EmceeMike blogja

Ez immáron már a harmadik könyv, amit elolvastam Coelhotol és még mindig azt mondom, hogy zseniális a stílusa. Ahogy fogalmaz, ahogy tájat leír, ahogy embert jellemez, ahogy ír. A könyv egyébként egy hármas sorozat része, amibe beletartozik még a Veronika meg akar halni, amit már olvastam és a Piedra folyó partján ültem és sírtam c. könyv is. A könyvek persze külön-külön is megállják a helyüket, de van egy közös pont bennük. Még pedig az alapgondolat, hogy mindig van választásunk. Jó és Rossz között, Élet és Halál között, de mindig van választásunk. A kérdés már csak az, hogy mi mit választunk. Hallgatunk az ördögre, ami ott van bennünk, vagy félünk és inkább az angyal mellett voksolunk? A könyv ezekre a kérdésekre is választ ad.

A könyvben speciel egy kis falucska lakósai elé állítják ezt a nagy kérdést. Képzeljük el azt a szituációt, amikor egy kis faluba megérkezik egy idegen, aki mindenkivel jóba akar lenni. Már a jelenléte felkelti az emberek figyelmét, mert a faluban egyébként nem történik semmi érdekes. A parasztok dolgoznak a földeken, a pap a templomban, a szállodatulajdonos a szállodában, Prym a fiatal pultos lány a bárban. Mindenki teszi a dolgát és nem történik semmi rendkívüli ezenkívül. Egyszer azonban jön ez az idegen férfi és felfordul minden. Az idegen a már korábban említett kérdésre keresi a választ. Jó-e az ember alapvetőleg, vagy rossz. Meg inog-e olyankor, amikor az ördög elcsábítja, mint a kígyó Évát a paradicsomban. A férfinek elég egy emberen is megtapasztalni a változást, máris választ kap a kérdésére. És hogy miért keresi a választ a kérdésre? Azért mert megakarja tudni, mi vezérelt pár terroristát hidegvérrel megölni a feleségét és a lányát. Tudni akarja, hogy mindenkiben benne van ez a gonoszság, a rossz, ami a bennünk élő ördögből fakad. Prymet találja a legjobbnak arra, hogy a falunak továbbítsa a feladatot, a tesztet amit kitalált. Aminek az a lényege, hogy elás az erdőben annyi arany rudat, amennyi elég lenne a falu összes lakójának, hogy ne kelljen többet dolgozniuk. Ahhoz, hogy megkapják ki kell valakit választaniuk és azt megölni, vagy "feláldozni", ahogy ők mondják. Prym azonban meg próbálja megakadályozni a feláldozást és elkezd küzdeni benne a Jó és a Rossz, az Ördög és az Angyal. Hogy ki nyeri a csatát? Olvassátok el és meglátjátok. Érdemes :]

Kezdeném akkor az elejéről, onnan hogy csütörtökön felöltöztem és az elöző este bepakolt táskával elindultam a Bőrklinikára letudni ezt az idegesító problémát egyszer s mindenkorra. 8-ra hívtak be ehhez képest 10 óra körül tudtam csak elfoglalni az ágyamat a kóteremben. Miután kipakoltam megvizsgált a fiatal és rendkívül csinos doktornő. Kicsit vonakodva toltam le előtte a nadrágom, de aztán sikerült uralkodnom magamon :]

A vizsgálat után kaptam egy papírt és elküldtek, hogy sztárfotót készítsenek rólam fotót csináljanak a lábfejemről. Majd be kellett kicsit áztassam a sebet, hogy megpuhuljon aztán két újabb papírossal elküldtek a műtőbe. Itt egy kis várakozás után kaptam még egy papírt, amin rajta volt, hogy a műtét után nem garantált, hogy szépen visszafog nőni a köröm, eldeformálódhat etc, etc. Így nem lehet őket perelni, ha ezt a nyilatkozatot aláírja az ember.

