EmceeMike blogja

A híradásokból értesülhetettek róla, hogy Romániában az előző hétvégén elnökválasztás volt. A mostani elnök Traian Basescu ismét indult és az első fordulóban ő kapta a szavazatok legnagyobb százalékát. Mögötte a szocialisták jelöltje és szépen sorban a többiek, köztük Kelemen Hunor is az RMDSZ jelöltje.

Az eredmények alapján azonban úgy tűnik, hogy csúfosan leszerepelt a Romániai Magyar Demokraták Szövetségének jelöltje. Nem sokáig ment sírás-rívás a vereség miatt, ugyanis, mint kiderült az RMDSZ a második fordulóban a szocialisták jelöltjét, Geoanat fogja támogatni és erre kérik a szavazóikat is. Ezzel pedig felrúgják az egykori összefogást az EMNT-vel, ami még a nyáron kötetett meg.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) nem veszi komolyan a romániai magyar összefogást, mivel egyoldalúan döntött arról, hogy megállapodást köt a Nemzeti Liberális Párttal (PNL) egy jövendő kormányzati együttműködésről és arról, hogy az elnökválasztás második fordulójában Mircea Geoanát, a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltjét támogatja – mondta a Krónika csütörtöki számában Tőkés László.

...

„Ezt a kezdeményezést figyelembe véve rendkívül barátságtalannak ítélem az RMDSZ egyoldalú döntését, amellyel közvetlenül a liberális párt, közvetve pedig Mircea Geoana elnökjelöltsége mellett kötelezi el magát. Sajnos élünk a gyanúperrel, hogy az RMDSZ nem veszi komolyan, és felrúgta az idei európai parlamenti választásokra, majd az EMEF keretében létrejött magyar összefogást. Hiszen milyen az az összefogás, amely megegyezésünk ellenére nem veszi figyelembe a párton kívüli erőket, az EMNT-t?" – állapította meg a lapnak Tőkés László.

Szóval kibújt a szög a zsákból, Markó diktátor úr és csapata ismét csak nem az erdélyi magyarok érdekeit tartja szem előtt, hanem a zsírosbödönhöz akar közelebb kerülni. Egyszerűen undorító ez a köpönyegforgató politika amit évek óta gyakorol ez a párt. Ideje lenne már tényleg elküldeni a diktátort a picsába.

Shan herceg, Mr. Crepsley és Harkat továbbra is folytatja a hajszát a Vérszipolyok Ura után. Ám Mr. Crepsley egykori szülővárosából furcsa halálesetekről számolnak be a híradások. Így a három vérszipoly vadász félreteszi eredeti küldetését és elindul, hogy 13 éven után körülnézzen a városban.

Éjszakánként nyomokat keresnek és megpróbálják felgöngyölíteni az ügyet. Ekkor azonban váratlan fordulatok jönnek a történetben. Darren újra iskolába kell, hogy járjon az éjszakai nyomozások  pedig úgy tűnik végre eredményt is hoznak. Feltűnik egy Kampókezü vérszipoly, és egy régi jó barát is. Szövetség alakul ki az éjszakai vadászok közt, együtt folytatják a kutatást, de akkor Darrenék még nem is sejtik, hogy milyen nagy csapdába futottak bele...

Nagyon tetszett ez a rész is, ahogy az előzőek is. Egy nap alatt sikeresen ki is olvastam, nem bírtam letenni. Alig várom a folytatást. Nektek pedig továbbra is ajánlom! ;)

Kövezzetek meg és vessetek a mókusok elé, de nekem hiányozna, ha teljesen megszűnne a Bumeráng és a maga a Sláger rádió. Online persze folytatják ahogy a Danubius is, de országosan ez volt az utolsó nap a két rádió számára.

A legjobban a Bumerángért fáj a szívem, mert bármennyire is volt a Bochkor-Boros duó beképzelt és bunkó néha, megnevetették az embereket reggelente, jó kedvet adtak a szürke napokban, kicsit feledtették az emberrel a mindennapi gondokat és ez nem sikerült mindegyik műsornak elérni, akárhogy is nézzük. Nekem is sokszor segítettek abban, hogy ne bedepizve és búskomoran kezdjem a napomat, hanem sírvaröhögve.

