EmceeMike blogja

Tegnap egy filmezős estén néztem ezt meg NiO, Kikasz, CsKitta, NiLL, DuDe és Nikolaj társaságában. Jó kis este volt, köszi nekik még egyszer. :]

A filmmel kapcsolatban elég vegyesek az érzelmeim. Olyan egyszer-kétszer nézhető kategória. Eléggé klisés szuperhősös film. Van a jófiú Tony Stark, aki épp egy agytröszt pontosabban feltaláló és hasonlít 3-CPO-hoz; és vannak a rosszfiúk akikkel ő harcol. Mindezt futurisztikus páncélruhában, amit ő épített és tökéletesített. Jah és természetesen nagy macsó az emberünk, még az inasát, szolgáját (?) is megpróbálja becserkészni.

A történet meg nagyvonalakban annyi, hogy ez a zseniális Tony bemutatja legújabb szuperfegyverét, amikor támadás éri őket és Tony mellkasába egy vasdarab fúródik, ami a szívét veszélyezteti. Fogyul ejtik és azt követelik tőle, hogy építsen nekik valamilyen pusztító szuperfegyvert. Tony meg is építi a fent említett páncélruhát, ami majd segítségére lesz a szökésben és távol tartja a vasszilánkot a szívétől. És így lesz a Chocapic születik meg a Vasember.

Kidolgozásban, technikában, látványban odatették magukat azért a készítők épp ezért ajánlom is megnézni legalább egyszer. :]

Néhány napja volt, vagy már egy hete is talán, hogy késő délután utaztam a buszon - valami elintéznivalóm volt - és akkor felszálltál te is. Nem voltál ragyogó fehér és nem voltak szárnyaid sem, mégis valami azt súgta nekem, hogy te bizony egy angyal vagy. Egy átlagos lány voltál mások szemében, de nekem nem. Volt egy fajta kisugárzásod, ami első pillantásra megragadott és a magasba emelt. És a szemeid. Istenem, azok a szemek, ha beszélni tudtak volna. A szemeidbe rögtön beleszerettem, úgy ragyogtak mint két gyémánt a kis üregükben. Nem tudtam rólad levenni a szemem, végig követtelek a tekintetemmel. Úgy láttam, hogy zavarba is jöttél emaitt, édes, vörös pír jelent meg az arcodon miután rámnéztél, majd küldtél egy olyan mosolyt felém, amitől a gyomrom görcsbe rándult, a szívem kiugrott a helyéről, körbeugrált párszor aztán visszaugrott és olyan rendszertelenül vert, hogy az ájulás kerülgetett a testhőmérsekletem pedig hirtelen 10 fokkal emelkedett. A meglepetéstől nem tudtam egyből reagálni, de aztán visszaküldtem a legszebb mosolyomat, mire te továbbra is mosolyogva leszegted a fejed jelezve, hogy értetted az üzenetet. Ekkora visszaállt a szívműködésem a normál üzemmódra és levegőt is rendesen kaptam már. Sokáig néztelek még, mindenedet alaposan végigpásztáztam, képzeletbe több millió fotót készítettem, hogy jól az emlékeimbe vésselek. Az arcodnál időztem el a legtöbbet. Óh, az a kis pisze orr, olyan aminek a hegyére jó puszit nyomni. Azok az ajkak. Két kis párna. Ennivalóak. Egy-két szeplőd is volt. Amitől az arcod még szebb volt. Gondolom nem is akartad őket eltávolítani, nem vitás, hogy a szexepiled forrásai voltak. De lehet csak nekem tetszettek annyira, oda vagyok a szeplőkért. És azok a vörös hajtincsek, szűzanyám! Nem rókavörös, de nem is a legsötétebb vörös. És a szemek, amiket már említettem... A vörös hajad és szeplőid még jobban kiemelték kékes-zöldes ragyogását. Miközben néztem őket, arra gondoltam, hogy mennyire jó lenne elveszni bennük és téged keresni. Úszni a tengerükben sokáig, majd belesüllyedni a végtelen mélységbe, örökre.

