagból már ismert William Fichtner. Ezen nevek már garanciát adnak arra, hogy jól szórakozunk ha leülünk megnézni és ha ehhez még hozzá tesszük a sztorit, a drámát és azt, hogy utána kicsit elgondolkodunk; akkor ez már nem is kérdés. 10/10.

Körülbelül két hónapja volt egy nagy beszélgetésem két igen jó barátommal egy elég kényes témáról. Eléggé magam alatt voltam akkoriban, talán az az időszak volt a legrosszabb és legnehezebb. Ez kitűnik az akkor írt bejegyzésekből is. És akkor két angyal leszállt az égből, hogy segítsen rajtam. Én előadtam a végeláthatatlanul hosszú sztorimat dióhéjban az angyalkák pedig végighallgatták és jó tanácsokat adtak, hogy ezt és ezt innentől miként és hogyan és miért csináljam.

Akkor kicsit olyan szkeptikusan álltam hozzá, de udvariasan végighallgattam és aztán másnap elgondolkodtam. Lehet benne valami - gondoltam - így hát megtettem a szükséges lépéseket. Azóta nem akarom elkiabálni, de kezdem jobban érezni magam. Az is lehet, hogy ez a csak az egyre többet sütő napnak és a jó időnek tudható be és valójában a hullámvasút felfelé tart egy kicsit aztán ismét lerobog velem, nem tudom. Inkább mégis azt érzem, hogy talán emiatt a jótanács miatt jobb, szárazabb, tisztább érzés. Kezdenek a szuicid gondolataim is elmúlni, bár gyanítom hogy még nem tűntek el teljesen. Egy szóval kezdek kimászni a kaksiból! ( Úristen lemertem írni. Csak el ne kiabáljam, tényleg. )

Az angyalkáknak pedig akkor még egyszer ezer és még sok ezer köszönet és ölelés és csók és miegymás. <3

Ez is megvolt hát. Sok embertől hallom/olvasom véleményként, hogy többet vártak, meg hogy nem volt olyan nagy durranás a vége, mint az előzö két évadnak.

Van benne valami végül is, mert valóban nem. Viszont én nem mondanám, hogy olyan rossz lenne azért. Nagyon pörgősen indult ez a széria és végig meg is volt ez a pattogás, vibrálás. Ettől olyan jó az egész. Fiatalokról szól fiataloknak, pörögnie kell. És minden megvan benne, ami leírja a brit fiatalok életét.

Ki lehet azt is látni belőle, hogy csak a bulizásról, a szexről az egész élet. Közben azért ne felejtsük el, hogy minden résznek megvan a maga üzenete, és ez a meszídzs épp az utolsó fejezetben teljesedett ki. Az üzenet pedig nem más, mint a barátság és a barátok mindennél fontosabb. Legalábbis én ezt szűrtem le. Kíváncsian várom a folytatást.

Egyszerűen nem sikerül elszakadni ettől a zsírosbödöntől az elvtársaknak. Igaz, hogy lassan három éve már annak, hogy mindenki elküldené őket a francba; nem számít az, hogy már a szoci közvéleménykutatócégek felméréséből is az előre hozott választásokat támogatja a szavazók több, mint fele (52%); nem számít az sem, hogy a Békés megyei Szadesz is ezt mondja, a helyi elnök pedig benyújtotta lemondását; nem számít az sem, hogy több közéleti személyiség illetve maga a köztársasági elnök is ezt mondja; itt már semmi sem számít. Ott kell maradni minél továbbra is a zsírosbödön mellett, ez az egyetlen esély a túlélésre. Nem kell hallgatni senkire és menni előre egy szemellenzővel, mint amilyen a lovaknak van. Valahogy így gondolkodhatnak az elvtársak manapság.

Gyerünk, csináljuk meg! Kitudja halljuk-e még ezt az elvtársbuzdító felszólítást valaha. Ha úgy alakulnak a dolgok, ahogy szoktak akkor nagy zenebona lesz ám itten, gordonkázás méghozzá. És az a baj, hogy ha még ne adj Isten meg is tetszik az embereknek a kis Gordonka bájos pofikája, akkor se fogja el nyerni a tetszésüket, ha azt a csomagot le akarja nyeletni ezzel az elkeseredett, megfáradt remény és hitevesztett emberekkel.

