Pár hete volt, hogy anyummal kettesben voltunk épp itthon hétvégén és nem tudtuk, hogy mit nézzünk szombat délután. A tvben szokás szerint nem semmi figyelemreméltó, úgyhogy gondoltam berakom már ezt a filmet, mert már korábban is érdekelt, de még nem néztem meg. Így hát betettem. Meg kell, hogy mondjam hogy picit többet vártunk tőle révén, hogy a romániai rendszerváltás időszakában játszódik, de végül is ha belegondolunk egy drámáról beszélünk, annak meg tökéletes.

Szóval, mint említettem Romániában járunk a rendszerváltás előtt, méghozzá 1987-ben. Még javában tart az átkos Ceausescu-rezsim, de már mintha recsegne ropogna a változás szele. Bár ezt csak az érzi, aki ott élt. A két főszereplő Otilia (Anamaria Marinca) illetve Gabita (Laura Vasiliu), a film pedig az ő tragikus történetüket meséli el. Gabita teherbe esik és mivel későn értesül róla az abortusz mellett dönt, ami abban az időben illegális volt és még finoman fogalmaztam. Konkrétan ha kiderült ilyen eset, a securitate emberei (akik itthon az ávh-sok voltak) elvitték az illetőt és előbb jól elagyabugyálták aztán életfogytig bezárták egy cellába. Arról ne is beszéljünk, hogy milyen kockázatos volt ez egészségügyileg is. Mindenesetre Gabita egy barátnője tanácsára egy kuruzsló zugdoktorhoz fordul, hogy az hajtsa végre a szükséges beavatkozást egy hotel szobában.

 A film egyébként lenyűgözően realisztikus. Abszolút visszaadja az akkori körülményeket, viszonyokat és eseményeket. Vegyük például azt, hogy egyik jelenetben a háttérben egy csomó várakozó embert látunk egy sorban. Kenyérért állnak sorba, vagy éppen wc papírért. Nem tudjuk meg, de nem is ez a lényeg, hanem hogy ez volt!

Ahogy Hofi poénjában is:

A villamoson a kalauz bemondja az állomásokat: - Következik a pékség. A villamos elindul...najnajnajsssss. - Következik a sor vége...

Na hát körülbelül ez le is írja az akkori viszonyokat. Mert, hogy ez a vicc nem ám Magyarországról indult.

Aztán a másik jellemző dolog az az, ahogy a recepciósok és a zsaruk bánnak az ügyfelekkel. Ahogy néztük anyummal már-már kezdtünk nosztalgikus hangulatba esni, ha lehet ilyen morbidan fogalmazni. És igaz, hogy én ebből még nem éreztem kb semmit, esetleg annyit, hogy nem olyan kajákon nőttem fel, mint a mai babák, de azért meséltek nekem dolgokat. Nagyon sok történetet, anekdótát hallottam azokról az időkről és abszolút beletudtam élni magam, bár nem is éltem még jóformán akkor.

Mesélt például megboldogult apám is az aradi '89-es forradalomról, ami Temesvárról ragadt át Aradra. Ugye azt mindenki tudja, hogy a román forradalom Temesvárról indult ki főleg. Szóval elmesélte, hogy akkor ő is kinn volt az utcán. Kéz és karöltve vonult a többi fiatallal egyenesen szembe a securitate embereivel. Akik persze megunták a dolgot és elkezdtek a tömegbe lőni, ekkor mindenki menekülőre fogta a dolgot. Mindez pedig semmi volt a 2006-os őszi zavargásokhoz képest. Apámat persze hősnek állítottam be amikor először ezt elmesélte. Mindeközben én és a család többi tagja rémülten figyeltük, hogy vajon mi történik odakint és visszatér-e épségben a családfő. Ez volt az én '89-em.

A filmet pedig ajánlom mindenkinek, akit egy kicsit is érdekel ez a téma. Érdemes megnézni, de tényleg.