Aztán egyszer csak felálltál és felém közeledtél. Megint jöttek az ismerős tünetek. És a fejemben két hang:" - Úristen, most mi lesz? - Csigavér, haver! Legyél laza!" Leszálltál a buszról, de még előtte hátrafordultál és küldtél még egy ennivalóan édes mosolyt. Azóta sem láttalak, sajnos. Egyszer azóta veled álmodtam, elképzeltem, hogy mi lenne ha... aztán persze felébredtem. Ami pedig biztos, hogy nem felejtelek el egy hamar, hiszen láttalak. Egy angyalt láttam, te voltál az. 

Végre valahára itt a Black-Out különkiadás podcast, benne jobbnál jobb lassú, igazi blekaut számokkal.

• Kert,
• A kép,
• Esőnap,
• Ma,
• Vivien,
• Addig, amíg várok rád,
• Olyan az élet,
• Nap,
• A Körúton,
• Ha vége

Aki eddig nem ismerte, annak főleg, aki meg igen, annak meg azért ajánlom. Itt le is lehet tölteni.

- Sűrű. Legfőképp ezzel a szarvasbogárral. - Mondta a Szabó bakter az Indul a bakterház c. filmben. Nekem most viszont nem a levesem sűrű, hanem a hetem. Nem is tudom beleférne-e még valami, mert akkor már követni se tudnám. Utoljára a szülinapom környékén volt hasonló bár akkor ügyeket intéztem leginkább és ezért rohangáltam a városban mindenfele. 

Most viszont holnap vár rám két zárthelyi, amire a hétvégén nemigen tudtam sajnos készülni, aztán délután kórház, majd szerdán meló és készülés a csütörtöki zárthelyire, csütörtökön zh majd megint kórház és készülődés a pénteki vizsgára. Az itthoni teendőket már megsem említem. Szóval szép lesz...

Ma egyébként meg volt az első gyakorlat Számítógépes grafikából, ami egész jó volt. Egy Povray nevezetű programmal dolgoztunk és csináltunk egyszerű és valójában mégis összetett alakzatokat. Tetszett, oda is figyeltem. Aztán jött a Mérés és Irányítástechnika, ami már kevésbé, de akceptáltam azt is.

És most folytatom a "tanulást"

Avagy, ha probléma vagy konfliktus van, akkor dugjuk a fejünket a homokba, törjük fel az aszfaltot és ássunk le annyira, hogy a fejünk be férjen és megoldódnak ezek a problémák, konfliktusok. Legalábbis sokan így képzelik ezt.

Tény, hogy előfordul olyan eset, amikor nem tudunk mást tenni, mint ezt. Nincs jobb opció. De ha csak ezt az lehetőséget ismerjük, ott nagy gáz van. Méghozzá belül, lélekben. A susmusolás és a szarkeverés se jó természetesen, de én szerintem a legtisztább az amikor a konfliktust a két, vagy több fél megbeszéli, tisztázza és onnantól lehet következtetéseket levonni és megtenni az ebből következő lépéseket. Rosszul látom én ezt?

Aztán a másik dolog, hogy léteznek a szótárainkban már olyan furcsa szavak, amiknek a jelentését sokszor tudjuk, sokszor nem, sokszor pedig nem ismerjük ezeket. Mutatnék pár ilyet.

1. Empátia,
2. Elfogadás,
3. Tolerancia

Nagyjából most ezek jutottak eszembe, de sorolhatnám napestig szerintem. Elfogadás, na ez egy fontos dolog. Elfogadni a másikat és annak minden tulajdonságát (még azokat is ami számunkra nem szimpatikus) és minden hülyeségét, ez tesz minket emberré. Tolerancia.

A tolerancia latin eredetű szó, elsősorban türelmességet jelent mások véleménye, főleg vallása, világnézete, etnikai vagy nemzeti hovatartozása, illetve más egyebek iránt.

Ez szintén fontos úgy gondolom. Ha nem tudjuk tolerálni a másikat, akkor elvagyunk temetve lelkileg már.