Innentől jött a durva rész. Az érzéstelenítő injekció nem tartozik a kedvenceim közé, még egy vérvételnél is elfordítom a fejem, mert nem bírom nézni, ez meg nagyobb fájdalommal jár, de kibírható. A két szúrásnál már-már azt éreztem, hogy a tű kijön a lábujjam másik oldalán, de erre nem került hálistennek sor. 15-20 perccel később ami óráknak tűnt, felfeküdtem a boncasztalra műtőasztalra és éreztem, hogy a húsomba vág valami és miután ezt hangos kiáltással jeleztem így kaptam még egy érzéstelenítőt. Ezután jött maga a műtét ami tartott kb 10 percig. Ezalatt eltávolították az egész körmöt a bal nagy lábujjamról és a körömképző sejteket oldalt, megfelezték. Mivel véreztem mint egy újonc menzeszes így az ébredőben kellett maradnom még a műtét után körülbelül egy órát.

Ekkor már a korábban említett csinos és dekoratív (= oltárszexi, bombázó :] ) doktornő keresett, hogy hova tűntem. Érzitek. :D

Ezek után jöttek az unalom hosszú órái, amikor a legjobban csinálnál valamit, akkor kell egy ágyhoz kötve légy, felpockolt lábbal és nem mászkálhatsz össze-vissza maximum a wc-re mehetsz ki. Igaz, hogy ott volt velem pár könyv, az mp4 lejátszóm, egy rejtvényújság és Metal Hammer magazin mégis volt, hogy unatkoztam. Egyik este még beszélgettem is éjfélig a szobatársammal, mert lehetett vele és jó fej is volt.

Nem szeretek kórházban lenni, de gondolom ezzel szinte mindannyian így vagyunk. Az előbb felsorolt okok miatt is, meg azért is mert minden olyan óramű pontosságal megy. Reggel 7-kor vizit, 8-kor reggeli, 10-től megint vizit, 12-től ebéd, majd pihenőidő, aztán 16-től látogatás 18-ig, és újabb vizit és vacsora. És akkor jön a végtelennek tűnő este, amikor aludni még nem tudsz, mert nincs amibe elfáradj és napközbe már aludtál egyet. Így aztán jó, ha van veled egy könyv amit addig olvashatsz, amíg el nem álmosodsz.

Na de eltelt valahogy ez a pár nap és a délelőtt megkaptam a zárójelentést, az elszámolást és végre kiszabadultam onnan. Remélem a kötözések és a varratszedés után végleg lezárhatom ezt a problémát örökre.

Már-már kezdtem azt hinni, hogy elfelejtettek a kórházban engem, de nem. A mai nap munka közben kaptam egy hívást a kórházból miszerint holnap reggel jelenjek meg a BőrKlinikán a műtét miatt. Korábban már írtam, hogy miért szükségeses a beavatkozás, vezetek is róla egy kórházi naplót. Első és második fejezet erre.

Lassan kezdek a gondolathoz hozzá szokni, hogy most 1-2 napig be leszek zárva a kórházszagba, a sok köhögő, jajgató beteg közé; diétás "gyerekkórházi adag" ebéddel és pár korosodó, mogorva nővérrel. Jönnek majd az unalom hosszú órái, amit átvészelni egy jó könyv, egy rejtvényújság, vagy az én kis mp4 lejátszóm segít. Ezek nélkül szerintem én kikészülnék, be is készítek a biztonság kedvéért két könyvet is.

Lassan elkezdek bepakolászni holnap reggel meg irány a BőrKlinika. Lélekben azért veletek leszek. Remélem egész hétvégére nem marasztalnak és szombaton már hazajöhetek. Csak lennék már túl rajta. :]

Már akinél. Én nem használok hajfestéket, de így közeledve a második X-hez egyre több őszhajszált vélek felfedezni a hajamban. És már nem csak én, hanem sokan megjegyzik, hogy fénylik és csillog néha egy-egy őszes tincs. És ez engem zavar, na. Ennyi idősen hadd ne legyen már ennyi. Mi lesz tíz év múlva? Papának fogok kinézni?

Anyum azt mondja, hogy ne törődjek vele, mert az őszhaj sármos a férfinak. Elég ha eszünkbe jut Richard Gere mondjuk. Állítólag ő már csak azért olyan híres, mert van neki ez az őszhaj-sármja. Én nem leszek valószínűleg olyan híres, mint ő és olyan sármos se, de ha netalán tán egy-két asszonycselédnek imponálnék vele, akkor megtartom később is és nem rejtem festék alá. Addig pedig aggódva figyelem, hogy kezdek megvénülni így épphogy húsz évesen. :]

Két napja is van már talán, hogy egy beszélgetés kapcsán szóba kerültek igen nagy és húsbavágó kérdések. Azt is lehetne mondani, hogy lekaptuk a polcról az "Élet Nagy Kérdései Lexikon" egyik kötetét és onnan szemezgettünk ki párat.

Előkerült például elsőként, hogy mi értelme annak a szenvedésnek, amit mi iskolábajárásnak hívunk. A nagy része úgyse marad meg, annak amit megtanítottak, akkor meg minek? Ott az általános iskola, ami abban korban nem csak játék, meg a középiskola a végén az érettségivel, ami persze utólag már nevetségesen egyszerű, de ha belegondolunk, ahhoz hogy nevetségesen egyszerű legyen, tenni is kell valamit. Majd jön a főiskola/egyetem ami már nem csak móka és kacagás. Persze elkezdődik a bulizós élet, de nem csak erről szól.

Hogy miről szól? Szerintem arról szól, hogy ezek a "szenvedések", ezek a küzdelmek az ábeli rengetegben, amiket bognyesőként kiállunk; ezek formálnak belőlünk embert. Felnőtt embert. Ezek tanítanak felelősségre minket. Ki kell álljuk ezeket talpon, akár hogy is próbál minket felborítani a háborgó szél. Az meg eshet, hogy elesünk közben. Hogy lehuppanunk és egyszer csak azt vesszük észre, hogy már el is nyelt minket a "Hitevesztettek Mocsara", amely olyan mély, hogy ha egy kavicsot akarunk beledobni, még egyszer bele kell mászni és újra beledobni, hogy az aljára érjen. Mi is elmerülhetünk, mint a kavics, vagy felállhatunk a padlóról és folytathatjuk a saját küzdelmünket. Felállni nehéz ez tény, de ha egyedül nem megy, biztos akad egy jó barát, aki az utolsó pillanatban dobja oda nekünk a kötelet. Mi pedig kimászunk.

A másik nagy kérdés, hogy miért érdemes végig küzdeni az életünk? Miért kell végig járjuk azt a bizonyos ábeli rengeteget, nyesve magunknak az utat? Én úgy látom, hogy van erre is válasz. Azért élünk és szenvedünk, hogy később meghaljunk. És mielőtt ez bekövetkezne, élünk és küzdünk az utódainkért is. Hiszen mindannyian többbet, jobbat, szebbet akarunk nekik adni, mint amit mi kaptunk. Ezért szállunk ki lassan a családi fészekből, és kezdjük megalapozni a mi saját fészkünket. Ezért tanulunk, dolgozunk, szenvedünk, ezért nyesünk mi utat. Nem csak magunkért, a gyermekeinkért.

Emszi filozolfálgat cimű műsorunkat látták.

Kezdem megunni, hogy annak gondolnak engem az emberek, vagy egy hűséges németjuhásznak, aki mindig vissza hozza a botot ha eldobjuk. Kezdem megunni, hogy sokan csak akkor képesek "az ajtómon kopogni", ha kell valami nekik. Csak akkor jönnek oda, csak írnak rám ha valami segítség kell, és persze nem elég hogy segítsek, csináljam én meg. Keressem meg én azt ami nekik kell és én töltsem le. Telepítsem én újra a gépüket és én állítsam vissza olyan állapotba, amilyen volt. Én segítsek házi feladatot megírni, mert az illető lusta és nem figyel oda az órán, aztán persze nem tudja, hogy mit kell csinálni és lepasszolja nekem. Ha meg szolidan rákérdezek, hogy ennyit nem vagy képes megcsinálni, akkor jön a sértődés. Hogy merek is én egyáltalán ellent mondani? Hiszen eddig is megcsináltam egy szó nélkül, mert jó fej vagyok. Akkor most mi van?

