EmceeMike blogja

Arról már kifejtettem az értekezésem, hogy vajh mi lesz az SZDSZ-szel, akkor most jöjjön a másik haldokló pártocska kivesézése. 

Tudjuk, hogy ők voltak 20 éve, akik rendszert váltottak, legalábbis akkor úgy tűnt, hogy ez a helyes kifejezés. Ma már másképp látja az ember. Aztán azt is tudjuk, hogy ők voltak, akik koalícióra léptek a Fidesszel 98 és 2002 között. Emlékszünk még talán arra az időszakra. ahogy 2006-ra is, amikor is megtörtént az első pálfordulás. Ibolya asszony, akkor fordult el először az Antalli örökségtől és azóta is forgolódik szegény. Akárcsak a napraforgó. Mindig arra fordul, amerről a nap süt és amerről a szél fúj.

A 4 év alatt ez semmit sem változott. Megmaradt mindvégig a köpönyegforgatás. Meg is lett az eredménye. Sokan elfordultak a párttól. Nem csak szavazók. Egykori alapítók léptek ki sorozatosan a pártból. Legutóbb például Boross Péter egykori miniszterelnök.

Ennek pedig nagyon egyszerű oka van. Nem hajlandó ezekután semmilyen kapcsolatban lenni azzal a köpönyegforgató MDF-fel, amelyik lepaktált az SZDSZ-szel. Semmi másért csak, hogy közösen elérjék valahogy a parlamentbe bejutáshoz szükséges 5%-ot.

Igazából őszintén szólva nem is csodálkozok már ezen. Hiszen a magukat liberálisnak nevezők neoliberális politikája és a nemzeti konzervatívok neokonzervatívvá zűlött politikája; nincs is olyan messze egymástól. Így már nem is olyan furcsa kettejüknek ez a különös házassága.

Én azért kíváncsi leszek, hogy mi sül még ki ebből a süteményből, amit Retkes és Ibolya asszony kezdett el közösen gyúrni. Na meg arra is, hogy mi lesz veled MDF?

Kiegészítés 2010.január 27. 0:24 :

Úgy látszik nem csak én gondolom így, hanem mások is.

És kezdődik a Skins 4. évada. Le ne maradj róla!

Van az úgy, hogy az ember már-már szupermennek képzeli magát, elhiszi magáról, hogy ott van rajta a jelmez. És elhiszik mások is. Ott van az a jelmez, a ruha alatt. Az ember pedig csak arra vár, hogy a ruháját levethesse. Arra vár, hogy legyen végre valaki, akinek megmutathatja, hogy ki ő valójában a ruha alatt. És amikor akadna ilyen valaki, akkor nem veheti le neki a ruháit, mert az rá adott még egy kabátot.

Van az úgy, hogy az ember már-már szupermennek képzeli magát. Megfeszül a köpeny, de mégsem tud repülni. Bármennyire is szeretne.

Úgy tűnik a színtiszta igazságot kimondó és éppen ezért sokat támadott edelényi polgármestert a támadói most meg kell majd kövessék, bár nem hiszem, hogy erre sor kerülne, főleg nyílvánosan.

Ő akkor azt állította, hogy egyes cigány asszonyok mindenféle tablettákat szednek be és ütlegelik magukat csak azért, hogy sérült gyerekük szülessen és több támogatást kapjanak a seggüket is kinyaló önkormányzattól. Volt is nagy hőbörgés, meg véresszájú nyálfröcsögtetés a magukat liberálisnak mondó, hitelüket és pártjukat elvesztő idiótáktól, de ezen meg sem lepődtünk igazából.

És akkor most jön egy ilyen hír:

Több borsodi cigány vezető is elismerte, ami már régóta közismert, hogy vannak olyan cigány asszonyok, akik terhességük ideje alatt tudatosan szednek olyan gyógyszereket, amelyek ártanak a magzatnak.

...

A Célpont stábjának egy Bódva-völgyi település kisebbségi önkormányzatának vezetője is elmondta, hogy a cigány „anyák” azért szednek nagyon erős nyugtatókat, hogy a bennük fejlődő magzat sérüljön, és a szülés után a beteg gyerek után több családi pótlékot kapjanak.

A műsorban egy cigány asszony elárulta a magzatkárosító gyógyszer nevét is, amelyről később a toxikológus is megerősítette, hogy valóban alkalmas arra, hogy a születendő gyermek pszichés fejlődését gátolja. (szentkoronaradio.com)

Arra nem térek megint, hogy természetesen ezek nem anyák, nem hiába van idézőjelben a cikkben is. Ezek állatok, de még azok sem. Az állatok sem csinálnak ilyet. Egyébként pedig cseppet sem vagyok meglepődve, akkor sem voltam, mert tudtam, hogy ilyennel viccelni nem lehet és aki kimeri ezeket mondani és vállalja is a szavaiért a felelősséget, az csak igazat mondhat. Hát tessék, itt a példa.

Kíváncsi leszek de marhára, hogy a baloldal holdudvarába tartozó médiumokban is megfog-e ez a hír jelenni és kap-e akkora hájpot, mint Molnár Oszkár lejáratása. Nagyon kíváncsi leszek...

A férfi felcsatolta a gitárjának pántját, felvette a hangszert, megsimogatta a húrokat, majd a vállán átdobva a pántot elővette a jó öreg pengetőjét, amit még a példaképétől kapott egy koncerten 15 évvel ezelőtt; majd megpendítette finoman a húrokat. A közönség felzúgott, megismerték ezt a hangot, hiszen minden koncertet így kezdett hősünk. Pendített még egyet és dobott egy mosolyt a közönségnek, amely ismét csak őrjöngeni kezdett. Emberünk elvonult a hangosítóhoz és elkezdte behangolni a gitárját. Közben fejben teljesen máshol járt, egyáltalán nem volt ott a színpadon, csak testben. A feje telis-tele volt gondolatokkal, család, munka, barátok; a különböző témák csak úgy lökdösték át egymást az agyának egyik feléből a másikba, már bele is fájdult ebbe.

A férfi, akit hívjunk mondjuk Jacknek ránézett a banda bőgösére (nem-zeneértőknek: a basszusgitárosra) és a jól ismert gesztussal jelezte, hogy minden oké. Kezdődhet a rock&roll. A dobos eközben a lábdobot melegítette be és az Őserdő hőse betétdalát kezdte el ütni a pergőn. Nem tudni miért. Majd ránézett Jackre és bólintott. Ekkor Jack belevágott a közepébe. A szokásos felvezető maszlag helyett beletépett a gitárjába és elkezdte a legelső számot. A közönség ebben pillanatban robbant egyet és az eddig relatíve békésen álldogáló emberek átváltoztak valamilyen különös lénnyé, olyanná, amit nem lehet definiálni. A zene változtatta meg őket. A gitár, a basszus, a dob, az ének, a sikoly, a hörgés, az ordítás.

Jack persze ebből semmit nem vett észre. A gondolatok még mindig sűrűn cikáztak a fejében, közben pedig koncentrált arra, hogy úgy játsszon, ahogy azt ő elvárja saját magától. Ez már tulajdonképpen simán ment neki. Ösztönből pengetett, ösztönösen elégítette ujjaival a húrokat.

A koncert irtó jól haladt. Egyik szám zúzósabb volt a másik, a közönség egyre jobban belemelegedett a tombolásba, a banda pedig csak adta alájuk a lovat. Nem volt pihenő, üres, semmitmondó fecsegés, vagy mélyenszántó és elgondolkodtató bölcselkedés két dal között. Csak a zúzás. Igazából nem is bánta ezt senki. A hallgatóság sem, a zenekar sem. Mindenki tette a dolgát.

És akkor következett az a nóta, ami Jacknek az örök kedvence volt. Imádta játszani, mert egy hatalmasat szólózhatott benne. Ilyenkor érezte azt igazán, hogy mutat valamit, abból amit tud, szeret, imád és belehal. Igen, mert belehal minden egyes alkalommal ebbe a számba, amikor a szólóhoz érkezett. Így volt ez most is, már szinte lélegzetvisszafojtva várta, hogy mikor pendíti meg utoljára kötelezően a húrt és mikor kezdheti el a saját kis műsorát.