Nehéz egy ilyen nap után szavakba önteni azt, amit az ember gondol, mert abszolút át tudom érezni a fanatikus hallgatók elkeseredését, akik szalagokkal, a mai nap autós felvonulással, aláírásokkal és kitudja még mivel tiltakoztak, szolidarítottak a rádiókért; hiszen a Sláger esetében 12 év alatt az életük részévé vált. Én nem voltam egy hűséges hallgató, volt hogy velük keltem, aztán sokáig rádiót se hallgattam, majd Danubius jött és a Jáksó hot 20, meg a Roxy; amióta azonban járok dolgozni mindig betoltam az mp4-et a fülembe, átállítottam a rádióra és hallgattam a két idiótát. Közben meg azon agyaltam, hogy vajh ma mivel fognak megsiratni a röhögéstől. Sikerült nekik nem egyszer. Remélem még fog is, én bízom benne.

Befejezésül még hadd szóljon az utolsó Bumerángosra átköltött nóta, a Nirvana - Smells Like Teen Spirit alapján és stílszerűen azzal zárnám a soraimat, hogy:

Egészség legyen meg frekvencia! NE SZŰNNYÉ MEG!

Vámpíros könyvek és filmek, már a könyökünkön jönnek ki lassan. Elég ha csak a mozgólépcsőn álldogálva körbenézünk és akarva-akaratlanul is megakad a szemünk a vérszívós éjszakai lényekről szóló könyvek garmadáján. Mai szlengnyelven szólva, kicsit túl lett hájpolva a téma. Elég ha például a hatalmas Twillight őrületre gondolunk, ami kezd olyan lenni, mint a Harry Potter őrület, bár ott még nem tart. A Darren Shan könyvek (és a film is) azonban egy kicsit más megközelítéssel mennek neki a témának. Sokkal emberibbnek állítják be a vámpírokat, holott ők már egyértelműen az éjszaka teremtményei.

Mivel már olvastam a könyvet így nagy izgalom töltött el, amikor megláttam a film verziónak az előzetesét. Vártam is nagyon, hogy elkezdjék játszani, mert kíváncsi voltam, hogy mit sikerül a készítőknek kihozni ebből a történetből és hasonlítani fog-e arra, amit én olvasás közben elképzeltem. Azt kell, hogy mondjam, hogy nem. Nem hasonlított, de ezen már meg se lepődöm. Nem először fordul elő, hogy egy könyvből készült filmet másképp képzelek el, mint a film készítői.

 Arról nem is beszélve, hogy mennyire eltért a könyv történetének menetétől, mennyi minden kimaradt és mennyi minden lett más. Sok embertől, akik szintén olvasták a könyvet hallottam azt, hogy konkrétan szar a film.

Én ennyire nyersen nem fogalmaznék azért, mert került bele egy-két poén amin azért jól elszórakozik egyszer az ember. És hallottam olyan véleményt is, hogy egész jó a film és tetszik, persze az illető nem olvasta előtte a könyvet. Ennek fényében mindenki döntse el, hogy megnézné-e a filmet előbb, vagy inkább elolvasná. Én mindkettőt ajánlom, de a sorrendet rátok bízom.

Elvtársak! Eleddig naivan azt hihettük, hogy a mi hőnszeretett ferenctestvérünk, Magyarország Böszméje, aki 3 éve már, elkúrta a brigádjával együtt; hogy visszavonult a háttérbe és most próbál számot venni az életével.

Persze mindannyian legmélyről tudtuk, hogy valójában erről szó sincs és a mi kis Pinokkiónk irányítja az országot szépen csöndesen a sötétből egy bábu segítségével, akinek a neve hasonlít a jelenlegi kormány által igen sokat használt és igen nagyra becsült kordonra. És ezzel kapcsolatban nem is olyan rég sikeresen lebuktatta magát Fleto elvtárs. Igen, azzal a bizonyos beszéddel, ami eléggé felkavarta a másnapos fost a magyar politika bilijében.

Én megmondom őszintén végignéztem és hallgattam de csak azért, hogy utána könnyebben menjen a rókázás, meg hogy objektíven próbáljam kiértékelni a hallotakat és látottakat. Nos az a meglátásom, hogy Fleto ez alatt a majdhogynem félév alatt összegyűjtött még több heves idegbajt, még annál is amennyi volt neki és ezt azzal a bizonyos beszédjével ránk és pártjára zúdította, mintegy figyelemfelhívásként.

