Egy, két, há. Lehet nekifutni a tavasznak lassan, lassan. Persze nem akarom elkiabálni, de a mai időjárás is ami itt volt, azt a képet mutatta, hogy már recseg-ropog az a tavasz és még küzd a téllel, de már nyerésre áll. A tél persze még próbálkozik minden megmaradt erejével és néha oda-odasóz nekünk egy gyors havazást, amit sokszor észre se veszünk; vagy megpróbál minket a hideg szelével felborítani, de ez a szél se olyan már, mint hetekkel, vagy hónapokkal ezelőtt.
A mai időjárás már egyre gyakoribb kezd lenni és remélem ez csak fokozódni fog. Már csak attól százszor jobb lesz a kedvem, hogy besüt reggel a nap és egész délelőtt melegíti azt. És ha kimegyek az utcára, akkor nem viszi le a szél a hajamat, hanem lágyan meg-meglibbent. A nap pedig beindítja az életkedv növelő folyamatokat bennem. És már-már mosolyogni van kedvem, pedig még csak szerelmes se vagyok.
Már egyre jobban várom, hogy a hőmérséklet is elkezdjen olyan 15-20 környékén mászkálni és akkor meg is békélek. Ma egyébként amikor utazgattam a városban azon gondolkodtam, hogy mennyire jó lenne most itt hagyni kicsit ezt a betondzsungelt és kimenni a természetbe. Minél messzebbre a civilizációtól, se telefon, se semmi. Túrázni az erdőben, dombokon, hegyeken-völgyeken sétálni és csak szívni magunkba az illatokat, meg csodálni a természetet. Persze legszívesebben mindezt valahol Erdélyben, a hargitai hegyekben preferelnám, de jelenleg megelégednék egy János-hegyi sétával is.
Tavasz, jó idő, 15-20 celsius, várunk ám!
Utolsó kommentek