EmceeMike blogja

Az utolsó bejegyzésem végén írtam arról, hogy az utóbbi időben milyen fura érzések törtek rám. Azok még mindig meg vannak. A hiányérzet, valami vagy talán inkább valaki hiánya. Az üresség abszurd képzete olyan szituációkban, amikor gondolni sem merném. És még mindig nem sikerült rájönnöm, hogy mi lehet ez és, hogy egyáltalán mi okozza. Pedig rajta vagyok a dolgon már keményen. Frei Tamást elküldtem addig a jetit keresni, Kepes Andrást pedig Rákosborzasztó és Hirtelengöröngyös között található kis faluba, Pusztabüdöskére megfigyelni a helyi lakosok egy különleges néphagyományát...

A másik dolog amiről most írni akarok az egy másik érzés ami kerülget egy-két napja már szintén. Persze lehet, hogy csak én reagálom túl a dolgokat, meg kettős front is van, azonkívül pedig a választási izgalmak is közrejátszhatnak, de az sem kizárható, hogy lengenek azok a bizonyos vörös zászlók és ünnepeljük a szocálizmust (a menstruáció az én szavaimmal). Valami biztos van a levegőben, de lehet csak én érzem. Ja és, hogy mit is érzek. Azt érzem, hogy kezdenek az emberek tőlem elfordulni. Mintha mindenki akit szeretek/kedvelek/bírok elfordulna tőlem és már nem úgy viselkedik, ahogy eddig. Vagy lehet, hogy csak én fordultam el és a hiba az én készülékemben van? Meglehet. Vagy az is megeshet, hogy tényleg csak túlreagálom a dolgokat és minden ugyanolyan, mint eddig. Mindenesetre nem kellemes a társas magány érzése.

Végezetül egy hangulathoz illő Blink 182 szám, Miss You!

Túl lépve pár nappal a második X-en kicsit elgondolkodtam, hogy mi is történt egy év alatt, úgy ahogy tavaly is megtettem ezt.

Azóta megint nagyon sok minden történt, sok új dolog, sok jó és persze rossz is. Volt öröm és bánat is, szerelem és szenvedés is. Volt olyan amit megbántam és ha lehetne, nem követném el újra; és volt olyan is amit viszont abszolút nem bántam meg azóta se, sőt.

Amit észrevettem, hogy kezdek egyre reálisabban gondolkodni, bár azért még megvan bennem a fiatalos, lendületes radikalizmus is. Most a születésnapom környékén rájöttem arra is, hogy nagyjából kik azok akiket tényleg barátomnak nevezhetek, még ha csak most is barátkoztunk össze az illetővel, és kik azok a bizonyos "érdekbarátok" akik irgalmatlanul jól tudnak szarni az ember fejére. Őket természetesen azóta átneveztem gondolatban (új cimkéket kaptak) és hasonlóképpen majd én is szarni fogok rájuk még hozzá magasról és pottyantós toalettből.

Ami még pozitívum talán, hogy a főiskola megkezdésével kezdtem el igazán élni mondhatni, addig is eljártam szórakozni, de most valahogy kinyíltak jobban a kapuk, vagy nem is igazán tudom mitől van ez, de örülük neki. A másik meg amire talán kicsit büszke vagyok, hogy amit tavaly kb ilyenkor kezdtem leadni a súlyomból az nem jött vissza, hanem most stagnálok azon a szinten, sőt még lehet ment lejjeb is. :]

A negatívumokra annyira nem térnék ki részletesen hiszen nagyjából leírogattam évközben azokat, ám hadd említsem meg azt, hogy még egy akkora hülyeséget nem fogok elkövetni, hogy ki kezdek egy 16 év alatti lánnyal. Abból úgy elég is volt egy időre.

Amivel pedig szeretném zárni most a soraimat az pedig az, hogy pár napja valami motoszkál bennem elég erőssen. A kisördögön kívül. És nem tudom még, hogy mi lehet az, keresem néha a helyem, de nem lelem. Valami, vagy valaki talán hiányzik. Nem tudom mi lehet, tényleg. Frei Tamás majd remélem kideríti, ha nekem nem sikerülne.