Azzal mindenki tisztában van már, hogy reformok és adott esetben megszorítások is fognak kelleni, hogy kimásszunk a saját ürülékünkből, de ahhoz először is egy olyan kormány kell, aki mögött ott van mind a társadalmi, mind pedig a szakmai támogatottság, ehhez pedig előre hozzott választás kell, minél előbb. Az embereknek vissza kell adni a reményét és a hitét, a bizalmát pedig visszaszerezni. Másképp itt nem fog semmi változni.

Ha a dolgok úgy folytatódnak, ahogyan eddig is, akkor nyáron az EP (és országgyűlési?) választáskor visszaküldhetjük a múlt rémjeit a szoborparkba és elkezdhetünk együtt építkezni és szépen lassan talpra állni. Csak jó helyre ikszeljünk majd.

Végre meghallgattam ezt az új U2-t is. Hát meg kell, hogy mondjam nem estem hanyatt tőle.

Körülbelül olyan érzésem volt, mintha már hallottam volna már korábban egy-két számot erről az új korongról. Ugyanaz a hangzás nagyjából, van egy-két kiugrás meg olyan elemek, amik eddig nem, vagy csak régen voltak, de nagyjából ennyi.

Mondjuk ha azt nézzük a U2 ettől (is) sikeres szinte mindenhol a világon. Én igazából több újdonságot vártam, egy kis vérfrissülést, de összeségében a jólismert jútus hangzás és a zseniális zene megvan.

Eléggé sok minden volt az elmúlt pár napban, úgy hogy jöjjön egy kis összefoglaló.

Csütörtök volt az a nap, amikor anyummal nekiugrottunk a Kresz vizsgának és sikeresen abszolváltuk is, ahogy kell. Én pár ponttal kevesebbet értem el, mint ő de ez betudható annak, hogy én nem készültem annyit, mint ő. Azért mégis kicsit frusztrálva éreztem magam utána, úgyhogy szülői engedéllyel elszívtam egy blázt utána. Persze örültem is, elvégre megvan az. Lehet végre kezdeni a vezetést. Akkor még nem tudtam egyébként, hogy el is fogom kezdeni már a hétvégén. Még aznap elvittük az LCD tv-t egy márkaszervízbe, hogy mondjon egy árat rá, mennyiért javítaná meg. Ha ismét drága lesz a javítás akkor inkább veszünk egy újat, mert harmadik alkalommal nem vicces kidobni 30 rongyot. Aztán elmentünk a temetőbe is, hogy apunak elújságoljuk a hírt. Ha meglesz a jogsi akkor be is megyünk majd odáig, hogy lássa. Segített a vizsga alatt és remélem, hogy büszke ránk.

Pénteken ezt az örömteli eseményt mentem megünnepelni, vagyis igazából csak abba a buliba mentem, ami már korábban megvolt beszélve, de így volt apropó az ivásra, ugye. Be is támadtuk a Morrison's 2-t és én személy szerint hihetetlenül jól éreztem magam a karaoke és a retro terem között mászkálva, énekelve, iszogatva. Megvan annak is a varázsa, amikor a piától felszabadult emberek összeölelkezve együtt éneklik a Beatricétől mondjuk a 8 óra munkát. 

Hazafelé sétáltam egyet a Jászaitól egészen a Blaháig, ami nem egy kis távolság, de jól esett, kicsit józanodtam is aztán egy gyros jótékony hatásaival eltelve folytattam az utat hazafele. Aztán amikor éppen harmadjára fordultam meg és folytattam volna békésen a szunyát, akkor jött be anyum, hogy lassan másszak ki az ágyból, mert hívott az oktató tegnap és mehetünk vezetni. Jajdejó, gondoltam.

El is mentünk és hát mivel fáradt voltam nem kicsit, eléggé kapkodtam, de az elindulás és megállás már egész jól megy. Aztán mire hazaértünk már teljesen készen voltam, és egy kis pihenő után elindultam a piknikparkozni meg royésádámozni, többed magammal.

Kutyaharapás szőrével, ismerjük. Hát ez meg is történt. A hangulat pedig most is, ahogy mindig nagyon jó volt. Gazdagabb lettem egy újabb Csányi Zoli dobverővel és elhoztam egy plakátot is, ami ki is került azóta. Hajnalban aztán ismét egy jótevő gyros és irány haza. Ma pedig rokonvizit volt, úgyhogy nem sokat tudtam pihenni. No mindegy, ilyenkor kell élni elvégre, nem ötvenévesen. :]

Helyzetjelentést olvashattak.

Sok emberi dolog van, amit utálok. Ezekről nagyrészt volt is már post, vagy valamilyen közösségi oldalon, fórumon ki lett tárgyalva. Lehet, hogy erről is volt már szó, de történt egy-két dolog ami mellett nem tudok (szitok)szó nélkül elmenni.

A sztori nagyjából annyi, hogy egy beszélgetés során megtudtam egy a múltban történt eseményről, hogy az bizony nem is úgy volt, hanem máshogy. Az egész egy rohadt játék volt, egy színház, mint most a miniszterelnökjelölt-jelölt jelölése.

Szóval úgy áll a dolog, hogy kiderült a turpisság. És ez egyszerűen vérlázító és gyomorforgatóan undorító szemét dolog. Arról nem is beszélve, hogy mástól kellett megtudjam. Ettől pedig csak még rosszabb. És ami a legjobban tetézi az egészet, hogy még én voltam a szemét, a fent linkelt post miatt. HÁT HOL ÉLÜNK?

Utálom, gyűlőlöm, rühellem az ilyet és ha nem nyugodtam volna le azóta, akkor most kb kurvaanyázás lenne ez a post. Azt meg azért mégse.

Komolyan már a Slipknot egyik száma jut eszembe, a People=shit.

10. jubileumi adását ünnepli az Emcee podcast ezért ez alkalomból igazi csemegéket válogattam össze nektek, kedves hallgatók. Úgy gondoltam, hogy folytatom a előző adással megkezdett nosztalgikus vonalat és ezúttal a hazai 90-es évek legjobb disco zenéit válogattam össze. 

Mindannyian emlékszünk még a sulibulikra, meg a házibulikra amikor nagyjából ezek vagy ehhez hasonló számok pörögtek. Mi pedig pörögtünk rá és közben szemeztünk azzal a csajjal, aki hozzánk hasonlóan beleélte magát a zenébe, megfeledkezett magáról és úgy táncolt, hogy mi csak lestünk. Megvan ugye?

Na hát akkor ne tegyük messzire a csicsás szemüveget, a trapéz gatyát meg az afrofrizkót mert szükség lesz rá.

Az első szám természetesen nem más, mint a címadó szám, az Induljon a banzáj. Javítson ki valaki, ha tévedek, de én nekem az emlékeimben még élesen úgy van, hogy ez volt mindig az első szám, meg a Nirvanatól a Smells Like Teen Spirit. Aztán van itt egy kis Állati Kannibálok meg a sika-sika-sikáló takarítónő és a Soho Partytól a Gyere és táncolj is, amitől én úgy beindulok, hogy nem lehet leállítani többet. Nem sorolom végig, hallgassátok meg és idézzétek fel a szép emlékeket. :]

Ha tetszett, itt le lehet tölteni.

Eltelt már egy kis idő azóta, amióta ezt a filmet megnéztem. Egy romantikus, csajos film tulajdonképpen ez, de gondoltam mégsem ülök itthon, úgyhogy növesztettem magamnak vaginát és többedmagammal végigültem.

Nem volt egyszerű révén, hogy 166 perc maga a film. Viszont abszolút pozitív csalódás volt, mert amennyire hosszú és nyálasnak tűnik, annyira nem az.

Romantikus kalandfilmnek van megjelölve, ami abszolút jól leírja előzetesen. Romantika? Az van dögivel. Kaland? Az meg kb ugyanannyi.

A történet szerint egyébként a második világháború előtt járunk nem sokkal. A helyszín Ausztrália, ahova egy angol arisztokrata nő, Lady Ashley (Nicole Kidman) érkezik, hogy segítsen a férjének eladni a birtokait. Ám férje váratlanul meghal, és ő egy idegen országban ragad; öröksége egy akkora legelő, mint Belgium és kétezer marha. Vagyona védelmében kénytelen egy helyi cowboy (Hugh Jackman) segítségét kérni, hogy az isten háta mögül eljuttassa a csordát Ausztrália túlsó felére. Együtt teszik meg a lehetetlennek tűnő, kétezer mérföldes utat a lenyűgöző, félelmetes és ismeretlen vidéken. Együtt néznek a sok kalanddal és a felmerülő akadályokkal, veszélyekkel és a szerelem ízét is megérzik később.