Elkezdte. A fejéből a gondolatok úgy szálltak el egy pillanat alatt, mintha ott sem lettek volna, de még csak nem is jártak volna arrafelé soha. A húrok sírtak Jack ujjai között. Ő meg csak tépte, ahol csak tudta. Nem gondolkodott azon, hogy milyen sorrendben tegye ezt. D után A, vagy C után D. Nem. Hagyta, hogy az ujjai átvigyék azokat az érzéseket, amiket érzett a húrokra. A szeretetet játszotta el, vagy épp a féktelen gyűlölettel vegyes haragot, azt nem tudni. Jack arcán életében először könnyek indultak el, nem volt még példa rá, hogy koncert közben történjen meg mindez. Abban a pillanatban viszont megtörtént, de ő nem hagyta abba a pengetést. Senki nem látta, hogy könnyezik éppen, mégis mintha megérezte volna mindenki.

A dobos, aki eddig a szám alap ritmusát pergette rendíthetetlenül a szóló alatt, most abbahagyta, ahogyan a bőgös is, aki dobos ritmusát követte eddig. Elhalkult a közönség is egy pillanat alatt. Szinte rémisztő volt, ahogy már csak a gitárt lehetett hallani. Nem bánta meg azonban ezt senki, annyira szépen szólt, hogy hagyni kellett kibontakozni önmagában is. Jacknek fel sem tűnt, hogy mindenki rá figyel éppen. Egy utolsó sort még pengetett, de olyat amilyet eddig még soha. A húrok már nem bírták, zokogtak és egyenként szépen elszakadtak.

Jack belehalt a számba, de akkor még senki sem tudta, hogy ez szószerint is így van. Ahogy a gitárja elhallgatott egy pillanatnyi csend törte meg az eddig oly hangos arénát. Ez a pillanat volt az, amire mindig is vágyott. Elérte célját. A közönség és ennek következtében az aréna levegője is felrobbant a következő pillanatban, hatalmas ováció, tapsvihar, rockvillázás és alkoholgőzös éljenzés vette kezdetét. Jack pedig a gitárjával a kezében, könnycseppel az arcán, a boldogságtól kielégülten esett össze. Nem mozdult meg többet. Amikor odarohantak hozzá, akkor látták, hogy mosolyog. Örült, mert végre tényleg belehalt abba, ami őt boldoggá tette.

Év összegzőt nincs kedvem most tartani, egyszerűen jó szar volt ez az év, persze voltak benne jó dolgok is.

Reménykedni nem tudok most abban, hogy jobb lesz a 2010-es év, mint az előző, viszont nektek azt kívánom, hogy szebb és jobb legyen!

Minden kedves olvasómnak és nem olvasómnak sikerekben és eredményekben, új élményekben, sok szeretetben és szerelemben gazdag Boldog Új Évet és egy reménnyekkel teli Szebb jövőt kívánok!

Igaz, hogy a jókívánságok küldése már megvolt, de ezt a gyönyörű Wass Albert verset még muszáj vagyok megosztani veletek. :]

Karácsony készül, emberek!
Szépek és tiszták legyetek!
Súroljátok föl lelketek,
csillogtassátok kedvetek,
legyetek újra gyermekek
hogy emberek lehessetek!

(Wass Albert: Karácsonyi versek II. részlet)

Minden kedves olvasómnak és nem olvasómnak, a barátaimnak és ellenségeimnek, a családnak meg a rokonságnak és a csillagbörtön minden benntlakójának,...

Istentől megáldott Békés, Boldog Karácsonyi Ünnepeket szeretnék ezúton kívánni!

