Vannak illatok, amiket szeretünk. Egy finom ételét, ami éppen elkészült. Egy virágét ami épp ma nyilt ki, vagy az erdő és a rét illatát eső után. Aztán vannak olyan illatok, amitől húzogatjuk az orrunk, vagy rosszul leszünk. És van egy illat, amit nem szeretünk. Imádjuk.

Azt hinnénk, hogy már elfelejtettük és amikor egy pillanatra újra megérezzük, akkor eszünkbe jut minden, amit ahhoz az illathoz kötünk. Minden emlék, minden szép pillanat. Utazunk a metrón és egyszer csak megcsap minket ez az illat, és akkor körbenézünk. Ő volna? Az nem lehet. Pedig ez ő, csakis ő és az illata. Miután nyugtázzuk, hogy természetesen nem ő az, lelki szemeink előtt megjelennek a képek diavetitésként. Elmosolyodunk és innentől nincs az a rossz dolog ami elronthatja a napunk. (Természetesen van, de bizunk benne, hogy még sincs.)

Aztán ha aznap még egyszer érezzük, akkor már nagyon boldogok leszünk. Ez nem lehet véletlen, gondoljuk. Vagy mégis? Kitudja. Egy biztos szeretjük azt az illatot. :]