Miután végignéztem és hallgattam először is gondolkodtam egy 10 percet, hogy sírjak vagy sírvaröhögjek, majd az utóbbi mellett döntöttem. Aztán elkezdtem agyalni rajta, mert én ilyen mazochista vagyok, hogy engem ez foglalkoztat, igen. Szóval kicsit elgondolkodtam és eszembe jutott a Bukás című filmben az a bizonyos jelenet amikor Hitler az utolsó napjaiban a bunkerban összehívja a tábornokait, hogy jelentsenek neki, majd kiküld szinte mindenkit és a bennt maradottakat lealázza a sárga földig.

Lopcsány elvtárs ugyanezt csinálta amikor az elvtársainak azt mondta, hogy Ébresztő! Demokraták ébresztő! Mindezt többször megismételve és a gesztikulálásaival, mimikájával jól megerősítve, úgy ahogy anno a Führer is tette több ízben. Szinte csak úgy sugárzott a hősies és nem mellesleg álszent tenni akarás a szavaiból, na meg a rettegés a csúnya gonosz szélsőjobbtól, amelynek az egyre növekvő népszerűsége végett hangzottak el a fenn említett mondatok; és persze volt benne egy fellengzős a möszöpö felé irányulú egoista öndicséret is, ami persze úgy hazugság ahogy van. Biztos bekapott a beszéd előtt ferenctestvér pár szemet a zacskós rettegésből, meg egy-két speedet is hogy minél hatásosabb legyen ez a fosch(!) amit ő előad. Hatásos lett. Jót nevettünk.

A vájtfülübbeknek és azoknak a perverz idiótáknak, akik olyan betegek, mint én és képesek végignézni azoknak berakom a biztonság kedvéért a beszédről készült felvételt. Röhögni csak hangosan ér.

Szuper! Megint egy zombi film vérrel, vérrel és még több vérrel gondolhatná az ember. És az ember jól gondolja, mert ez ismét egy B-kategóriás, mindenkit lemészárolós, nagyon sokat vérzős, zombis tömegcikk; amiből már annyi van, hogy Dunát lehetne rekeszteni velük. Valamiért azonban kicsit mégiscsak másabb ez, mint a klisé többi darabjai. Talán azért, mert ezúttal náci zombikról van szó a filmben és nem csak egyszerű sírból kimászó félholtakról, akik embereket szabdalnak szét darabokra pusztán perverz szórakozásból.

Ettől függetlenül a többi klisé miatt ez továbbra is csak egy B-kategóriás tömegfilm. Kezdjük mindjárt az elején. A főszereplők norvég orvostanhallgató fiatalok, akik a húsvéti szünetben elmennek a hegyekbe egy kicsit lazulni és kipihenni a sok bulit, lógást na és persze a tanórákat. Fiatalok, vakációznak a hegyekben, kicsit sem klisés, nemde? :)

Ekkor jön a képbe egy idősebb pasas, aki kicsit bunkó ezért elég szkeptikusak a fiataljaink, amikor végighallgatják a hapsi meséjét.

A sztori nagyjából annyi, hogy a második világháború idején pont itt a hegyek közt állomásozott egy náci ezred, amely a helyi lakosokat mészárolgatta és elvette tőlük az arany és ezüst ékszereket és sok minden mást is. A helyiek ezt megelégelték és kegyetlenül lemészárolták a nácikat és visszavették az aranyat. Úgy néz ki azonban, hogy a náciknak ez nem volt elég és zombiként visszatértek, hogy visszaszerezzék azt, amit először is elloptak. És addig nem nyugszanak a mi kis véresszájú emberszabdalóink, amíg az összest vissza nem szerezték.

Mit ad Isten, abban a házban is akad ebből az aranyból, ahol a fiataljaink megszálltak. El is indul a kergetőzés ember és zombi közt. Fröcsög a vér mindenfelé, sikolyok és rémisztő zene teszi még hátborzongatóbbá a filmet. Azok pedig, akik túlélték a zombiattack-ot felveszik a kesztyűt és szembe mennek a szörnyekkel. Ez az a rész, amikor sokan inkább elkapcsolnak, mert nem bírják, vagy el sem jutnak idáig, mert nem bírják a vért, vagy az ilyen filmeket; én pedig eközben vígan eszegetve és sírvaröhögéstől már fulladozva nézem, ahogy a srácok láncfűrésszel, sarló-kalapáccsal, kardokkal és rambo késekkel kaszabolják a vérszomjas félholt nácikat.

