Néhány napja volt, vagy már egy hete is talán, hogy késő délután utaztam a buszon - valami elintéznivalóm volt - és akkor felszálltál te is. Nem voltál ragyogó fehér és nem voltak szárnyaid sem, mégis valami azt súgta nekem, hogy te bizony egy angyal vagy. Egy átlagos lány voltál mások szemében, de nekem nem. Volt egy fajta kisugárzásod, ami első pillantásra megragadott és a magasba emelt. És a szemeid. Istenem, azok a szemek, ha beszélni tudtak volna. A szemeidbe rögtön beleszerettem, úgy ragyogtak mint két gyémánt a kis üregükben. Nem tudtam rólad levenni a szemem, végig követtelek a tekintetemmel. Úgy láttam, hogy zavarba is jöttél emaitt, édes, vörös pír jelent meg az arcodon miután rámnéztél, majd küldtél egy olyan mosolyt felém, amitől a gyomrom görcsbe rándult, a szívem kiugrott a helyéről, körbeugrált párszor aztán visszaugrott és olyan rendszertelenül vert, hogy az ájulás kerülgetett a testhőmérsekletem pedig hirtelen 10 fokkal emelkedett. A meglepetéstől nem tudtam egyből reagálni, de aztán visszaküldtem a legszebb mosolyomat, mire te továbbra is mosolyogva leszegted a fejed jelezve, hogy értetted az üzenetet. Ekkora visszaállt a szívműködésem a normál üzemmódra és levegőt is rendesen kaptam már. Sokáig néztelek még, mindenedet alaposan végigpásztáztam, képzeletbe több millió fotót készítettem, hogy jól az emlékeimbe vésselek. Az arcodnál időztem el a legtöbbet. Óh, az a kis pisze orr, olyan aminek a hegyére jó puszit nyomni. Azok az ajkak. Két kis párna. Ennivalóak. Egy-két szeplőd is volt. Amitől az arcod még szebb volt. Gondolom nem is akartad őket eltávolítani, nem vitás, hogy a szexepiled forrásai voltak. De lehet csak nekem tetszettek annyira, oda vagyok a szeplőkért. És azok a vörös hajtincsek, szűzanyám! Nem rókavörös, de nem is a legsötétebb vörös. És a szemek, amiket már említettem... A vörös hajad és szeplőid még jobban kiemelték kékes-zöldes ragyogását. Miközben néztem őket, arra gondoltam, hogy mennyire jó lenne elveszni bennük és téged keresni. Úszni a tengerükben sokáig, majd belesüllyedni a végtelen mélységbe, örökre.

Aztán egyszer csak felálltál és felém közeledtél. Megint jöttek az ismerős tünetek. És a fejemben két hang:" - Úristen, most mi lesz? - Csigavér, haver! Legyél laza!" Leszálltál a buszról, de még előtte hátrafordultál és küldtél még egy ennivalóan édes mosolyt. Azóta sem láttalak, sajnos. Egyszer azóta veled álmodtam, elképzeltem, hogy mi lenne ha... aztán persze felébredtem. Ami pedig biztos, hogy nem felejtelek el egy hamar, hiszen láttalak. Egy angyalt láttam, te voltál az.