Altatónak pedig itt egy újból előkotort Placebo. It's a song the say goodbye...

Egyszemélyes Háború a magyar címe ennek a filmnek, amiben meg kell, hogy mondjam kicsit csalódtam. A játékkal amiből készült a film nem sokat játszottam igazából, de nem is innen adódik a nemtetszés. Egyszerűen az egész nekem olyan klisésnek tűnt, vontatott volt és néhol rém unalmas. Annál résznél pedig amikor Payne futás közben kilőtt körülbelül húsz golyót az elvileg 6 golyós tárból és ráadásul talált is, akkor majdnem felálltam a székből. És többször előfordult az is, hogy majdnem bealudtam rajta, ez mondjuk a fáradtság és a pénteki buli számlájára írható elsősorban.

Ha nem lettem volna fáradt, akkor lehet nem húznám most így le ezt a filmet, de talán ha megnézem még egyszer akkor majd mást fogok mondani, vagy nem. A játékot meg azt hiszem előszedem és kipróbálom :)

Itt meghallgatható a második podcastem!

Innen pedig letölthető, ha valakinek nem indulna el.

• Charlie Clouser - Hello Zepp
• Slipknot - Vermillion pt.2
• Clint Mansell - Lux Aeterna
• Evanescence - Hello
• Linkin Park - The Little Things Give You Away
• U2 - One
• System of a Down - Lonely Day
• Placebo - Songs to Say Goodbye
• Apocalyptica - Peace
• Rammstein - Wo bist Du
• Linkin Park - My December

Mindazokért, kiket nem láttunk már régen,
Akik velünk együtt ünnepelnek az égben,
Kiknek őrizgetjük szellemét,
Mindazokért egy-egy gyertya égjen.

Mindazokért, akik elzárkóznak a jótól,
Akik nincsenek itt, s nem is értenének a szóból,
Aki barát, de lehet még ellened is,
Mindazokért egy-egy gyertya égjen.

Ez a szám még mindig gyönyörű és most aktuális is. Mi pedig magyarok vagyunk és töklámpások helyett azért, egy-egy gyertya égjen.

Amikor érzed, hogy már összegyűltek csordulásig benned a dolgok, amikor érzed, hogy már tele van az a bizonyos pohár, akkor elég egy jelentéktelennek tűnő apróság is ami túlcsordulást okoz, rosszabb esetben gátszakadást. Ilyenkor van az, hogy kell egy kis magány amíg lerendezed magadban a dolgokat. Nyugodtan, egyedül sétálsz egyet a környéken. Mindezt teheted úgy is hogy hallgatod a szunnyadó környéket, az itt-ott felhangzó zajokat, az esőcseppek kopogását, a falevelek zörgését, hallgatod a csendet. Csinálhatod azt is, hogy betolod a füledbe a kis zenelejátszó kütyüdet és feltolod a max hangerőre. Majd elindítod ezt a számot. Egyből érzed, hogy ez most passzol a hangulatodhoz és talán most kezded felfogni hogy mennyivel másabb így hallgatni, mint amúgy. Elmerülsz a zenében, miközben a gondolatok csak úgy süvítenek az agyad sztrádáján fel s alá. Leülsz egy padra és átadod magad a zenének. Azt érzed, hogy ott vagy és te püfölöd teljes erőből a pergődobot, te ugrálsz a pedálon és szólaltatod meg a lábdobot, te pengeted a gitárt teljes szívedből, te fogod le az akkordokat és te szólaltatod meg a csodálatos riffeket, te üvöltesz és hörögsz ahogy a hangszálaid bírják, együtt élsz a zenével. És amikor fel hangzik az első síró gitárhang akkor törnek fel mélyről a dolgok és átszakad a gát, aminek a falát te olyan szépen fel tudod újra és újra építeni és ami mindig olyan masszívnak tűnik kívülről. Nem tartod vissza, kiengeded, jobb annak kinn, mint benn. Majd miután kijött, felállsz és elszánt arccal folytatod a sétádat, kezdesz már jobban lenni. Rágyújtasz még egy szál cigire, ennél még soha nem volt jobb beleszívni, ugye? Közben már a következő szám dübörög a füledben, de te most visszaugrassz az előzőre és újra meg újra meghallgatod. Mert ez kell most neked.

