Egy hét telt el Marian Cozma meggyilkolása óta. A gyász és a fájdalom még hosszú lesz, mind a családnak, rokonoknak, barátoknak; mind a csapatnak. Át tudom érezni azt amiken keresztül mennek. Épp ezért érintenek meg az ilyen képek, amik a mai veszprémi győzelmet hozó meccs közben készültek.
Az MKB Veszprém hazai közönség előtt 28-26-ra legyőzte a spanyol Ademar Leónt a férfi kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének első fordulójában.
A lefújás után Cozma nevét skandálta a hatezres publikum, melyet valamennyi pályára lépő - könnyeivel küszködő - játékos megtapsolt. A nagy kivetítőre az elhunyt arcképét vetítették, a csarnokban lévők egy trombitás közreműködésével elénekelték a magyar himnuszt.
Mocsai Lajos minden játékosának megköszönte a teljesítményét.
"Most megtudtuk, hogy ezek a játékosok igazi hősök. Társuk elvesztése után volt tartásuk, így felülmúltuk a Leónt. A mai győzelmet Mariannak ajánljuk" - fogalmazott a mester. (magyarhirlap.hu)
Ezek a veszprémi fiúk megmutatták, hogy egy ilyen tragédia után is megy tovább az élet és tenniük kell a dolgukat továbbra is. Ezek a fiúk megmutatták Cozmának, aki valószínűleg még látja őket, hogy nem adják fel. Az ő emlékére, az ő tiszteletére és csak és kizárólag neki nyerték meg a meccset. Ennek így kellett lennie. Szívvel-lélekkel játszottak és meg is lett az eredménye. És ezután mindig rá fognak gondolni, tőle kérnek majd erőt onnan fentről.
A képeket és a Napló egy erről szóló riportját nézve mit ne mondjak közel álltam a pityergéshez. Nem azért mert ismertem volna Cozmát, mert eleddig nem ismertem. Nem azért mert román volt, akit itt Magyarországon szerettek és megbecsültek. Nem, az olyan képek fogtak meg engem mint, amikor a csapat összeborulva készült a szokásos csapatlelkesítő kiáltásra Cozma apjával együtt, vagy a férfias vállcsapkodások és az ölelések, a meccs megható képeiről nem is beszélve.
És ha az ember már tudja testközelből, hogy min mennek át most azok, akik Cozmát gyászolják akkor könnyen együtt tud érezni velük.
Kiegészítés:
Utolsó kommentek