Marilyn Manson eléggé érdekes fickó és akkor még finom voltam és kurva nőies, így igen. Megosztja az embereket eléggé, de leginkább a legtöbb embert elriaszt a külseje és a botrányai. Én azonban most nem erről az oldaláról fogok locsogni, mert nem igazán érdekel ez amíg megír olyan számokat mondjuk, mint a mOBSCENE, vagy a This Is The New Shit.

Már pedig tud ő ilyeneket ha akar, meg a feldolgozásai is zseniálisak, a maguk nemében és stílusában. Vegyük például a Tainted Love című számot, hát az mennyire odabasz már. Az eredetije is, az kétségtelen, de az én fülemnek inkább ez jön be. Ott van aztán még a Depeche Mode dal is, a Personal Jesus, vagy az örök zöld sláger, a Sweet Dreams. Zseniálisak, imádom őket. Rock discoban hatalmasat szoktam ezekre táncizni.

Abban viszont biztos vagyok, hogy az új album dalaira nem fogok pogózni, sem táncolni, mert nem érdemlik meg. Teljesen hiányolom azt az érzést, amit akkor érzek ha hallgatom a fenn linkelt számokat. Olyan kis langyos meleghúgy íze van körülbelül az egésznek. Néha elő-elő villan azért egy kis igazi Mansonos beütés, még azt is megkockáztatom, hogy egyik másik szám még jónak is mondható, de együttvéve az egész egy elég nagy kalap kaki. Sajnálom, ha beletiportam ezzel a Manson rajongó olvasóim lelkivilágába, de az is lehet, hog ők is így éreznek, mint én.

Igazából azon gondolkodom, hogy adjak-e neki még egy esélyt, hátha változik a véleményem valamelyest második, harmadik hallgatásra.