Moziban megnézni kicsit kényelmetlen, de ha otthon romantikára meg kalandra vágyik az ember és már nincs mit nézni a csajjal, mert mindent láttatok már csak ezt nem, akkor melegen ajánlom.

Ezen gondolkodtam el a mai nap és már nem először tettem ezt meg. 

A dolog úgy áll, hogy miután apum meghalt elég sok mindent el kellett intézzünk és még nincs vége; többek közt az átírásokat is, így a telefon és a zinternet esetében is, amit a T-akony szolgáltatótól kapunk.

Egy-két kimaradást kivéve nem is volt vele probléma igazából. A szerződésnek megfelelően kaptuk a szolgáltatást, ahogy most is. Miután megtörtént a szomorú tragédia, azután nem sokkal felkerestük az Europarkban a T-pontot, hogy írassuk át anyum nevére, amit kell. Elég nagy tömeg volt ezért csak az információnál megkérdeztük, hogy kihez kéne forduljunk ezzel az üggyel. Anyum felvázolta a helyzetet, majd azt a választ kapta, hogy hozzon meghatalmazást a halott férjétől! ....Most adok kis megemésztési időt.

Nem vicc, ez így volt. Anyum visszakérdezett, hogy figyel maga egyáltalán rám? A végén már ordítva, majd angolosan távoztunk.

A következő alkalommal a közelben lévő T-pontot kerestük fel és úgy tűnt mindent el is intéztünk akkor. Csoportos beszedést töröltük és csekket kértünk innentől és azt, hogy apám neve helyett anyumé kerüljön a borítékra. Ám úgy tűnik, hogy ez a T-seknek valami orbitálisan megerőltető feladat, mert három hónap alatt nem sikerül átírniuk egy szájbabaszott nevet egy másikra és csekket se küldtek azóta. Az indok állítólag az, hogy nehezen áll át a rendszer és ez időbe telik. 3 HÓNAPBA BAZMEG?

A nagy Deutsche Telecom leányvállalatának presztizs kérdés kéne legyen egy ilyen pitiáner dolog. Érdekes amúgy, hogy ez csak a zinternetnél van. A telefon külön van felező díjcsomagban és annak már jön a csekkje rendesen. Hát ki érti ezt? Mert én nem.

Ezek után megtudom érteni a fentebbi képek kitalálóit. A T-equilás se rossz. A stílusért elnézést így esett jól.

A föld órája idén sem marad el. Korábban már írtam róla, sőt részt is vettem benne.

Nem is jutott volna eszembe egyébként, ha nincs a Metropolban egy hirdetés róla.

A lámpaleoltósdi 2007-ben kezdődött és Sydneyből indult, a célja pedig a klímaváltozásra, energiatakarékosságra és az általános ökológiai katasztrófa veszélyeire való felhívás.

Tavaly március 29-én 20 órakor pedig az egész világon csatlakoztak a mozgalomhoz. Köztük mi magyarok is.

A WWF szervezésében idén is megtartják a föld óráját, március 29-én este fél kilenckor ismét kihunynak a fények.

Én mivel valószínűleg nem leszek itthon, ezért már azzal hozzájárulok ehhez, hogy nem égetem itthon a villanyt és hasonlók. Tavaly speciel sétáltam egy jót az alatt az egy óra alatt.

És te, leoltod majd a villanyt?

Ma érdekes dolgokat tanultam meg.

Aki nem ért velem egyet, az hülye. Aki egyetért az nem.

Aki nem úgy fejezi ki magát, mint én az szellemi fogyatékos. Aki úgy fejezi ki magát, mint én az nem.

Aki több hangulatjelet használ, mint én az nyomorék. Aki velem egyetért ebben az nem.

Aki a saját nyelvén beszél a szellemi fogyatékossal, az szintén szellemi fogyatékos.

Akinek nincs semmi hibája, annak joga van bárkit is bárminemü előzetes ismerettség és/vagy közös beszélgetés nélkül a fentiek alapján szellemi fogyatékosnak, vagy nyomoréknak megcimkézni.

Aki a szellemi fogyatékosokkal toleráns, az szintén szellemi fogyatékos.

Minden nap tanul valamit az ember. Olyan tudatlan vagyok még...