Alig, hogy megjelent idén a hó kis hazánkban, rögtön oda is pakolt neki és 3 óra alatt 10 centinél is több volt. Ez önmagában nem is lenne baj, én imádom ha havazik, de mint sok éve fővárosban lakó állampolgár megutáltam az utána járó latyak, trutymó, sár és egyebek miatt. Épp ma találtam ki azt, hogy a legjobb az lenne ha Karácsony környékén hullana egy ilyen adag, mint ma, meg is maradna, majd amikor ki havaztuk magunkat hirtelen szublimálna és megkímélne minket a latyaktól. Ami még megutáltatta velem a havat, az a közlekedés. Vegyük pl a mai napot. Tudta mindenki, hogy jön a hó és lesz nem is kevés, ennek ellenére mindenkit úgy ért az egész, mintha sosem láttunk volna még havat.

És akkor jöjjön az amiért imádom a havazást. Lehet például olyat csinálni, hogy elkapod a csaj/pasi kezét, felöltöztök jól és kiráncigálod egy sétára. Odakint szakad a hó, ti meg szép komótosan sétáltok kézenfogva, nézitek az eget meg néha egymást. Megálltok hógolyózni, nevetgéltek, megfürdetitek egymást, kergetőztök, angyalkát csináltok, csókoloztok. Aztán még sétáltok kicsit és gyönyörködtök ebben a csodában. Amikor már a hideg átjárta minden porcikátokat és forró csókok nem hatnak már, hazamentek a meleg lakásba és bebújtok egy takaró alá, összebújva.

Hát valami ilyesmire vágyom most én is.

A Road zenekarnak nem olyan rég jelent meg egy CD+DVD kombója Heves Megye Lordjai címmel, ami tekinthető a 10 éves jubileumi kiadásnak. A CD-n három új stúdiófelvétel a Fekete és Nem rólunk szól c. dal és egy Motörhead feldolgozás, a (We Are) The Road Crew, valamint egy-két szám a Pecsai koncertről is. A DVD-n pedig a szokásos koncertfelvételek, backstage partyk, interjúk és stúdiófelvételek, az eddigi összes klipp és a 2009-es Bor-Rock fesztivál koncertfelvétele találhatók meg. A CD nagyon jó kis anyag, abszolút ajánlom.

Végre meghallgattam a Dalriada zenekar Arany album című lemezét is. Azt kell, hogy mondjam, hogy lesokkolt. Egyszerűen döbbenet, hogy mennyire kibaszottul jól szól a lemez. És ami megdöbbentett, hogy a folkos népzene mennyire jól szól együtt az itt-ott hörgős-zúzós-horzsolós metállal és az indusztriális zenével. Hallgattam én már Dalriadát korábban is, de ennyire nem győzött meg engem akkor, mint most az Arany album. Egyszerűen zseniális. Fog még a lejátszómban pörögni azt hiszem.

Más téma. Már csak egy hét választ el minket a hazai jégkorong legjobban várt meccsétől, a Winter Classictól. A legutóbbi saját promóm óta jelentek meg újabb cuccok, amiket muszáj vagyok elraktározni itt és megosztani persze veletek.

Rögtön mindjárt bemutatnám a Winter Classic hivatalos logóját, valamint még egy promó képet:

És már csak két dolog van hátra, a hivatalos és egy szurkoló által készített promó videó: 

  Az már korábban kiderült rólam, hogy rajongok az ilyen típusú filmekért, mint amilyenek a Fűrész filmek is. A kedvenc filmjeim közé sorolom őket lassan. Ez persze még mindig nem, ismétlem nem azt jelenti, hogy egy őrült pszichopata lennék, aki kéjes vigyorral nézi végig, ahogyan az emberek belei, testrészei röpködnek a vér meg spriccel mindenfelé; bár kitudja. :P

Az ilyen filmekkel úgy vagyok, ahogy már korábban írtam is, hogy végig tudom sírvaröhögni szinte az egészet. Nem, nem vagyok rosszul bekötve, egyszerűen az van, hogy a készítők annyira megakarják az embert ijeszteni és ezt az egész film alatt fenntartani, hogy átesnek azon a ponton, amit az én megnövekedett ingerküszöböm még vígan kibír épp ezért kitör belőlem a nevetés. Gondolom ezzel a normális emberek nem így vannak. :]

