Ilyen időjárást szeretnék látni mostantól, mint a mai. Sokat-sokat és még többet. Napsütést szeretnék, lágy szellőt, és minimum 20 fokot.

És ha már recseg-ropog a tavasz, akkor tűnjenek el végre a nehéz, vastag ruhák a szekrény jó mélyére és ismét lehessen látni annak a szólásnak az élő ékes bizonyítékait, amely így hangzik, hogy Hosszabbodnak a nappalok, rövidülnek a szoknyák.

Igen, szoknyákat akarok látni és elővillanó lábakat, hosszú combokat. Hogy ismét legyen amin mi férfiak legeltessük szemeinket. És mosolygást akarok látni az arcokon, nem besavanyodott, szomorú arcokat. Vidámságot akarok látni és sugárzást.

Nagy sétákat akarok a szabadban, kiülni a Duna-Tisza-Volga partra és csak süttetni magam, vagy enni egy fagyit és vidáman cseverészni, esetleg fotózni...

Úgyhogy Tavasz, hozzád szólok most: Még, még, még! Tudod Tavasz, én így szeretlek!