A tolerancia három együtt érvényesülő kritériuma:

• konfliktustűrő képesség,
• a jogegyenlőség elfogadása,
• az erőszak elutasítása

Ebből hadd emeljem ki a konfliktustűrő képességet. Az megint egy olyan dolog, hogy ha van akkor már nem vagyunk menthetetlenek, ha viszont nincs akkor egy idő után elfordulnak tőlünk az emberek és magunkra maradhatunk. És, hogy mindezekre rájöjjünk nem kell sokat gondolkodni és nem kell hozzá diploma se.

Fogadjuk el! Toleráljuk! Az eredmény pedig, viszonzásul jönni fog.

Ez a válogatás illik a mostani hangulatomhoz így a BO podcast meg lett cserélve ezzel. Készen van már, csak feltöltésre vár. Addig is ezt hallgassátok egészséggel!

• Unkle - Lonely Soul
• 30 Seconds to Mars - Hunter
• Plain White T's - Hey There Delilah
• Mad World - Donnie Darko OST
• Emile Autumn - Dead is a new alive
• The Fray - How to save a life
• Serj Tankian - Lie lie lie

Innen letölthető, ha tetszett.

Rossz dolgok csak másokkal szoktak történni, gondoljuk mi naivan addig a pillanatig, amig velünk, családtagunkkal, rokonnal, baráttal, nem történik valami. Csak nézőpont kérdése az egész. Hiszen a Mucsaröcsögén élő Joli néninek - akit mi nem is ismerünk valószínűleg - mi vagyunk a mások. És az ő szempontjából velünk történhetnek rossz dolgok és vele nem. Sajnos ez nem így van.

Sok ember megkérdezte, de akkor én is hadd álljak be közéjük. Miért? Miért azzal történik meg aki nem ezt érdemli? A sok ingyenélő, meg gyilkos pedig vígan éli az életét, miközben a rendes ember belehajszolja magát abba, amit nem érdemelt ki. Miért?

Ilyenkor mindig az jár a fejembe, hogy mennyire szar és igazságtalan tud lenni az élet. Egy valami ami ilyenkor is megvan a család és a barátok. Ilyenkor ugyanis megmutatkozik, hogy tényleg ki az igazi barát, aki az ember mellé áll a bajban is és ki az, aki elkezd hanyagolni. A család meg természetesen egy emberként ott van és teszi a dolgát, ott segít ahol tud.

Ilyenkor kapaszkodni kell mindenbe, amibe csak lehet. És bízni, remélni, hinni. Nincs más lehetőség.

A sorozat folytatódik tovább. Darren aki már Mr. Crepsley vámpír inasa, éli továbbra is félvámpír életét. Új kalandok elé néz ismét, ugyanis ott hagyja kis időre a Cirque de Freaket, tanítójával Mr.Crepsleyvel és kígyóember barátjával, Evrával együtt. Darren és Evra a cirkuszi élet után nagyon hamar hozzá szokik az új ideiglenes élethez. Nem kell dolgozzanak, aludhatnak tovább reggel, tévézhetnek egész nap, vagy a várost felfedezhetik és kikapcsolódhatnak. Furcsa kis duójukra sokan felfigyelnek, amiből később bonyodalmak is lesznek. Darren pedig megismerkedik egy lánnyal és a randizás első lépéseivel. Aztán az éjszakák átmennek nyomozós kalandokká, amikor is Mr. Crepsleyt követik, mert arra gyanakodnak, hogy több embert is megölt a vérük miatt. A végén pedig kiderül az igazság, és az is, hogy mi az a vérszipoly.

November 10-óta, a megjelenéstől pár napra, immáron az én tulajdonomba is van egy ilyen szépség, dedikálva méghozzá! Még szinte érezni lehet a friss cd illatát! Mennyei!

Korábban már írtam, hogy mennyire várom ennek az albumnak a megjelenését, már akkor tudtam, hogy miért. Most már biztos is vagyok benne. Egyszerűen zseniális lett. De tényleg. Ez a Black-Out. Kowalsky nélkül is sikerült egy atomerős, horzsolós, dallamos, zúzós lemezt összehozni. Ezt vártuk és sikerült is megcsinálniuk.