Meglehet, hogy én vagyok elmebeteg és az ingerküszöböm már a Mount-Everest környékén jár, de egyszerűen rajongok ezekért a filmekért, mert annyira nevetségesek. Igen, nevetségesek, mert annyira próbálják az emberre a frászt hozni, hogy átesnek egy határon és onnantól már nem félelmetes, hanem vicces a film. Aki hasonló kvalitásokkal rendelkezik az ilyen filmekkel kapcsolatban, annak nagyon tudom ajánlani. A sírvaröhögés garantált!

Nyírő József erdélyi magyar író (ki hitte volna :) ) novellista életművének egy összefoglalója ez a kötet.

A kötetben rendre megtalálhatók a székely író novellisztikájának tárgyi és érzelmi motívumai: a népélet árnyalt és érzékeny rajza, a székely emberalakok mitologikus felnagyítása, a jobb sorsot érdemlő parasztok, pásztorok és favágók emberi drámáinak balladás színezetű bemutatása, a természet iránt megnyilvánuló, érzelmi tekintetben telített érdeklődés vagy éppen a sajátos székely humor, amely az emberábrázolásban, a cselekményszövésben, dialógusokban és a nyelvhasználatban egyaránt tetten érhető.

Nagyon élvezetes volt olvasni egy-egy kis történetet, mert ahogy fentebb is írja az idézet a sajátos székely humor és beszédstílus jelenik meg. Éppen ezért nekem, mint székelynek dupla élvezet volt forgatni a könyvet. Előfordult nem egyszer például, hogy buszon, villamoson vagy metrón olvastam és hangosan felnevettem egy tipikus székely poénon. Néztek is az utasok rám furcsán, de nem igazán érdekelt.

Abszolút ajánlani tudom azoknak, akik a székely vicceknél jobban beleakarnak merülni ebbe a kultúrába és szeretnének jobban elmélyedni a székely emberek egyszerű és ugyanakkor mégis bonyolult és összetett életében.

Amikor beültem erre a filmre, akkor azt hittem, hogy megint egy tucat popcorn törmeléket fogok látni, amiből ömleni fog a nyál és tele lesz a szokásos romantikus klisékkel happy enddel a végén, ami alapvetően nem baj, mert néha ilyen is kell az embernek, még ha férfi is; de amikor az ember már a századikat nézi meg, akkor nem vágyik annyira a százegyedikre; de nem így történt hálistennek.

Azt kell, hogy mondjam, hogy abszolút pozitív csalódás volt a mozi. Végigröhögtem szinte, annyi poént raktak bele. Előfordult az is, hogy a székből majdnem kiestem. A poénok persze nem B-kategóriásak voltak, amin az ember már csak elmosolyodik, hanem rendesen odavágós, sírvaröhögősek lettek.

 A történet annyi dióhéjban, hogy van nekünk egy bezárkózó és a saját törvényei szerint élő női főszereplőnk, aki a randira is úgy megy, hogy a partnere valamilyen adatlapját (talán facebook) letölti és magával viszi, ezzel is előre felkészülve és megölve a normális ismerkedés menetét. Majd ismét csak a saját törvényei, elképzelései és kialakult világképe alapján elriasztja maga mellől a partner jelöltjét és egyedül érve haza szomorúan azon gondolkodik, hogy már megint mit rontott el.

És akkor ezen a ponton jön a képbe a másik főszereplő a pasi szemmel is jópasi Mike (Gerard Buttler), aki a szerepében egy provokatív macsót játszik és a tv-ben egy betelefonálós műsort vezet, A csúf igazság címmel. A maga szabadszájú stílusában próbál segíteni és tanácsot adni a betelefonálóknak.

 Az, hogy a kettejük szála, hol és hogyan fut össze azt már inkább nézzétek meg ti is, érdemes! ;)

Elöljáróban annyit, hogy csúf, de nagy igazságok vannak benne mind a férfiak, mind a nők szemszögéből, ezekből még akár tanulni is lehet, ha eddig kimaradtak volna ezek a leckék.

Kis hazánk forradalmárai, a legpimaszabb grimaszolók nem fogytak ki a lendületből. A Kowalsky meg a Vega szekere robog tovább gőzerővel.

Büszkén prezentálhatom nektek a Szemenszedett Igazság c. lemez utolsó klippjét, ami az Új Templom Épül c. számra készült el. Egy mozgásművész hölgy csábít minket el a bujaság sűrű erdejébe, valamint egy koncertfelvételből is láthatunk pillanatokat.

Nagyon eltalálták azt hiszem ezt a klippet a szám mellé. Megfogott teljesen. Eddig is az egyik kedvencem volt ez a nóta, de most már toronymagasan vezet. Zseniális egyszerűen.

