Kezdeném akkor az elejéről, onnan hogy csütörtökön felöltöztem és az elöző este bepakolt táskával elindultam a Bőrklinikára letudni ezt az idegesító problémát egyszer s mindenkorra. 8-ra hívtak be ehhez képest 10 óra körül tudtam csak elfoglalni az ágyamat a kóteremben. Miután kipakoltam megvizsgált a fiatal és rendkívül csinos doktornő. Kicsit vonakodva toltam le előtte a nadrágom, de aztán sikerült uralkodnom magamon :]

A vizsgálat után kaptam egy papírt és elküldtek, hogy sztárfotót készítsenek rólam fotót csináljanak a lábfejemről. Majd be kellett kicsit áztassam a sebet, hogy megpuhuljon aztán két újabb papírossal elküldtek a műtőbe. Itt egy kis várakozás után kaptam még egy papírt, amin rajta volt, hogy a műtét után nem garantált, hogy szépen visszafog nőni a köröm, eldeformálódhat etc, etc. Így nem lehet őket perelni, ha ezt a nyilatkozatot aláírja az ember.

Innentől jött a durva rész. Az érzéstelenítő injekció nem tartozik a kedvenceim közé, még egy vérvételnél is elfordítom a fejem, mert nem bírom nézni, ez meg nagyobb fájdalommal jár, de kibírható. A két szúrásnál már-már azt éreztem, hogy a tű kijön a lábujjam másik oldalán, de erre nem került hálistennek sor. 15-20 perccel később ami óráknak tűnt, felfeküdtem a boncasztalra műtőasztalra és éreztem, hogy a húsomba vág valami és miután ezt hangos kiáltással jeleztem így kaptam még egy érzéstelenítőt. Ezután jött maga a műtét ami tartott kb 10 percig. Ezalatt eltávolították az egész körmöt a bal nagy lábujjamról és a körömképző sejteket oldalt, megfelezték. Mivel véreztem mint egy újonc menzeszes így az ébredőben kellett maradnom még a műtét után körülbelül egy órát.

Ekkor már a korábban említett csinos és dekoratív (= oltárszexi, bombázó :] ) doktornő keresett, hogy hova tűntem. Érzitek. :D

Ezek után jöttek az unalom hosszú órái, amikor a legjobban csinálnál valamit, akkor kell egy ágyhoz kötve légy, felpockolt lábbal és nem mászkálhatsz össze-vissza maximum a wc-re mehetsz ki. Igaz, hogy ott volt velem pár könyv, az mp4 lejátszóm, egy rejtvényújság és Metal Hammer magazin mégis volt, hogy unatkoztam. Egyik este még beszélgettem is éjfélig a szobatársammal, mert lehetett vele és jó fej is volt.

Nem szeretek kórházban lenni, de gondolom ezzel szinte mindannyian így vagyunk. Az előbb felsorolt okok miatt is, meg azért is mert minden olyan óramű pontosságal megy. Reggel 7-kor vizit, 8-kor reggeli, 10-től megint vizit, 12-től ebéd, majd pihenőidő, aztán 16-től látogatás 18-ig, és újabb vizit és vacsora. És akkor jön a végtelennek tűnő este, amikor aludni még nem tudsz, mert nincs amibe elfáradj és napközbe már aludtál egyet. Így aztán jó, ha van veled egy könyv amit addig olvashatsz, amíg el nem álmosodsz.

Na de eltelt valahogy ez a pár nap és a délelőtt megkaptam a zárójelentést, az elszámolást és végre kiszabadultam onnan. Remélem a kötözések és a varratszedés után végleg lezárhatom ezt a problémát örökre.