10 új nóta található az albumon, a már megszokott és imádott hangszereléssel és a már-már védjegynek számító vokálozással.

Ami újdonság lehet, talán az, hogy Robinak jóval markánsabb, ércesebb, a hangja, ami persze nem azt jelenti, hogy ettől nem jó, sőt; inkább azt jelenti, hogy az ős BO fanoknak ez furcsa. Én nem vagyok ősrégi fan, kb. 3 éve ismerem ezt a zenekart, de még nekem is furcsa a sokkal dallamosabb, lágyabb hangú Kowa után, a mélyebb hangú Robi éneklése. Róla egyébként csak pozitívat tudok elmondani. Először is szépen beilleszkedett a csapatba, nem próbálja utánozni Kowát, hanem magát adja és ezáltal érezhetően sokat javult a hangja. A többiek: Csányi Szabi (gitár,akusztikus gitár, vokál), Csányi Zoli (dob, percussion, vokál) és Fehérvári Attis (basszusgitár, vokál) már "öregrókaként" hozzák azt a teljesítményt, amit hozzniuk kell.

Visszatérve a lemezre. Megtalálható rajta a koncerteken már sokat játszott Itt a földön, (amit ha jól emlékszem Robi írt), az igazi "blekáutos" elvont zenéjü és mondanivalójú Kékszakáll, a közönségkedvenc sláger, a Szív diktál és a valamennyire ismert Mondj egy imát... is. Valamint a leggyorsabb tempójú BO dal is, a Láng. És persze csupa jobbnál jobb szám található rajta még.

Tracklist:

• Élni vagy félni?!,
  
• Mondj egy imát...,
  
• A szív diktál,
  
• Kékszakáll,
  
• Te és Én,
  
• A Láng,
  
• Itt a földön,
  
• Egy életen át,
  
• Aki nem fél a tűztől,
  
• Árral szemben.

Vegyétek meg minél többen és hallgassátok ti is, megéri! :]

/ Nem sokára podcast különkiadás Black-Out számokkal, egyelőre még vacilálok, hogy a lassúbb számokat szedjem össze, vagy egy kis zúzást hegesszek. Valószinűleg lesz ez is az is.

Átlagos nap volt, olyan mint a többi. Felkeltem, elkészültem ahogy szoktam. A kávét kavargattam és bambán néztem ki az ablakon. Akkor még nem tudtam, hogy ez a nap más, mint a többi. Elindultam az iskolába. Végig zötykölődtem a tömött buszon fél Budapesten keresztül, aztán bementem az órára. Rém unalmas volt, de végigültem. Közben előfordult, hogy elkalandozott a tekintetem. Kinéztem azon a két függöny közötti kis résen, ahol beszűrődött egy kis napfény. Ez éltetett engem. A gondolataim közben egész máshol jártak. Messzi tájakon, gyönyörűbbnél gyönyörűbb vidékeken. Aztán körülöttem tapsolni kezdtek, véget ért az előadás. Én is felocsúdtam és gyorsan összekaptam a cuccomat, majd hazafelé indultam. Szokás szerint beraktam a fülembe a kis zenelejátszómat és valami kemény zenét kezdtem el hallgatni. Azt szerettem. Felszálltam a buszra és azonosultam a zenével, de a gondolataim még mindig máshol jártak.

Hazaértem, beléptem a házba és megéreztem Az Illatot. Az Ő illatát. Teljesen biztos voltam benne, hogy az övé, ezer közül is felismertem ha csak egy pillanatra is megéreztem. De ő itt? Az nem lehet, gondoltam magamban. Vagy mégis? De hogyhogy és mikor és hogyan és... ?