A fűrész filmeket és így ezt a részt is azért imádom, mert abszolút bele tudom magam élni Jigsaw szerepébe és a mondanivalóját pedig annak ellenére megértem, hogy ez a mondanivaló sok embernek az életébe került az eddigi filmekben. Nagyon egyszerű egyébként. Az embernek van egy alapvető túlélési ösztöne, ami mint olyan, pillanatok alatt aktivizálódik, ha az emberünk fején egy időzített medve csapda van mondjuk. Tehát tegyük fel, hogy ez van. És ha van, akkor az a jelmondat, hogy Live or Die, make your choice! ha elhangzik, akkor tudjuk, hogy mit kell tenni. Természetesen ez a fűrész filmekben nem ilyen egyszerű, hiszen ha mindenki túlélné a játékot, akkor nem lenne mit nézni.

Ebben a részben megint sikerült visszanyúlni az előző filmekhez és még néhány szálat elvarrni, de természetesen emelett jó néhány új szálat is nyitottak a forgatkönyvírók, hogy lehessen folytatni ezt a brutális, de mégis szórakoztató történetet. Nem szeretnék többet a sztoriról mesélni, inkább nézzétek meg, ha eddig nem tettétek és olyan elvetemültek vagytok, mint én. Megéri. :]

Rammstein - Liebe Ist Für Alle Da

A német metál zene meghatározó alakjai, - akik nem csak a jó albumjaikról, számaikról és klippjeikről híresek, hanem sokszor a botrányaikról is - megint nagyot alkottak.

Az album kicsit mintha visszatérne a Sehnsucht lemezen hallható hangzásvilághoz. Ami az ős Rammstein fanoknak biztosan nagyon kedvez, azoknak pedig, akik csak a Rosenrot-ot ismerik nem biztos, hogy bejön első hallásra.

Nekem bejött elsőre és századjára is. Minden hallgatáskor olyan, mintha találnék valami újat, amit eddig nem hallottam ki belőle. Épp ezért egyenlőre megunhatatlan. A nagy kedvenc eddig a legelső szám, a Rammlied. Hihetetlenül jól indítja be az albumot. Ezenkívül a klippes nóta, a Pussy is nagy kedvenc természetesen, ahogy a lemez címadó dala is, a Liebe Ist Für Alle Da.

Hungarica - Nincs Más Föld, Nincs Más Ég

 Az egyre nagyobb népszerűségre szert tevő nemzeti rockot játszó zenekar új albumával már hetek óta vezeti a MAHASZ hazai lemezeladásai listáját, egyáltalán nem véletlenül.

A szintén nemzeti érzelmű rockot játszó Romantikus Erőszakból már jól ismert Sziva Balázs ismét valami zseniálisat tett le az asztalra, nekünk nemzeti érzelműeknek.

A lemez mondanivalójában követi az eddigi albumokét, hangzásvilágában viszont sok fejlődés figyelhető meg, ahogyan korábban a Kárpátia új korongjánál is megfigyelhető volt. Elég ha csak a korábban kislemezként is megjelenő lírai hangvételű A SZABADSÁG betűi c. számra gondolunk, vagy a Büszkén és Szabadon c. dalról beszélünk.

Ezenkívül nem mehetünk el említés nélkül amelett sem, hogy a lemezre fel került a Tolcsvay László által megzenésített és a március 15.-ei ünnepségekről jól ismert Petőfi Sándor tollából íródott vers, a Nemzeti Dal is. A szám különlegessége, a nyilvánvalóktól eltekintve az is, hogy közreműködik benne a hazai rock zene meghatározó alakja, a Pokolgép egykori, a Hard és Kalapács zenekar jelenlegi frontembere Kalapács József, valamint az István a király c. rockoperából szintén közismert Varga Miklós is. És igaz, hogy a Tolcsvay féle feldolgozás mindig örök és elsőszámú marad, de ez is derekasan megállja a helyét úgy érzem.