Aztán amikor hazafelé már egy másik problémán kezdesz agyalni, ez már sok embernek ismerős, így megértenek. Arra gondolsz, hogy ilyenkor mennyire tud hiányozni egy társ mellőled. Aki csak a tiéd és akit szeretsz. Akit tisztelsz és akiben megbízol. Akit átölelhetsz ilyenkor és a szemébe nézhetsz szótlanul, sokáig. Akit megcsókolhatsz, akivel összebújhatsz este egy takaró alatt. Aki szeret. Aki ott van melletted mindig ha szükséged van rá. És az a baj, hogy ezt a valakit sehogy sem találod. Nem keresed őrült módjára, de nyitott szemmel jársz. De mégse akad a horgodra néhány gumiabroncson kívül. Ugye milyen ismerős? Lehet, hogy előlem bujkálnak csak.

Itt meghallgatható az én első podcastem!

Innen pedig letölthető, ha esetleg valakinek nem játszaná le.

• Subscribe - Parting Pontentous
  
• Slipknot - Gehenna
  
• Slipknot - The Nameless
  
• Apocalyptica - Last Hope
  
• Subscribe - S.O.S.
  
• Slipknot - Sulfer
  
• Concord Dawn - Broken Eyes
  
• Concord Dawn - Twin Peaks
  
• Subscribe - The Humidor

Ha azt érzed már itt a kegyetlen vég,
Ha azt érzed nincs amit segíthetne még,
Tedd be a lejátszódba a kedvenc zenéd,
Hidd el a búd bánatod rögtön véget ér.

Told be füledbe a hallgatód,
Húzd magadra a meleg takaród,
Lassan csukd be mindkét szemed,
Hagyd, hogy a zene átjárja a tested.

Hallgasd hangosan a kemény riffeket,
Olvasd magadban a súlyos rímeket,
Érezd át teljesen a feszes ritmusokat,
Figyeld meg jól a szaggatós szólókat.

Mindegy hogy punk, vagy heavy medál,
Rock and roll vagy hörgős death metál,
Mozdulj rá bátran bármilyen zenére,
Hajts fejet hát a gyönyörű dobpergésre.

Erről a képről - ami nagyon tetszik most nekem - ez a versem jutott eszembe, amit most itt újra közszemlére bocsájtok. És ami egyébként egy éve íródott már.

Őszi esőben, viharos szélben,
Sötét utcán, tejfehér ködben,
Egy ifjú felszegett fejjel lépdel,
Úti köpenyébe a szél bele tépdel.

Nem állítja meg viharos szél,zuhogó eső,
Fiatal szívében,mint vulkánban tombol a nyers erő.
Lassan,nagy léptekkel halad előre,
Hátra nem néz,csak hová az út viszi,előre.

Arca kemény,tekintete tiszta,
Szeme a csillagok fényét veri vissza.
Mennie kell,mert nincs most semmije,
Boldogságért kiállt oly beteg szíve.

Az élet kezdi megformálni a fiút,
A boldogságig hosszú még az út.
Ezért kell neki mennie tovább,
Küzdenie muszáj,mert kemény a világ.

Pislákoló remény szívében hatalmas tüzet fakaszt,
Az ördögök meglesik,a pokoli tűznél nagyobbat vajh,ki gyújthat.
A gyehennánál erősebb e lángoló erő,
Remény s a jóba vetett hit forrása ő.

Megy hát előre e sok jó erénnyel,
Mikor hangot hall,valaki jajveszékel.
Az út mellet sok a víz,úszik a mocsár,
S a szélén egy kétségbe esett lány áll.

Félig már el is merült a sárba,
A fiú odasiet s karját nyújtja utána.
Segít neki mert magát látja a lányban,
Nemrég még ő volt nyakig ebben a sárban.

A lány oda nyújtja jobbját erős keze felé,
Az ifjú elkapja s kihúzza maga mellé.
Megosztja vele esővédő nagy köpenyét,
S a lány engedi hogy ápolja gyönge szívét.

