Amikor még a régi BS állt és jégkorong bajnoki döntőn telt ház volt. Abban az időben kezdtem én is a rövidke hokis pályafutásomat a Fradiban. Máshol el sem tudta volna képzelni, hiszen Fradi szívvel születtem. Megboldogult apám a Ceau rezsim átkos évtizedeiben is már fradista volt. Nem volt kérdés, hogy az anyatejjel én is magamba szívok ebből valamennyit.
Aztán a csapatba kerüléssel ez a szerelem csak erősödött. Emlékszem 96/97-os szezonban ott voltunk apuval a bajnoki döntőn. Tele volt a csarnok fradistával meg egy néhány újvárosival. Ferencváros - Dunaferr meccs volt a döntő. Akkor még keveset fogtam fel a meccsből, még csak tanultam a szabályokat és csak ízlelgettem a jégkorong miliőjét. Arra viszont emlékszem, hogy milyen fantasztikus hangulat volt. Zengett a csarnok tőlünk és a buzdító dalainktól. Emlékszem arra is, hogy sokszor csak apumat figyeltem, a reakcióit, a gesztusait. Próbáltam ellesni, hogy mit kell ilyenkor csinálni. Nem is beszélve arról, hogy furcsálltam azt is mennyire együtt él a játékkal és a mindig csendes ember helyett egy hol örömittas, hol bosszankodó ember áll mellettem.
A meccsre is emlékszem persze. 5-1-re nyertünk. Hatalmas ünneplés volt. Otthon pedig felvettük videóra az egészet. Felemelő érzés volt visszanézni néha, főleg azzal a tudattal, hogy én is ott voltam. Ha meg lenne még a felvétel most még többet érne és még felemelőbb lenne újra felidézni azt a mámort, amit akkor éreztem.
Még szerencse, hogy egy élelmes Fradi szurkoló az egy évvel korábbi döntőről feltett egy videót. Igaz, hogy ez nem ugyanaz, de a fíling megvan. A csapat majdnem megegyezik az egy évvel későbbivel, a helyszín és hangulat ugyanaz. Csodálatos!
Azok voltak ám a szép idők, amikor 10 idény alatt tízszer lett bajnok a Fradi. A legutolsó alkalom épp az a 96/97-os idény volt, amikor én is kinn voltam a döntőn. Sajnos azóta nem sikerült újabb bajnokságot nyerni, de a remény hal meg utoljára!
Utolsó kommentek