Amikor érzed, hogy már összegyűltek csordulásig benned a dolgok, amikor érzed, hogy már tele van az a bizonyos pohár, akkor elég egy jelentéktelennek tűnő apróság is ami túlcsordulást okoz, rosszabb esetben gátszakadást. Ilyenkor van az, hogy kell egy kis magány amíg lerendezed magadban a dolgokat. Nyugodtan, egyedül sétálsz egyet a környéken. Mindezt teheted úgy is hogy hallgatod a szunnyadó környéket, az itt-ott felhangzó zajokat, az esőcseppek kopogását, a falevelek zörgését, hallgatod a csendet. Csinálhatod azt is, hogy betolod a füledbe a kis zenelejátszó kütyüdet és feltolod a max hangerőre. Majd elindítod ezt a számot. Egyből érzed, hogy ez most passzol a hangulatodhoz és talán most kezded felfogni hogy mennyivel másabb így hallgatni, mint amúgy. Elmerülsz a zenében, miközben a gondolatok csak úgy süvítenek az agyad sztrádáján fel s alá. Leülsz egy padra és átadod magad a zenének. Azt érzed, hogy ott vagy és te püfölöd teljes erőből a pergődobot, te ugrálsz a pedálon és szólaltatod meg a lábdobot, te pengeted a gitárt teljes szívedből, te fogod le az akkordokat és te szólaltatod meg a csodálatos riffeket, te üvöltesz és hörögsz ahogy a hangszálaid bírják, együtt élsz a zenével. És amikor fel hangzik az első síró gitárhang akkor törnek fel mélyről a dolgok és átszakad a gát, aminek a falát te olyan szépen fel tudod újra és újra építeni és ami mindig olyan masszívnak tűnik kívülről. Nem tartod vissza, kiengeded, jobb annak kinn, mint benn. Majd miután kijött, felállsz és elszánt arccal folytatod a sétádat, kezdesz már jobban lenni. Rágyújtasz még egy szál cigire, ennél még soha nem volt jobb beleszívni, ugye? Közben már a következő szám dübörög a füledben, de te most visszaugrassz az előzőre és újra meg újra meghallgatod. Mert ez kell most neked.

Aztán amikor hazafelé már egy másik problémán kezdesz agyalni, ez már sok embernek ismerős, így megértenek. Arra gondolsz, hogy ilyenkor mennyire tud hiányozni egy társ mellőled. Aki csak a tiéd és akit szeretsz. Akit tisztelsz és akiben megbízol. Akit átölelhetsz ilyenkor és a szemébe nézhetsz szótlanul, sokáig. Akit megcsókolhatsz, akivel összebújhatsz este egy takaró alatt. Aki szeret. Aki ott van melletted mindig ha szükséged van rá. És az a baj, hogy ezt a valakit sehogy sem találod. Nem keresed őrült módjára, de nyitott szemmel jársz. De mégse akad a horgodra néhány gumiabroncson kívül. Ugye milyen ismerős? Lehet, hogy előlem bujkálnak csak.