Aki ismer személyesen, vagy csak innen a blogról esetleg más felületről az tudja, hogy elég nagy Linkin Park rajongó vagyok lassan tíz éve. Épp ezért az előzetes hírek alapján én is nagyon vártam már az új albumot. Gondoltam, majd jól kielemzem itt és akkor az nagyon jó lesz. Ám az az igazság, hogy az első pár hallgatás után úgy döntöttem inkább hagyom érni a dolgokat és nem írom le az első véleményt, mert a blog szégyellné el magát helyettem.

Azt hiszem megérte várni a kritikával, mert most már másképp ítélem meg, mint az első pillanatokban és higgadtabban tudok fogalmazni. Az a baj, hogy fanatikus rajongóként, akinek az első igazi és meghatározó zenei élménye a Hybrid Theory volt, azt vártam, hogy majd talán folytatódik ez a zenei vonal, ami a maga idejében korszakalkotó és teljesen új volt. Ugye gondoljunk bele, alternatív rock, hip-hop és elektronikus zene egyfajta olyan fúziója, ami magával ragadott tizenévesként. És nem csak engem.

Persze most lehetne azzal jönni, hogy hiú ábránd volt ez a reménykedés hiszen már a Minutes to Midnight is egy váltás volt a zenekar életében. Nem lehet mit tenni, ilyen a rajongó. És akkor ki jön ez az album és az ember a haját tépi, mert elsőre szerintem nem volt olyan aki ne tépte volna a haját ettől. Az első gondolataim azok voltak, hogy: Ez mégis mi? Ez minden, csak nem Linkin Park és hasonlók. Hiszen kérdem én, hol van a gitár? Mi ez a sok elektronika? Mi ez a sok töltelék semmi szám és hol van a zúzás? Hol vannak Mike rap szövegei és Chester ordításai?

Ekkor elolvastam néhány rock magazin kritikáját az albummal kapcsolatban és volt aki nálam is keményebb szavakkal illette, úgyhogy szépen félretettem és néha-néha egy újra hallgatásra elővettem újra, hogy ízlelgessem még többet. Aztán eszembe jutott valami. Még hozzá az amit a srácok a Frat Party DVD-n mondtak miután megjelent a HT. Azt mondták, hogy ők valami újat szerettek volna létrehozni és nem akarják ha beskatulyáznák őket. Mégis megtörtént, jött a nu-metal jelző és a Meteorával ez még hangosabb lett. Ez volt az szerintem, amit ők elakartak kerülni épp ezért jött a váltás az MTM-mel és most a Thousand Suns-zal. És ha ezt az analógiát nézzük, akkor a kérdések is eltűnnek és beláthatjuk, hogy tulajdonképpen ez még mindig a Linkin Park. A Hybrid Theory pedig megmarad egy jó nosztalgiának, amit mindig elő lehet venni.

A kedvencem az albumról pedig a Blackout, íme: