Politikai témában rég fejtettem ki véleményemet, de az utóbbi idők sűrű eseményei szólásra buzdítanak már engem is. Volt egy április fölényes Fidesz győzelemmel, gyalázatos emeszpé szerepléssel, elbúcsúztunk a magukat liberálisnak nevező szabad madaraktól meg a hazaáruló emdéeftől, jött és aratott Pesten az szdsz utódja az elempé, vidéken pedig tarolt a Jobbik.
Aztán jöttek ilyen aggódó cikkek, hogy narancsuralom meg viktatúra. Októberben jött az önkormányzati választás és akkor még jobban felerősödtek ezek a hangok, de leginkább akkor indult be az úthenger, amikor beindultak az intézkedések is. Olyanok, mint az Alkotmánybíróság hatáskörének megnyirbálása, vagy a magánnyugdíjpénztár lehetetlen helyzetbe hozása és persze a leghangosabb és legélesebb kritikákat a médiatörvény váltotta ki. Azon meg se lepődtem, hogy a legnagyobb részben ballib hazai média rögtön hússzorosra nyitotta a megafonját és megkezdte ezt az agyrém elterjesztését, hogy itt diktatúra épül meg vége a sajtószabadságnak és egyéb balfaszságok; persze hogy féltik a seggüket, de az hogy a külföldi baloldali és már konzervatív lapok is velünk foglalkozzanak az kiverte már a biztosítékot. Hát egyrészt mi a fasz közük van nekik a mi belpolitikánkhoz? Semmi. És amikor a szlovákok lenyomták a torkunkon a nyelvtörvényüket, akkor hol voltak ezek a károgók kérdem én? Sehol bazdmeg. Undorító kurvaanyátokat! Arról nem is beszélve, hogy nemrég be is vallották, hogy mire fel volt ez a nagy sárdobálás. Hát persze, hogy az európai szocialista, szociáldemokrata vezetésű országoknak szúrja a szemét, hogy Magyarországon kétharmados többséget szerzett egy jobbközép párt. Így jártatok csírák.
A másik amit fel nem tudok fogni, hogy mi magyarok miért gondoljuk azt, hogy egy külföldi médium hitelesebb, mint a hazai (főleg, ha belpolitikáról van szó) és miért adunk a szavukra. Ha itthon egy politikusnak rossz híre kerekedik külföldön, akkor rögtön bitófát meg ilyeneket emlegetünk, de miért? Valaki magyarázza már meg, mert egyszerűen nem fér abba a csúnya nagy fejembe. Hát ne legyünk már ennyire balfaszok, könyörgöm.
A másik meg ez az őrület, hogy jaj vége a sajtószabadságnak, meg narancsdiktatúra. Na ettől már az agyfasz kerülget. Értem én, hogy sokaknak nem tetszik, hogy Orbán most a góré, meg a Fidesz, de ez azért már túl megy egy határon. Lássuk be szépen felépítették a szocik, libsik, komcsik ezt a mesét, amit be is kajáltak jó néhányan. Körülbelül úgy, mint a 23 millió románozást, csak még jobban. Gratulálok! Ez a butaság netovábbja. Meg is indoklom miért és hogy ne tekintsetek elfogultnak ezért idézek egy minden oldalról elfogadott politológustól, Török Gábortól:
Abban igaza van az Economist cikkének, hogy Orbán Viktor hatalmat akar. Minden politikus ezt akarja, tudjuk legalább Max Weber óta, és azt is, hogy ebben az értelemben az sem igazán lényeges (más szempontból persze az), hogy önös célból vagy népboldogító tervei megvalósítása okán vágyik erre. Orbán helyzete annyiban különleges, hogy képes volt és ma is képes mindent alárendelni ennek, és ebben a törekvésében olyan tudatos és kitartó, hogy előbb saját pártjában, majd az országban is mindent és mindenkit legyőzött vagy túlélt. Így állt elő az a számára szerencsés és páratlan helyzet 2010-ben, amelyben egyrészt a pártján belüli koncentrált hatalomgyakorlás, másrészt az alkotmányozó többség és harmadrészt a gyenge, szétesett ellenzék miatt kormányfőként korábban nem látott lehetőséget kapott. Alig maradt vele szemben ellenerő, s hatalma a három fenti ok miatt egyelőre arra is elegendőnek látszik, hogy – ha úgy akarja - a maradék ellenerőt is csökkentse.
De miért tenné ezt, diktatúrát akar? – kérdezik gyakran tőlem. Nem, Orbán nem diktátor, hanem sikeres politikus akar lenni. Maradandót akar alkotni, legenda kíván lenni. Az elmúlt fél évét és az előttünk álló éveket nem értjük meg, ha abban a hitben élünk, hogy fő célja a demokratikus rendszer felszámolása. Orbán Viktornak tudnia kell, hogy ennek semmi realitása nincs – ha megpróbálná, az országot és vele együtt saját magát írná ki Európából. Meggyőződésem, hogy a kormányfő nem csupán tudja ezt, de ismeri és vallja is a demokratikus rendszerek előnyeit. Elmegy a falig, ha szükségesnek érzi, de azért mindig a szobán belül marad.
Akkor idén miért lépett olyanokat, amelyek miatt demokratikus elkötelezettségét is kétségbe vonják sokan? – kapom rendre az újabb kérdést. Nekem úgy tűnt, hogy Orbán Viktor a kormányalakításkor két állítást biztosan felírt a képzeletbeli falra: adócsökkentés igen, megszorítás nem. A szavazatban, a támogatásban gondolkozó politikus úgy vélte, hogy hitelességének és hatalmának tartós megtartásához ezúttal ez a két feltétel elengedhetetlen. Most nem az az érdekes, hogy igaza volt-e, hanem az, hogy Orbán – mint tette mindig korábban – mindent alárendelt kitűzött céljai elérésének. S a gépezet beindult: ha kellett, megnyirbálta az Alkotmánybíróság hatásköreit, ha kellett, lehetetlen helyzetbe hozta a magánnyugdíjpénztárakat. Márpedig kellett: mert ezek nélkül az eredeti terv már az első pillanatban kudarcot vallott volna. A kormányfő azonban – ismétlem: mint tette mindig korábban – nem foglalkozott a kritikákkal, nem bizonytalanodott el, nem fordult vissza, hanem megtett és megcselekedtetett másokkal is mindent, amit lehetségesnek és még vállalhatónak gondolt. De semmi sem önmagában volt fontos, nem önmaga miatt kellett – ezért motivációja, indoka önállóan nem is érthető meg. (forrás)
Innentől kezdve ez a sajtószabadságért összehívott tüntetés is egy hiteltelen balfaszság. Okosabb lenne inkább úgy hívni, hogy szdsz újjáalakulógyűlés. Igaz, akkor lófaszt sem érdekelne, de legalább hiteles lenne.
Utolsó kommentek