Az van, hogy szarsz rám egyébként, ilyenkor meg kibaszott jó vagyok neked. Néha rám írhatnál úgy is, hogy mi újság velem, nem csak, akkor amikor ki lehet engem használni. Mert bizony kihasználsz. Aztán meg röhögsz a markodba. "Háhá, mekkora lúzer!" És még meg sem köszönöd. Tudod, mit ennek vége! Nem leszek többé senkinek a pincsikutyája, sem az aranyos németjuhásza, sem a lúzere. Nem fogok senkit kiszolgálni, ha legalább arra nem képes, hogy felőlem érdeklődjön. Ha meg olyan hülye vagyok, hogy segítek még meg sem köszöni. Nem fogom az időmet arra fordítani, hogy valakinek a két szép szeméért meg csináljak valamit, amit ő is megtudna. Ha meg nem tetszik, el is lehet menni.

Akinek nem inge, annak Inga szóval ne vegye magára!

Alaposan beindult az élet mostanában a Black-Out zenekar házatáján. November 3-án fog megjelenni az új lemezük, a 2007 nyara óta acélosan helytálló és a bandába remekül beilleszkedő, Csordás Robival, az új énekes frontemberrel az élen.

A Black-Out-tól már megszokott színes hangszerelési és vokális stílusjegyek mellett, Robi erős orgánumához keményebb és energikusabb zenei háttér párosult. A dalszerzés továbbra is Csányi Szabihoz fűződik, a szövegírás javarésze pedig Csordás Róbert és Fehérvári Attila érdeme, akik bizonyították, hogy érdekes és egyedi formába tudják önteni a zenekar aktuális mondanivalóját.

A nyári fesztiválokon és az önálló klub koncerteken már több dalt tesztelt a zenekar. A zúzós Itt a Földön rendszerint fergeteges hangulatot teremt lendületes refrénjével, és energikus szövegvilágával. Azonnali közönség kedvenccé avanzsált a slágeres Szív diktál, melynek sorait Robi, Attis és Szabi közösen írták. A középtempós Kékszakáll egy igazi Black-Out-os, elvont zenéjű és mondandójú gyöngyszem, amit Szabi és Attis alkotott, és a közönség azonnal megszeretett. A Mondj egy imát izmos, keményebb ének-dallamai és szövegvilága hűen tükrözi azt az új lendületet, amit Robi hozott a csapatba.

A lemezen két lassú dal található. Az Árral szemben Attis önálló szerzeménye, illetve a Te és Én című szám, aminek zenei ötletét Szabi áprilisban született kislánya - Alíz - ihlette, és a szövegét is ennek szellemében formálta a dalra a zenekar basszusgitárosa.

Az albumon található a Black-Out eddigi leggyorsabb tempójú szerzeménye, a Láng, amiben Csányi Zoli a rá jellemző színes, pontos játékával teszi különlegessé ezt a dalt.

A lemez címét az első közösen írt dal ihlette, melynek címe: A Szív diktál.

A novemberben megjelenő album érdekessége, hogy az eredeti felállású Black-Out 15 éves Búcsú Koncertjének unplugged részletei dvd formátumban lesznek hozzácsatolva. (forrás: black-out.hu)

Még a lemez megjelenés előtt is jelentkeztek a fiúk egy kis újdonsággal. A HammerWorld metal és hardrock magazin cd mellékletén megtalálható egy szám az új lemezről, Mondj egy imát címmel. Hála egy Black-Out fórumosnak, már meg is lehet hallgatni:

Meglepően jó hangzást figyelhetünk meg ebben a dalban. Mindenki oda teszi magát ez hallatszik/látszik. Robi hangja nagyon sokat fejlődött a bandához csatlakozás óta, ezt mint rendszeres koncertlátogató bizton állítom. A gitár Szabitól keményen zúz és horzsol, mint az ős Kowa időkben, a kezdeteknél. A vokálok tiszták, bár lehetnének egy picit még markánsabbak. A dob pedig "Atomóra" Zoli révén pazar. Nem hiába tartják őt az egyik legjobb dobosnak kis hazánkban. :]

Egyszóval mindenki hozza a maximumot és ez egy nagyon ütős, horzsolós, kaparós, szaggatós, elszállós, amolyan igazi Black-Outos lemezt vetít előre. Már alig várom, hogy a kezemben legyen a lemez és végigpörögjön egyszer, kétszer, tízszer, százszor. :]

Elolvastam végre ezt is. Sajnos elkövettem azt a hibát, hogy előbb láttam a filmet, mint olvastam a könyvet és így azt kell, hogy mondjam hogy egy pici csalódás van bennem. A könyv zseniális persze, de nekem maga a történet túl rövid. Legalább is az, ami meglett filmesítve. Persze oké ez csak egy része a könyvnek és a többivel együtt alkotja a Remény rabjait, de akkor is valahogy csalódás volt amikor a 145-ik oldal környékén már a végére értem a történetnek. Ettől függetlenül a sztori az jó, sőt. Igaz kicsit más mint a filmben, de ez cseppet sem baj szerintem. Bár tény, hogy a filmben kicsit izgalmasabbá lettek téve az egyes jelenetek, ami miatt van egy keserű szájízem a könyvvel kapcsolatban. ezért is sajnálom, hogy nem előbb olvastam el. Egyébként ajánlom mindenkinek a könyvet és a filmet is! :]

Szerdán volt ez a gíroszozás ami előrebejelentett tüntetés volt a rossz minőségű és izű gíroszok ellen. Így pár bátor blogger és plörker elindult, hogy megkeresse Budapest legjobb helyeit, ahol gíroszt is adnak. A legelső kijelölt objektum a Wikinger étterem volt, ahol mint utóbb kiderült, kifejezetten finom gyros kapható. A nagy gíroszteszt első összejövetelén megjelent többek közt, a két idióta: Mefi és Zsukov, valamint Gigi, Andi, Sura, Lev, maerlyn, Vale, Lin3Lord és persze jómagam is. Természetesen én későn érkeztem kissé mert Mefit nem tudtma elérni telefonon, és a sörömet is meg kellett még igyam. (micsoda problémák!)

A gyros finom volt tényleg, bár kicsit a pita lisztes volt, de ezt kompenzálta az összhatás. Nálam, ahogy itt is 4,5-öt kap. Legközelebb az én ajánlásomra a Blahánál lévő egységet keressük fel. Hajnali fél 4-kor a koncert után a legjobb ott megvenni egy gíroszt és úgy menni tovább haza. :]

Miután a pazar étkek eljutottak a bendőkbe, felkerestük a feneketlen tavat, majd jött az ötlet, hogy üljünk be valahova. Ebből aztán nem lett semmi, mert akadt olyan aki, nem fogyaszt alkoholt (nem akarok ujjal mutogatni, de ő az. :D)  Így aztán zsukival megittunk egy-egy pohár forralt bort a Móriczon. Majd felvetődött, hogy sétáljunk le a Dunapartra. Nekem ez a rész tetszett az estébe a legjobban. Az hagyján, hogy jó volt a beszélgetés, meg a szokásos marhulás, de a Duna mellett már kicsit másabb a "feeling"-je. Akárhogy is, büdös, meg olajszagú, de akkor is van valami benne ami jó. Na persze nem akarom hasonlítani a szegedi Tisza partos borozással, mert annál nincs jobb. :]

Innen aztán az idő múltával szét széledt a csapat, és ki-ki elindult a saját útvonalán hazafelé. Én személy szerint két megállónyit gyalogoltam maerlynnel a Boráros tértől, a Közvágóhídig, mert épp előttünk ment el a busz és nem vártunk, hanem egy kellemes, beszélgetős sétát tettünk.