Együtt mennek tovább a göröngyös úton,
Útjaik szétválnak-e még nem tudom.
Lépkednek szótlanul céljaik felé,
Lépteikbe sokszor a föld remeg belé.

Elöl az ifjú lángoló szívvel,
Hátul a leány tele új reménnyel.
Egyikük se tudja mit hoz majd a jövő,
De bármi is az kiállja mindkettő.

Sokáig mennek,pihenniük nem lehet még,
Majd egyszerre rájönnek,hogy amit kerestek itt van rég.
Egymásra talál a két magányos szív s lélek,
Megállnak az út végén s ezután együtt élnek.

Szerelmük örök lesz mint a mesében,
Így élnek majd ketten kéz a kézben.
A bátor ifjú, forrón lángoló új szívével,
S a szép leány, szívében szerelem tüzével.

A cím annyiban igaz, hogy októberben és hogy a Keletinél, de semmiképpen nem leverten. Történt ugyanis, hogy a rég látott barátaimmal találkoztam tegnap aztán egy kisebb kitérő után Kowalsky meg a Vega koncertre mentünk a Pecsába. Ami szuper volt. Átütő zene, hangulat, sok ember, szeretet. Ezek mind megvoltak. Egy dolog ami kicsit csökkentette az egészet, az pedig Kowa betegsége volt. A vége fele már alig jött ki hanga torkán, de végig csinálta és ezért maximális respect neki. Egyébként tényleg hatalmas buli volt. Hogy Kowát idézzem: "Gyerünk forradalmárok, kezet fel, hangot ki!"

Amire a koncert után rájöttem az pedig az, hogy imádom a budapesti éjszakai életet. Nem a rossz oldalát természetesen, hanem azt amikor nagyokat lehet sétálni és beszélgetni, be lehet ülni a Blahán egy gyrosra, aztán a Keleti felé tartva egy kávéra, meg valami lájbiszaggattóra egy hangulatos kávéházba. És úgy eleve az egészet szeretem, hogy nem áll meg az élet éjszaka, hanem mozog, vibrál, pattog, zenél. Meg van ennek a maga fílingje. Eddig ilyen nem sok volt, vagy csak nem ilyen jellegű, de most már lesz. :]

Amúgy jó kis hétvége ez, csütörtökön Subscribe, tegnap Kowa, ma Nova Prospect és Roy és Ádám trió és a jövőhétről ne is beszéljünk. :]

A tévé kékes bársonyával
Kibélelt világ
Elfelejt és nem örül
Ha emlékezem rád
Pedig éppen ötven éve
A béketűrés népe
Fellázadt és maga ment
A sorsának elébe

Fekete-fehérben menetelt szépen
A kritikus tömeg
Hitét a kínzókamrák
Sötét híre sem törte meg
Itt nem számít a rang
Hiába jön majd ezer tank
Ötszáz éve mindenkiért
Kondul a harang

Tiszta voltál, büszke, vad
Nem adtad egykönnyen magad
Rólad beszélni sem szabad
1956

Na ki mondta el először ezt a viccet, ami azóta a védjegyévé vált?

A farkas az erdőben találkozik a rókával. Azt mondja a farkas :
- Te Róka verjük meg a nyulat! - erre a a róka:
- De miért verjük meg ?
- Hát ha sapka lesz rajta akkor azért,ha meg nem lesz rajta sapka akkor meg azért.
Elmennek és "PÁFF" agyba-főbe verik a nyulat. Másnap a farkas megint mondja a rókának:
- Te, megint verjük meg!
- De tegnap már megvertük!!
- De ma még egyszer...!
- De ma miért?
- Kérünk tőle cigarettát, ha ad füstszűrőst akkor azért verjük meg, ha meg nem füstszűröst akkor meg azért.
Elmennek és találkoznak a nyúllal. Azt mondja a farkas:
- Te nyúl! Adj egy cigarettát! - Erre a nyúl:
- Milyet parancsoltok füstszűröst ,vagy nem füstszűrőst ? - Mire a farkas:
- Nézd az anyja szentségit megint nincs rajta sapka!!!