És akkor megláttam. Nem hittem a szemeimnek, pedig a valóságot mutatták. Földbe gyökereztek a lábaim. Ő állt ott, teljes életnagyságban. Mosolygott, mint mindig. Imádtam a mosolyát. Odajött és megpuszilt az arcomon, én pedig viszonoztam a gesztust. Majd szembe néztem vele, még mindig nem tudtam mozdulni, de megszólaltam. Örülök, hogy itt vagy, mondtam. Eközben a vén vekker, ami éltetett engem; az öreg ketyegő, ami annyiszor fájt és szúrt, ami annyiszor duzzadt háromszorosára; most tripla fokozatra kapcsolt. Kiakart ugrani a helyéről minden bizonnyal. Elforrósodtam egész testemben, a lábaim úgy kezdtek el viselkedni, mint a kocsonya. Féltem, hogy összerogyok ott helyben előtte. Cselekedtem mielőtt ez bekövetkezik. Megcsókoltam, hosszan és mélyen, ahogy régen is. Finom volt és szenvedélyes, ahogy mindig, de volt benne valami új is. Nem tudtam akkor még, hogy mi lehet az, de nem is érdekelt tulajdonképpen. Elmerültem benne.

Ekkor bevillantak lelki szemeim elé emlékek sokasága. Az első találkozás vele. Mennyit változtunk azóta, te jószagú úristen! Főleg ő. Megszépült, igazi nővé vált. Aztán homályosodott a kép és egy másik emlék úszott be a szemeim elé. Sétáltunk. Amerre elláttunk mindenfele hegyek. Finom fenyőillat, kellemesen hűvös levegő csiklandozta boldog arcunkat. Villanás. Egy padon ültünk. Egy lámpa halványan sütött a sétányon. Csókban forrtunk össze eggyé. Villanás. A szituáció ugyanez, de ezúttal egy medencében voltunk. Jó volt. Villanás. Megint pad, megint ugyanaz. Az arca azóta is előttem van. A tiszta és önfeledt boldogság virított róla, szinte vakított engem. Villanás. Sötét volt. Hangokat is hallottam, amitől mosolyra fakadtam. Villanás. És most ott áltt előttem élőben. A karjaimban. Villanás. Éjszaka volt. Mélyen aludt már, békésen szuszogott, mint egy kis gyermek, amikor elfáradt az egésznapos futkározás után. Édes volt, sokáig néztem így. Aztán én is elaludtam. Nemsokára azt vettem észre, hogy hozzám bújt. Átölelt és befúrta az arcát a nyakam alá. Szuszogott még mindig, csiklandozott, de kibírtam. Átöleltem én is és adtam egy csókot a homlokára. Nem bírtam ki egy mosoly nélkül, aztán elaludtam én is.

Reggel csókjaival ébresztett. Sose keltem még boldogabban. Vele ébredni, ez volt az álmom. Aztán... Bip-bip. Bip-bip. Felébredtem. Tényleg csak egy álom volt. Egy szép álom.

Sokáig gondolkodtam rajta, hogy az első jubileumi adás miről szóljon, aztán eszembe jutott, hogy lehetne OST a téma. Összeválogattam pár kedvenc film zenéjét - a teljessség igénye nélkül - csak nektek, hát hallgassátok! Aztán ha van igény, akkor lesz még ilyen meg másmilyen is. Az ötletek már megvannak :]

Ha tetszett és leakarod tölteni, itt megteheted.

U.I.: Játszunk olyat, hogy aki felismeri a zenéket és a filmet amiben hallható volt, vagy a filmzenéi közt található, az nyer valamit! Mondjuk egy nyaralást a budapesti járdaszigetekre egy két fakabát társaságában.

Sokféleképpen láttam már a szemét, az általában szigorú tekintetű arcát neki. Sokszor idegesen, csillagokat szórva. Sokszor vidáman, pajkosan, huncutul mosolyogva. Sokszor kimérten és komolyan, ahogyan legtöbbször. És előfordult az is, hogy szomorúan. Ritkán, de előfordult. Sőt egyszer még sírni is láttam, ámbár akkor meg is volt az oka rá.

A mai nap egy pillanat erejéig találkozott a tekintetünk és nagyon megijedtem attól az arctól, attól a szempártól, ami akkor szembe nézett velem. Máskor ha belenéztem a szemébe, akkor láttam az elszántságot; a gyehennai lángot, ami tombolt benne folyamatosan és kiolthatatlanul; a nyers erőt, ami mindig talpraállította akármilyen mélyről kellett visszajönni. Abban a pillanatban ezeket nem láttam, csak halványan. Helyettük olyan dolgokat láttam amitől elkezdtem félni. És ugye jobb félni, mint megijedni. Valóban.

Fáradtságot láttam a szemében, hosszú-hosszú évek kemény munkáját, küzdelmeit. Az ábeli rengetegen való átkelést láttam, a bognyesést évről-évre folyamatosan. Szomorúságot, elkeseredést, reménytelenséget láttam. Nem is tudtam egy darabig megszólalni utána, és még mindig előttem van az az arc. Amiben mindig a reményt, az erőt és kitartást láttam, ám abban a pillanatban ezek sehol nem voltak.

Még szerencse, hogy utána már nem ez az arc nézett szembe velem, hanem egy másik, egy szívderítőbb. Még az sem volt az igazi, az a régi reménnyelteli, de legalább már vidám volt. Egy valami biztos azt a pillanatot és azt az arcot nem fogom elfelejteni egy hamar.

A negyedik podcastemben ezúttal a _gyengébbik_ nem kerül előtérbe. A jányok, mint tudjuk kedves férfitársaim szépek, kedvesek, aranyosak és hadd ne soroljam mert sose lenne vége, de ami a lényeg hogy tudnak énekelni, nem is akárhogy. A következő kis összeállításban hol lassú, érzelmes, hol pedig kemény, hörgős, fejrázós stílusban mutatják ezt be nekünk. Headbangeléshez, táncoláshoz készülj! Rajt!

• Seether feat Amy Lee - Broken
• Ben Moody feat Anastacia - Everything Burns
• Nightwish - I Wish I Had an Angel
• Avril Lavigne - When You're Gone
• Guano Apes - Lords Of The Boards
• Flyleaf - I'm So Sick
• Apocalyptica feat Cristina Scabbia - SOS (Anything But Love)
• Pink - Who Knew
• Nightwish - Amaranth
• Tarja Turunnen - Poison
• Evanescence - Tourniquet

Ha valakinek tetszett és leszeretné tölteni, azt itt megteheti.

Ez már a második könyv, amit Darren Shantől olvastam el és a Coelho, King és Cook könyvekhez hasonlóan ennek a szerzőnek is egyre jobban tetszik a stílusa.

Nem ködösít, nem sejtet sokat, hanem a lényegre tér egyből és kegyetlenül jól tudja leírni a dolgokat. Persze, nem egy Stephen King, de nem is várjuk el tőle. Meg amúgy is más a két író stílusa.

A sztori egyébként ott folytatódik, ahol a Rémségek Cirkusza véget ért. Darren már csak félig ember, félig pedig az éjszaka vérszívó teremténye. Bizony, ő félvámpír már és egy ráadásul egy (teljes) vámpír inasa. Persze nem könnyű ez neki, el kell játssza saját halálát a családja és barátai előtt és mostantól egy _kedves és jómodrú_ vámpír inasaként kell tengesse mindennapjait. Meg kell tanulnia mindent a vámpíréletről, valamint annak pozitív és negatív következményeiről. Darren küzd ellene természetesen, de a sorsát nem tudja elkerülni, ahogy azt sem hogy embervért igyon, mert ha sokáig nem teszi meg, bele is halhat. A könyv közepe fele kicsit jobbra fordul a sorsa a mi kis félvámpírunknak ugyanis bekerül a Cirque de Freak csapatába, "családjába" és barátokat is talál. Aztán persze kiderül, hogy a barátait jobban kéne megválogassa, mert nagy galibát okozhatnak és az is kiderül, hogy végül ráveszi-e magát arra, hogy embervért igyon. Olvassátok el és kiderül! :]

Egy kis arab chill válogatást szeretnék most prezentálni nektek. Vízipipázáshoz, nagy baráti beszélgetéshez, egy hosszú autós utazáshoz tökéletesen megfelel, de akár reggel a buszon ébredésként is jó szolgálatot tehet. Hallgassátok egészséggel és ringatózzatok lágyan!

Aki leszeretné tölteni, az itt megteheti.