Csak a testem megtagad...

Az a helyzet, hogy a legutóbbi blogbejegyzés júliusban született, most meg már szeptember van és mégse kéne ezt a valamit itt parlagon hagyni. 

Szóval júliusban volt ugye Erdély. Körülbelül másfél hetet töltöttünk otthon, és tényleg otthon mert a nagyszüleim udvaráról legtöbbször csak a mezőre mentünk segíteni nagyfaternak az ilyenkor szokásos nyári munkákban. Ami tulajdonképpen még jó is így egyszer egy évben. Kellemesen elfárad az ember benne és még jól is esik kicsit kollektíve dolgozni. 

Na persze nem csak otthon ültünk ám, mert voltunk egyik nap a Szent Anna tónál, ami még mindig gyönyörű. Hazafelé pedig Csíkszereda után egész Gyergyóig én vezettem néhol szakadó esőben és szerpentines utakon. (Amikor hazaértünk egyébként akkor tudatosult bennem, hogy bár most kezdtem ezt az egész vezetés dolgot, de már most imádom. Csak meg ne utáljam itt Pesten...) Aztán voltunk még két nap a Medve tónál is, ami Szovátán van és sós, tehát bármilyen ügyetlen is az ember, nagy tehetség kell ahhoz, hogy elsüllyedjen. A többiek bekenték magukat iszappal is, mert hogy az jó a reumás és egyébb fájdalmakra, de én mondtam, hogy köszönöm ezt inkább kihagyom, mert hálistennek egyelőre még nincsenek ilyen jellegű panaszaim, másrészt irtó büdös az iszap. Persze azért kaptam két kézlenyomatot a hátamra és egyet a mellkasomra, hogy én se maradjak ki a jóból. Jah és ez alatt a két nap alatt is sokat vezettem. 

Unokatesómnak köszönhetően pedig két éjszaka bulizni is voltam a helyi fiatalsággal, akiknek egy részét már én is ismertem, a két évvel ezelőtti EMI Táboros Kárpátia koncert és erdei afterparty miatt. Fergetes egy buli volt, remélem még sokszor fogok velük súvadni, ahogy a székelyek mondják. :]

Aztán jött az Augusztus és vele együtt a Sziget, amit nagyon vártam már. Ismét egy hét őrület. Szuper is volt végig, mint mindig. A legnagyobb koncertélményeim az Iron Maiden-hez, a 30 Seconds To Mars-hoz, az Enter Shikari-hoz, a Skindred-hez, a Subscribe-hoz és a Superbutt-hoz, a Road-hoz és a Dalriadához és a Depresszióhoz kötődnek. Ja meg volt Tankcsapda is, ami irtó nagy csalódás volt számomra a tavalyi jubileumi koncerthez képest. Szinte csak az új albumról játszottak Lukácsék és az meg konkrétan egy fos.

És meg is érkeztünk a mához, ami már szeptember elég keményen. Kezdődik a suli, lassan a főiskolásoknak is. Na meg a jégkorongbajnokság kedden. Be is fogok ruházni egy szezonbérletre úgy döntöttem. Nagyjából ezek vannak. 

Na meg a vissza-vissza térő irdatlan fos kedv, ami már lassan két éve kínoz, de azt hiszem ez a nyár eddig a negatív csúcspont, hullámvölgyekkel. És olyan ez tulajdonképpen, mint a rohadó gyümölcsöknél. Először belül kezd el megromlani valami, aztán burjánzik, terjed mint egy szövődményes rák és végül teljesen szétrohaszt. Te pedig sikálod kívülről a héját, mert hát el kell azt még adni, ugye.