Nem tudom ti, hogy vagytok vele, de én kezdem azt érezni, hogy valami nincs rendben a mai fiatalokkal. Baj van a fiatal lányokkal, meg úgy eleve ezzel a generációval.

Biztos velem van a baj, de én nem látok abban semmi vicceset, hogy újabban az a divat a bulizós fiatalság körében, hogy seggrészegre leisszák magukat és magatehetetlenül elviszi őket a mentő a detoxba, vagy a kórházba egy finom kis gyomormosásra. A másik opció, hogy még nem magatehetetlenek, de annyira nem tudnak magukról, hogy minden hülyeségbe belemennek, olyan dolgokat bevállalnak amiket józanul biztos nem. És ha ez a fiatal egy lány, hát az a legalja az egésznek. Annál nincs szánalmasabb szerintem, mint amikor egy lány a legrészegebb a társaságban, és fogni kell a haját hánytatásnál, meg összefekszik akárkivel akit meglát csak úgy hiphop.

Árulja már el valaki nekem, hogy ebben mi a jó? De tényleg, komolyan. Akinek sikerül ép érveket mondania és meggyőznie engem, esküszöm elmegyek vele és kipróbálom. Tényleg ez kell ahhoz, hogy jól érezze magát az ember? Én speciel szégyelném magam. Nem mondom előfordult már velem is, nem is egyszer hogy kiütöttem magam, de akkor nem úgy indultam neki, hogy "na most akkor menjünk bebaszni". És egyszerűen sajnálni tudom meg szánni azokat, akiknek az alkohol, vagy akármilyen drog azért kell, hogy feloldódjanak. Az ilyenek miért járnak el szórakozni, ha nem képesek ezek nélkül? Nem értem, tényleg nem értem. Lassan már ott tartunk, hogy kezdem magam különcnek érezni azzal, hogy én nem vagyok ez a típus. Érdekes módon én alkohol és drogok nélkül is eltudom teljesen engedni magam és tudok önfeledten szórakozni. Inni szoktam persze, de nem azért hogy totál részeg legyek és jókedvű. A másik dolog amit, nem tudok épp ésszel fel fogni, hogy aki nem bírja az italt az miért erőlteti magára... Minek? Ezzel ő több lesz mások szemében, hogy kiüti magát teljesen? Az én szememben ő egy szánalmas alak, semmi több.

És ahogy korábban is írtam ez a folyamat egyre hamarabb kezdődik el, a kérdés az, hogy hol a határ. Mennyire lehet még lefele menni a korban. Most még csak a 14-16 éves korosztályban jellemző ez, de tudnék gyöngyszemeket idősebb korosztályból is, az még gázabb. Igen, azt hiszem tényleg bennem kell legyen a baj. Ugye bennem van a hiba?

Utoljára moziban láttam ezt a reklámot és nagyon bejött. Hatalmasat nevettem amikor az angyal amolyan rockeresen odavágja a gitárt :]

Mindig itt van. Mindig kínoz. Mindig gyötör. Újra és újra előjön. Már már azt hinnéd, hogy többet nem találkozol vele és akkor újra megjelenik. És oda sújt le, ahol már begyógyult a heg. Még hozzá kegyetlenül, és mélyen bele a közepébe. Felszakítja és mielőtt távozna a másik oldalon még körbeugrál előtte és pusztít. Amit csak ér azt pusztítja. Közben leültet téged egy kényelmetlen székbe, odaláncolja a kezeidet és a lábaidat. Elkezd vetíteni neked egy filmet. Valami régi tekercses vetítőt látsz homályosan, aztán megjelenik a kép vásznon. És te felordítasz. Nem akarod látni. Menekülni akarsz, jó messze. De nem tudsz, mert oda vagy láncolva a székhez. A film pedig csak pörög. Elindul egy könnycsepp a szemedből és végig szánkázik az orrod lejtőjén, majd hangosan csöppen a földön. Egyre több könnycsepp indul el az arcodon miközben nézed a képkockákat amik filmmé állnak össze. Ez a film a te legrosszabb pillanataidat gyűjti össze ízlésesen összevágva, alatta egy vidám pattogós zenével, amitől csak még hátborzongatóbbá válik. És neked végig kell nézni ezeket újra és újra, mert a tekercs végtelenített. Ő pedig végignézi, ahogy szenvedsz és kinevet, úgy kacag, mint a sátán. Kitör belőled a zokogás. Nem akarsz tovább szenvedni, inkább jöjjön a megváltó halál. Csak jöjjön már és sújtson le hatalmas kaszájával. És akkor meglátod. Ő az. Biztosan Ő. Nagy, hosszú és fekete kabátot visel és nála van a kaszája. Egyre jobban közelít feléd. Az arcát nem látod. És akkor le csap a kaszájával pontosan a szíved közepébe...