Ezenkívül meg kell említenem azt is, hogy megjelent a zenekar első DVD-je 5 év Forradalom címmel, amiből már kitalálhatjátok, hogy 5 éve tépázza már a fülünket a banda. A korongokon egy koncertfilm található, ezzel kedveskednek a srácok a rajongóknak. Itt egy kis előzetes belőle.

Robog tovább tehát a Kowamegavega szekere, miközben a Black-Out éppen vergődik. Mivel is zárhatnám ezeket a sorokat, mint Kowa szavaival:

"Forradalmárok! Kezet fel, hangot ki!"

Immáron lassan harmadik hete jelent meg a Linkin Park frontemberének, Chester "Chazzy Chaz" Bennington-nak a szóló projectje, Out Of Ashes címmel.

Sokadik hallgatás után azt kell, hogy mondjam ez a lemez nagyon jól el lett találva. Akárhányszor hallgatom újra, mindig felfedezek benne valami újat, amit eddig még nem hallotam.

Ami Chester hangját illeti, azt eddig is tudtuk, hogy jó. Szép lágy, érzelmes és ugyanakkor kitörően, hörgősen vad egyszerre. A Linkin Parkban eleinte még kiforratlan volt a hangja és ettől is volt olyan karcos és feszes egy-egy hörgése, vagy üvöltése a számokban. Ez persze nem negatívum, ettől is volt a Linkin Park egy áttörés a rock zenében, egy új fajta hangzás született meg a banda megalakulásával és az első lemez (Hybrid Theory) megjelenésével.

Manapság már Chester hangja abszolút kiforottá vált, legalábbis elég meghallgatnunk a legutóbbi Linkin Park lemezt, a Minutes to Midnight-ot, vagy ezt az albumot; és összehasonlítunk a HT-val, vagy a Meteora-val. Mindkettő természetesen Chester, de szakértő fülnek kihallhatóak a különbségek. Hallani lehet például, hogy a hangja sokkal képzettebb Chazzynek, sokkal lágyabb és finomabb, ugyanakkor az ordításai, hörgései, üvöltései is tisztábbak, letisztultabbak, mint anno az ős LP idejében.

Maga a lemez nagyon feszes-pörgős számokkal van tele na meg egy-két lassabbal is csak, hogy az egyensúly is megmaradjon. Többek közt rajta van a Let Down c. szám újrahangszerelt változata is, ami már 2005-ben megjelent; de megtalálható a még régebben íródott és azóta többször újrahangszerelt Morning After is.

Összegezve csak annyit mondanék, hogy nagyon energikus, pörgős-hörgős, feszes-lágy és Minutes to Midnight-tól kicsit rockosabb lemezt kaptunk. Reméljük lesz még ilyen, de előbb jöjjön az az új LP album!

Hosszú idő után ismét podkeszttel bombázlak titeket, Kedves olvasóim! Ez immáron a 11. adás, témájában pedig a megjelenése óta nagy sikert aratott Közel-Keleti ringatózás irányvonalát követi.

Ezúttal viszont nem chillout, hanem arab groove került elsősorban a listára. Ahogy a 3. adás így ez is kitűnő kiegészítő zene vízipipázás mellé, vagy magányos hosszú utakra az autóban, de kísérője lehet egy húsbavágó kérdésekkel tarkított beszélgetésnek is.

Kellemes lazulást kívánok! Kérem, ringatózzatok lágyan!

Ha valakinek megtetszett és leszeretné tölteni, annak erre tessék!

Ma, azaz tegnap eléggé szar hangulatban keltem fel és ez rányomta a bélyegét az egész napra. (Az érintettek, akikkel találkoztam ezt tanúsíthatják) Biztos veletek is volt már olyan, hogy nem tudjátok miért és milyen okból, de legszívesebben telitorokból tudnátok bőgni. Nagyjából ezt éltem át a mai nap a reggeli utazgatás alatt a buszon és a metrón. Csak bámultam ki a fejemből, hallgattam valami zenét, meredtem egy teljesen érdektelen pontra és nyeltem vissza a könnyeimet. Azt hiszem túl sok inger és érzés ért az utóbbi pár napban, amiket feldolgozni még nemigen sikerült és ez okozhatta ezt az állapotot. Néha ilyen is kell, azt mondják az okosok.