Tehát legközelebb Blaha, aztán ki tudja, talán a Déli környéke.

Az utóbbi két hétben kétszer is volt egy nagyobb "shoppingolás". Már régóta szerettem volna egy bőrkabátot, így elöző héten vettem is egyet a Jeans Clubba. Így néz ki. Jó meleg, elég alá egy vékony pulcsi is és ráadásul jól is áll nekem, állítólag. :] Örülök neki, mert ezzel akár elengánsabb helyen is megjelenhetek, vagy egy koncerten, de a suliból se néznek ki ha ebbe megyek. Aztán vettem - vagyis vettünk anyuval, mert ő a stylistom :] - még egy piros-fehér csíkos hosszúujjú pólót és két csíkos pulcsit is. Amilyen idő van most éppen megfelelnek, a bőrkabát alá.

Ma pedig az Europarkba mentünk, mivel tegnap láttuk, hogy "2-őt fizet 3-at vihet" akció van minden cipőre. Így most már van két converse cipőm, összesen három. ^^ Íme. Ugye milyen szépek? :]

És akkor ezzel a sok dologgal le is van tudva egy időre a sáppingolás.

Vannak illatok, amiket szeretünk. Egy finom ételét, ami éppen elkészült. Egy virágét ami épp ma nyilt ki, vagy az erdő és a rét illatát eső után. Aztán vannak olyan illatok, amitől húzogatjuk az orrunk, vagy rosszul leszünk. És van egy illat, amit nem szeretünk. Imádjuk.

Azt hinnénk, hogy már elfelejtettük és amikor egy pillanatra újra megérezzük, akkor eszünkbe jut minden, amit ahhoz az illathoz kötünk. Minden emlék, minden szép pillanat. Utazunk a metrón és egyszer csak megcsap minket ez az illat, és akkor körbenézünk. Ő volna? Az nem lehet. Pedig ez ő, csakis ő és az illata. Miután nyugtázzuk, hogy természetesen nem ő az, lelki szemeink előtt megjelennek a képek diavetitésként. Elmosolyodunk és innentől nincs az a rossz dolog ami elronthatja a napunk. (Természetesen van, de bizunk benne, hogy még sincs.)

Aztán ha aznap még egyszer érezzük, akkor már nagyon boldogok leszünk. Ez nem lehet véletlen, gondoljuk. Vagy mégis? Kitudja. Egy biztos szeretjük azt az illatot. :]

Gondoltam összegyűjtöm az indokokat, hogy miért nem érdemes párkapcsolatot létesíteni egy tizenhatodik életévét még be nem töltött leányzóval. Akinek nem inge, természetesen ne vegye magára.

Igazából ezek már rég óta gyülemlettek bennem, de eddig nem gyűlt össze érdemleges mennyiség. Ám szombaton kaptam egy adag friss, üde és ropogós indokot még hozzá csöbörből zúdítva a nyakamba.

• Azért mert ők még kicsik, zöldek és éretlenek, mint a szilva.
• Mert nem vesznek téged komolyan. Hiába mondják, hogy igen. Egyik fülükön be, másikon ki.
• Mert nem látják be, hogy hibáztak. Ehelyett téged támadnak két flottával, t34-esekkel és pár f-16-ossal, csak hogy érezd a szeretetet.
• Mert nem képesek józanul gondolkodni a kritikus helyzetekben, aztán utólag valamilyen módon megmagyarázzák.
• Mert olyanokat képesek a fejedhez vágni, amiről el se tudnád képzelni, hogy probléma.
• Mert a szüleiknek anélkül megvan a véleményük rólad, hogy egyszer is találkoztak volna veled.
• Mert nem mehetsz el velük szórakozni este, még előzetes bejelentés és önkormányzati kérelem beadás ellenére sem.
• Mert csak a saját problémáikkal törődnek, amiket ha nem tudnak megoldani akkor téged keresnek. Fordítva ugyanezt nem ismerik.
• Mert szerintük ha ők megkapnak mindent tőled, nekik ezt nem kell viszonozni. Még csak megpróbálni se.
• Mert előszeretettel idézik, hogy "a férfiak a farkuk után mennek" ezzel is védve magukat és a látszólagos ártatlanságukat.

Ha valamit kihagytam akkor szóljatok és hozzáírom.

Egyébként pedig szeretem ezt a számot:

Azok a boldog szép napok ég veled / 

TE NEM TUDOD MILYEN JÓ NÉLKÜLED!

A spameket ugye mindenki jól ismeri, sajnos. Mindenkinek a hócipője tele van már és legszívesebben aki ezeket kitalálja azt kasztráltatnál, kétszer. Én is így vagyok vele. Ám amióta kaptam egy ilyen üzenetet - amit kivételesen el is olvastam - más fénytörésben látom a spameket. Egy fokkal. Az üzenet:

Sziia nyuszoka,
Itthon all a bal, botrany van nagyon:(
Apu es anyu valni akarnak... En ezt nem fogom kibirni!
Apu elmondta anyut minden rohadt kis kurvanak, majdnem verekedtek is:(
Ettol most olyan nagyon depis vagyok:(Annyira elszomorit:(
Most filmekkel vigasztalodok, amiket innet toltok le:
http://taz.freebase.hu
Legyszives irjal, holnap esetleg talalkozhatnank is, hogy egy fergetegeset szeretkezhessunk!
Akkor talan legalabb egy kis idore, elfejthetnem, ezt az egesz szarsagot:(
De talan nem is rovid idore, ha jol birod a kikepzest:PPPP
Cuppppppppppaaaaaaaaaaaaaz: puncicusod:)

Na most ezen én először is felsírtam és percekig röhögtem rajta. Aztán amikor lenyugodtam akkor elkezdtem rajta gondolkodni, hogy kinek lehet ennyire kurvasok ideje, hogy ilyeneket kreáljon. Olyan embert tudok elképzelni erre a posztra, akinek a gép a munkája, a hobbija és az élete is. Egész nap előtte ül és mivel már nem tud mit csinálni ezért felmegy chat oldalakra és ~14 éves lányokat kér meg közös webkamerázásra, valamint ilyen elmebeteg spameket gyárt, heccből.

Sokáig gondolkodtam rajta, hogy visszaírjak-e neki valami frappánsat aztán arra jutottam, hogy nem írok, mert akkor még több ilyen lenne a válasz. És így is már napi 100-at biztos kapok.

Update:

Megadtátok az inspirációt arra, hogy visszírjak. Ez sült ki belőle. Jó szar, tudom.

Szia puncicus!

Még egy ilyen üzenet és anyádat megbaszom a ravatalán. Kétszer. Aztán fogok egy szívlapátot és téged agyonverlek. Majd hogy érezd a törődést lelocsollak egy tartály kerozinnal és egy égő nyerges-vontatós kamionnal áthajtok rajtad. Utána beszélhetünk a szexről...

Öllelek drágám!
A te mucusod! :)

Még nem is olyan rég volt, hogy láttam egy film előtt az előzetesét ennek és akkor már eldöntöttem, hogy ezt látni kell. Mai nap meg is volt ez.

Lehet, hogy sokan az alaptörténetre azt mondaná, hogy klisés de a kivitelezés már elfeledteti velük ezt szerintem.

A történet egyszerű végy egy idegen férfit és nőt. Egyszer csak hívd fel őket és ajd nekik utasításokat, hogy életben maradhassanak. Használd fel őket az állam és a demokrácia védelme érdekében. Fenyegesd meg őket, hogy a családjuk bajba kerül ha nem teljesítik a követelésed. Hozzd őket minél nagyobb veszélyhelyzetbe, majd miután nincs szükséged rájuk likvidáld őket, mint az állam ellenségei. És mindezt a lehető legfejlettebb technikával.

És hogy ki vagy te? Te egy szuperszámítógép komplexum vagy BETA kiadásban. A nemzet, az állam és a demokrácia védelmében megtehetsz bármit. Előled nincs menekvés, te mindent látsz és mindent hallasz. Önállóan gondolkodsz, de mégsem vagy ember.

Ugye, hogy ismerős az alapsztori? "A gépek átveszik a hatalmat" c. mese. Nem egy ilyen film van a filmtörténelemben már, de ez valamiért mégis kitűnik. Mert ha belegondolunk 5-10 év múlva eljuthatunk ide, de azt már most is tudjuk, hogy a műholdakkal akármikor megtudják határozni centiméter pontosságra, hogy hol vagyunk és mit csinálunk. Ez addig nem is baj, amíg nem jutunk el odáig, mint ebben és sok hasonló film esetében is.

Nagyon tetszett. Erőssen ajánlott.

Az a generáció amelyik most van 13-16 év között. Legalábbis egy nagy része. Akinek nem inge, természetesen nem veszi magára. Szóval mostanában egyre jobban kezdem azt érezni, hogy "ezek a mai fiatalok" nagyon elkanászodtak. Nem tisztelik a nagyobbakat, felnőtteket, beszólogatnak és próbálják azt mutatni, hogy ők milyen nagyok már. És szinte mindenhol fellelhető ez a jelenség, az élet bármely területén. Az iskolában, az interneten (chaten, fórumokon, közösségi oldalakon, online játékokon stb, stb.) Kérdem én, hogy hova fog ez vezetni? Mert ha ők már ennyi idősen itt tartanak, a következő generáció még korábban kezdi ezt majd. És aki megmondja, hogy ennek a folyamatnak miként lehetne megálljt parancsolni, az az ember tud már valamit.

Én ebben a korban tiszteltem a felnőtteket (ahogy még most is), nem szóltam be a nagyobbaknak és úgy egyáltalán. Mondok egy-két személyes példát:

Körülbelül három éve kezdtem el a kedvenc zenekaromnak, a Linkin Parknak, a rajongói oldalán fórumozni, lehet hogy már lassan négy év is meglesz az. Na most amikor én abba a közösségbe bekerültem először is próbáltam csendben figyelemmel követni az eseményeket és szépen lassan belekapcsolódni. Kezdtem megtanulni az írott és íratlan szabályokat és persze tiszteltem az idősebb fórumozókat. Majd hirtelen azon vettem észre magam, hogy beilleszkedtem és befogadtak. Meg ismertem jó pár embert, akik közül néhányat már a barátomnak tudhatok. :] Nem olyan rég aztán moderátorrá neveztek ki ezen a fórumon és ez eléggé meghatott engem. Nem nagyképűség ha azt mondom, hogy rászolgáltam a posztra, mert azelőtt is sokszor én tartottam fenn a rendet, amennyire a user rangom engedte. Amióta ez a kinevezés történt, már jobban kezdenek bosszantani ennek a degenerációnak az ékes példái, alanyai. Akiket persze az elején még szépen, de egyértelműen helyre szoktam rakni.

Aztán itt egy másik példa is: Szintén körülbelül három éve kezdtem el online játszani a Medal of Honor Allied Assault nevezetű második világháborús játékkal. Publikus szervereken játszottam és ott is betartottam bizonyos normákat. (Nem csalunk, nem káromkodunk a szerveren, nem szólogatunk be satöbbi.) Aztán egyszer csak azon vettem észre magam, hogy bekerültem egy csapatba, egy ún. klánba. Itt is végigmentem ugyanúgy a szamárlétrán. Kiképeztek, egész jó játékos lettem, de nem felejtettem tisztelni a csapattársaimat és az ellenfelet, ahogy az elején se. Aztán jött egy pár újonc egy félév után és azok megint csak ebből a degenerációból érkeztek. Egy idő után el is lettek távolítva szerencsére.

De számtalan példát lehetne még mondani. És ezek meg a gyerekeik fognak engem eltartani nyugdíjas éveimben? Akkor már kezdem is ásni a síromat.