Na ekkor ébredsz föl. És az a baj, hogy ez nem csak álom.

Wass Albert - Tizenhárom almafa (részlet)

Tudni kell, hogy mikor az Úristen népek s országok dolgát rendezte volt a földön, Erdélyről ügyesen megfeledkezett. Azóta is szokásban maradt, hogy megfeledkezzenek róla, valahányszor adódik.
Szóval az Úristen éppen elkészült a maga munkájával, s kedvtelve szemlélgette a világot, mikor megszólalt mögötte a legöregebb főangyal. Egy olyan nagybajuszú, időt-töltött főangyal volt ez, olyan törzsőrmesterféle. Azért volt szabad neki megszólalnia.
- Uram - mondotta -, valami még nincsen készen!
- S az mi lenne? - nézett az Úristen csudálkozva legvénebb szolgájára.
Az pedig kivette szájából a csutorás pipát s odabökött vele Erdély felé.
- Ahunn-e! Még nincsen rajta senki!
Az Úr odanézett, s abbiza lakatlan volt egészen. Pedig csudaszép kis országnak ígérkezett, tiszta vétek lett volna pusztába hagyni.
- No, várj csak - mondta s elkezdett kotorni a zsebeiben.
Talált is egy marékravaló magyart még, azokat leszórta a völgyekbe. A másik zsebében
valami maradék románokra bukkant, azokkal meg behintette a hegyeket.
- Így, ni - mondotta -, ezzel is megvagyunk. De a vén angyalcseléd csak csóválta a fejét. - Már pedig ejszen hibádzik még valami.                                                                                                                      - Hibádzik? Mi a szemed világa hibádzik? - hökkent meg az Úr. - Hásze emberek, azok most már vannak, instálom - okoskodott a vén főangyal -, de ki fog ott dolgozni?
- Mi? Hogy ki fog dolgozni? Hát a magyarok a völgyekben s a románok a hegyek között!
De az öreg csak csóválta a fejét.
- A magyarok? Azok uraskodni fognak. A románok? Azok hanyatt hevernek s bámulják
leptiben a felhőket. Ami ráérő idejük pedig az uraskodásból s a felhőbámulásból marad, azt
eltöltik azzal, hogy kergetik egymást. Valakinek dolgozni is kell!
Erre az Úristen nagy bosszúsan benyúlt a lájbizsebébe, s kirángatta onnan a szászt.
- Na - lökte oda bosszúsan a magyarok s a románok közé -, itt van, ni. Ez majd dolgozik
helyettük is! De a vén okvetetlenkedő újra csak megvakarta a fejét.
- Hásze jó, jó. Ez megvolna. De valami azért még mindég hibádzik!
- Mi a keserűség hibádzhatik most már? - mérgelődött meg az Úr ekkora konokságon.
- Hásze idenézz, Uram - bökdöste pipáját az öreg főangyal Erdély felé -, a magyar uraskodik és veszekszik a románnal. A román bámulja a felhőket és veszekszik a magyarral.
Na ugye? A szász, az dolgozik, ez igaz s a veszekedésben mindég amellé áll, amelyik éppen erősebb. Na de kinek lesz haszna belőle? A szász, az fösvény, Uram, annak szőrös a lelke! Köll még valaki, akinek esze is legyen, meg szíve is s a munkához is értsen valamicskét, mert különben elviszi az ördög az egészet!
Erre már az Úristen sem mondhatott egyebet, minthogy ez éppen így igaz, s mivel pedig a zsebeiben már nem volt semmi, amit elővehetett volna, hát megteremtette a székelyt.