Aztán a nap folyamán több dolog is befurakodott az agytekervényeim közé. Az egyik az volt, hogy bár imádom a pörgést és az olyan nagy város adta lehetőségeket, mint amivel Budapest megajándékoz nap, mint nap; mégis azt érzem, hogy megcsömöröltem kicsit tőle.

És ennek kapcsán jön be a következő dolog, amin szintén elég sokat gondolkodtam ma. Ez pedig nem más, mint az, hogy ha már megvagyok csömörölve kicsit Pesttől, akkor jó lenne itt hagyni kicsit és egy szuperkütyüt megnyomva pillanatok alatt odajutni, ahol a legjobban érezném magam. Tételezzük azonban fel, hogy nem kell itt hagyni, mert nincs rá sem lehetőség, sem egyéb fontos tényezők; akkor jönnek az alternatívák. Így például az is, hogy kisétáljak egy magamba, vagy akár többedmagammal a Margitszigetre, ahol bár hallom a város zaját, de mégis valamennyire kitudom zárni azt. Erre már körülbelül egy hete rájöttem, hogy szükségem van néha. Mehetek persze messzebbre is kicsit, például a János-hegyre, ahova már nem jut fel az a zaj és az a pörgés, ami zavart ma egész nap.

Legjobban persze mégiscsak olyan helyre vágyom, ahol teljesen eltudok zárkózni a nagy várostól és a civilizációtól és ezeknek minden negatív velejárójától. Gondolom simán leesett, - ha ismertek már - hogy melyik vidékről beszélek most. Igen, Erdélyről.

Erdélyről biza ,a Székelyföldről, a Hargitáról, a Gyergyó-medencéről, a Hazámról, az Otthonomról. Mi másról is beszélhetnék ugye? (kk.) Hiszen hol tudnám megtenni a legegyszerűbben azokat a dolgokat, amit fenntebb leírtam, mint ott. Ott aztán tényleg nem zavarna a város zaja, - ami máskor amúgy tetszik - vagy a sokféle ember gyarlósága és butasága, - amit a legtöbbször meg már észre sem veszek - vagy az amikor az emberek egymást felöklelve rohannak a nyilván nagyon fontos dolgukra folyamatosan és közben elfelejtenek élni.

Én úgy érzem, hogy bár a flaszter nevelt fel, azért mégiscsak próbálok nem ilyenné válni. Könnyen lehet, hogy ez a csömör is ennek a vívódásnak a jele. És ennek a jele az is, hogy egy Margitszigeti padon üldögélve a fákat és a növényeket nézem és próbálom meghallani azt, amit mondanak. Próbálom értelmezni a susogásukat. Eközben pedig előttem vannak a hargitai fenyvesek és egy kép, ami ezt a csömört próbálja feloldani. A kép ami előttem van - most is éppen - az pedig úgy néz ki, hogy a hargitai fenyvesek közt, valahol Libánban egy erdei házikó előtt ülök egy karosszékben becsukott szemmel. A telefonom kikapcsolva pihen a faluban egy asztalon, a laptopom szintén, csak egy fényképezőgép van nálam, hogy megörökítsem a legszebb pillanatokat. Hallgatom ahogy a fenyves beszél hozzám, elmeséli az több évtizedes gyötrelmeket, amiket átélt. Végig hallgatom, egy szót sem szólok és még csak megsem moccanok. Csak fülelek. Eljut a fülemig a közeli pataknak is a csobogása. Hallom, ahogy halkan zúdul a víz a kövek között és mossa le a fájdalmukat. Madárfütty üti meg ezután a hallójárataimat. Egy rigó énekel gyönyőrűen és beszélget a kövekkel és a fenyvessel, és persze velem, aki csak hallgatja a diskurzust. Nincs is amit mondanom. Belekortyolok a köményes pálinkámba és kinyitom a szememet, hogy elkapjam a napfelkeltét. A takarót kicsit megigazítom magamon és szótlanul végignézem azt a csodát, ahogyan a Nagy Sárga Csillag felmászik a fenyvesre, majd felemelkedik és bevilágítja azt. A köd is közben kezd felszállni. Gyönyörű. Ahogyan az első fénysugarak áthatolnak a tejfehér fátyolos sávon a levegő érezhetően elkezd melegedni. Még így is harapni lehet persze. Hasít és peng bele, mint a jó kaszának az éle. Mikor eljutok arra a pontra, hogy már eleget láttam, akkor visszavonulok a házba és feltöltődve kezdem el a puliszkafőzést.

Na valami ilyesmire vágyom én. Köszönöm, hogy elolvastad. Zárd be!

Itt fekszem az ágyon kinyúlva ölembe a laptoppal és egy nagyon jó hangulatúra sikeredett buli és kevés alvás után úgy érzem, hogy le kell írjak valamit a fejemben cikázó gondolatokból, mert még elfüstöl a fülem és lángot kap a hajam a sok információtól.

Ez a sok gondolat nagyon kusza egyelőre és nem nagyon vagyok képes rendszerezni jelenlegi állapotomban, de máskor - hasonló helyzetben- sem sikerül sokkal többre jutnom. Tegnap pedig egy nagyon mély és tartalmas és számomra nagyon megható beszélgetésben volt részem egy barátommal, aki eddig is egy külön parcellát bérelt az én aortapumpámban (szívemben) és ezután a beszélgetés után nem tudom hova tudnám őt még onnan tovább rakni. Mert egyszerűen már nincs tovább. Így ott is marad és szépen oda lesz állítva egy-két őr, hogy nehogy valaki más a helyébe próbáljon lépni. Neki ott a helye és azt hiszem ott is lesz még jó darabig.

A beszélgetésre visszatérve: Engem, ahogy írtam nagyon meghatott. Nem igazán tudtam válaszolni sem, csak hallgattam és néztem a szemeit az illetőnek és próbáltam a sírást visszafojtani és lenyelni. Férfiasan bevallom, hogy nem sok kellett ahhoz, hogy 5 percenként úgy elkezdjek bőgni, mint egy kisgyerek. A hallottakra pedig még mindig nem tudnék reagálni. Annyira mély volt és őszinte, nagyon kevésszer éltem át ilyet. Feldolgozni sem sikerült még és ahogy magamat ismerem bele fog telni egy kis időbe mire majd sikerül.

Próbálkozom persze, szó sincs arról, hogy nem. Egyelőre hiába. Próbálkoztam akkor is, amikor kimerülve és kicsit fájós lábbal baktattam egyedül az utcákon hazafelé. Közben pedig járt más is a fejembe. Teljesen más gondolatok. Meglehet, hogy ezért nem tudtam még feldolgozni az elhangzottakat, mert összekeveredtek más gondolatokkal.

Ezeket már feltudtam dolgozni és leszűrni belőle azokat a dolgokat, amit ilyenkor kell. Elég morbid következtetések jöttek elő belőlem, akkor ott a hideg és csöndes utcákon. Amik nagyjából így néztek ki:

Azt kérdezem magamtól és a világtól: Most megint miért van ez? Most megint mit csináltam én rosszul? Mi az ami, nincs meg bennem és hiányzik, ha ilyen helyzetbe kerülök? Nem értem, tényleg nem értem. Állok a tükör előtt némán és nem értem. Elegem lesz ebből és belefejelek a rohadt tükörbe. Vigyorgok, amikor az orromba jut a friss vér szaga és érzem ahogy elkezd ömleni a fejemből a forró testbenzinem. Nevetek, egyre hangosabban. Meglátom a repedt tükörben az akkorra csurom véres fejemet. Torz a kép, de a lényeget látom. Még hangossabban nevetek, már fáj a nevetés, de akkor is nevetek. Kihúzok egy szilánkot a fejemből és teljes erőből a tükörhöz vágom. Összetörik és lehull a kagylóba meg a padlóra. Nem látom már magam benne, de mégis látom magam. Szédülni kezdek, túl sok vért vesztettem. Még mindig nevetek és összeesem. Betegesen röhögök, miközben a padlón tocsogó éppen sötétpirossá váló véremben fekszem. Megpróbálok megmozdulni. Az erőm még nem hagyott el teljesen. Felülök és nekidőlök a kád falának. A beteges nevetésről átváltok zokogásra. Megindulnak a könnyfolyóim és csíkokban lemossák a rászáradt vért az arcomról. Elájulok. Testem lomhán puffan vissza a földre. A szemeim lassan lecsukódnak...

Átértem. Itt vagyok végre. Itt már nincsenek kérdések. Nincsenek tükrök. Csak én vagyok és amire vágytam. Itt vagyok végre.

Gondolom nem kell bemutatni nektek a Mozik Ünnepét, ami idén a 17-én kezdődött és a mai nappal zárul le. Aki mégse tudná, hogy ezt eszik-e, avagy isszák, annak röviden annyit, hogy ez az a pár nap, amikor féláron lehet egyes filmeket megtekinteni a mozikban, mintegy megünnepelve, hogy szórakoztatnak minket egész évben.

A hangsúly azonban ismét csak az egyes-en van. A moziünnep honlapján megtalálhatók azok a filmek, amiket féláron lehet megnézni. Vannak itt premier és premier-előtti filmek, a mostanság moziba kerülők és néhány régi film is a vászonra kerül. Na meg ugye vannak 3D-s filmek is, amit úgy hirdetnek, hogy szintén félárón tekinthetők meg (kivéve kettőt). Igen ám, de itt jön a turpisság, mert a Westendben például csak 3, azaz három darab 3D-s filmet vetítenek jelenleg, tehát kedvezményes csak egyet lehet megtekinteni. Ezt persze nem reklámozzák, csak a pénztárnál tudatják velünk, hacsak nem olvasunk előtte kicsit utána a dolognak.

Ez mennyire egy genny dolog már, nem? Teljesen elveszi ezzel a varázsát az egésznek és az ember morcosan és a száját húzva elkönyvel magában néhány dolgot, egy-két szolid kurvaanyázás közepette.

Hála istennek ez a bosszantó dolog nem tudta elrontani a filmélményt, amiben részünk volt többedmagammal. A Rágcsávókat néztük meg 2D-ben, mert ugye nem az az egy film, amit kedvezményes lehet megnézni 3D-ben. Aranyos film, majd lesz róla később post. Este pedig egy kis csajos-vaginanövesztős(akinekvanannakmegtartós) filmet nézünk meg, a Görögbe fogadvát.

Remélem nem lesznek nagyon sokan, mert nincs túl sok kedvem a büfénél vagy a kétbetűs helységnél tülekedéshez, illetve nem szeretném hallgatni ahogy a feszült emberek egymást szidják orrba-szájbam de úgy is biztos lesz ilyen eset.

Tegnap hazafelé egy elég érdekes esetet láttam a metrón, ami elgondolkodtatott kicsit. Hazafelé végig ezen gondolkodtam szinte, aztán még itthon is.

Szóval riszpekt, azaz tisztelet. Na az egyre jobban kezd eltűnni, ha a fiatalság-felnőttek szemszögből nézzük. Nem úgy, mint régen amikor még a szülőket is magázták a gyerekek és tisztelettudóak voltak velük, meg a náluk idősebbekkel is valamilyen szinten, nem is beszélve a tanáraikról. Az én anyum is például még mindig magázza a nagyszüleimet, mert úgy nőtt fel és már nem is esne jól másképp. Mi a tesómmal persze már nem, mert más szelek fújnak, de a tiszteletet megadjuk természetesen.

Ez az egész pedig onnan jutott eszembe, hogy mint említettem fentebb, szem és fültanúja voltam egy érdekes esetnek, ami jól példázza azt amiről most próbálok itt beszélni. A két résztvevő egy anyuka és a körülbelül 10 év körüli kislánya. Felszálltak a Népligetnél és már kiabáltak egymással, ami egy metrószerelvény belsejében már elég kínos tud lenni a többi utazónak. Nem is figyeltem igazából rájuk csak egyszer megütötte a fülemet egy elcsípett mondat a kislánytól: "Rohadj meg, te picsa!"

Na itt volt az amikor dobtam egy wtf fejet és körbenéztem, hogy mindenkinél ez-e a reakció, aztán megvakartam a hallójáratomat is, hogy jól hallottam-e. Jól hallottam, mint kiderült mert a kislány megismételte az előbbit.

Utána így elgondolkodtam, hogy mi lenne ha én játszanám ezt el az anyámmal, hát minimum lerepülne a fejem; vagy ha velem játszaná el az én gyerekem. Én biztos olyan sallert adnék neki, hogy a fal adja a másikat a fogait pedig lenyelné. Az anyuka azonban ehelyett a kislánya szintjén válaszolt. Hadd ne írjam le, hogy miképpen. Teljesen ledöbbentem akkor, de ahogy néztem kb. mindenki az utasok közül.

És akkor eszembe jutott az, amiről már írtam. Az egymást közti tiszteletadás, egy fiatal és egy pár évvel idősebb között, legyen ez akár az életben, vagy online. Az idősekről meg már nem is beszélve. Én igazából nem vagyok prűd és elég szabadszájú vagyok újabban, de azért azt tudom, hogy kivel meddig lehet elmenni ilyen téren. Viszont azt látom, hogy bár nem vagyok egyedül, mintha kisebbségben lennék.