Mindkét album erősen ajánlott az ínyenceknek és a stílus kedvelőinek. Pörögjön az a lemez!

Nem egy hagyományos hollywoodi happy enddel végződő, nyáltól csöpögő film, ahogy azt várná az ember. Inkább olyan, ami megfogja az embert és meg is rázza, ha olyan lelkiállapotban van és elkap egy olyan jelenetet, amit nem kellett volna. Ez persze nem mindenkivel fordulhat elő, velem jelen esetben megtörtént. Ettől függetlenül nagyon tetszett a film, szerintem zseniális lett.

A történet dióhéjban:

A férfi harminc éves volt, amikor találkoztak, a lány csak hat. A férfi harminc éves volt, amikor összeházasodtak, a lány huszonkettő. A férfi különleges genetikai hibával született: előre megjósolhatatlan pillanatokban, irányíthatatlanul kizuhan a saját korából, és egy más korban, más helyen jelenik meg, hogy azután előbb-utóbb visszasodródjon félbeszakított életébe. Egyetlen biztos pontja a lány, akihez mindig visszatér. Minden meg is történik köztük, ami hétköznapi szerelmesekkel megtörténhet: csak nem a szokásos sorrendben. De öregen és fiatalon, váratlan helyzetekben és vágyott pillanatokban is nagyon szeretik egymást. Csak két dologtól félnek: nem tudják, közös gyerekük örökli-e a betegséget, és nem tudják, mikor jön a halál. Mert azt tudják, hogyan jön: mindketten látták már a férfit lőtt sebbel meghalni. Igaz, akit bármerre sodorhat az idő, az nem hal meg teljesen. (port.hu)

Külön ki kell emeljem a főszereplő jó alakítása mellett a partnerét, a Clare-t játszó Rachel McAdams-t. Eddig még nem láttam a hölgyet vörös hajjal, de a film után azt hiszem beleszerettem. :] Nem csak, hogy jól játssza a szerepét, de úgy tud nézni az elbűvölő szemeivel, hogy az ember fia elolvad és nem tud nyugton ülni a székében.

Összegezve: Nekem mind a történet, mind a színészek alakítása és úgy az egész tetszett, kivéve egy jelenetet. Egy romantikázós estéhez épp megfelel, ha nem a nyálra vágyunk.

1 éve hagyott el minket az én ábelem, a legnagyobb székely. A hiánya azóta sem változott semmit. Nem tudom most szavakba önteni azt, amit érzek úgyhogy inkább beszéljenek azok a dalok, amiket most beteszek.

Madarasi Gábor - Az én jó apámnál

Tamás Gábor - A Hargita alján lakom én

Kárpátia - Jó lenne

Tamás Gábor - Hargitai fecskemadár

A régi idők nagy derbijeit, a teltházas Fradi - Dózsa hokimeccsek hangulatát próbálják meg visszahozni és megmutatni a nagyérdeműnek idén a MOL Liga szervezői.

 Nagyon örülök annak, hogy ez egyáltalán eszébe jutott a Jégkorong szövetségnek, mert nagyon sok embert fog kicsalni a meccsre, az a tudat, hogy a meccs a Kisstadionba lesz. Pl. a nagy öregeket, akik sokszor megtapasztalhatták már azt az érzést, amit eddig én csak, mint játékos tudtam megtapasztalni. Sokszor edzettem ott ugyanis, de előfordult az is, hogy ott rendeztek meg kisebb tornákat illetve kupákat az utánpótlásnak. Teljesen más érzés volt ott játszani, mint egy fedett csarnokban. Érezni lehetett, hogy mindenkiben ott van ez a lelkesedés, ezáltal pedig jobban ment a játék is.

Szurkolóként viszont még nem tudom, hogy milyen lehet a feeling-je az egésznek, de azt sejtem, hogy szintén iszonyat jó. A Fradi tábor már elég erőteljesen készül, remélem a lila majmok is. És együtt fogunk szurkolni fiatalok és örök fiatalok, a Fradiért! Alig várom!

Egy kis kedvcsináló addig is: