Értem én, hogy most én vagyok az akit lehet szidni és mocskolni, besározni az ász teamnek, összejöveteleken meg privátban, de igazából fosok bele. Magasról méghozzá. Eleinte csak furcsálltam, hogy elfordultak tőlem olyan emberek, akik barátjuknak tekintettek, aztán meg elszomorított a dolog, mert igazából én is úgy tekintettem rájuk és nem értettem, hogy akkor most miért vagyok én a kiközösített.

Nem tudom mit követhettem el, hogy ide jutottunk. Gyanítom, hogy minimum egy gyilkossággal felérő dolgot tehettem, legalábbis ezt szűrőm le abból amekkora ellenszenv sugárzik felém. Kár, hogy én ilyenre nem emlékszem. Persze tudom én, az volt a baj, hogy az egyik főkolompos a csordából nem bírta a pofámat és akkor érvényesült a jó magyar mentalitás, a csordaszellem. Hűbazmeg! Ez arra megy, menjünk mi is arra! 

Rühellem ezt, ez az egyik dolog amit utálok a magyarok többségébe, hánynyi tudok ettől és ilyenkor örülök, hogy székely-magyarnak tudhatom magamat és büszke is vagyok rá, hogy igyekszem nem eltanulni ezt a mentalitást.

Meg azt is utálom, hogy mindig van valaki akit ki kell egy csoportnak - legyen bármilyen csoportról is szó - szemelni és arra rászállni, szúrkálódni vele, piszkálni olyan alattomos geci módon, hogy elgondolkodjon az illető azon, hogy akkor most vajon ez nekem szólt?

Gyűlölöm ezt is, miahalálótvarosfaszáért nem lehet megmondani az embernek a szemébe, hogy igen bazmeg, ez a bajom. (?) Nem, azt nem lehet élvezni, azon nem lehet röhögni összeülve a csordával. Azt meg kell beszélni. Az olyan gáz, nem? Sokkal viccesebb, ha rá lehet szállni az emberre és kikészíteni.

Hihetetlen, hogy vannak olyanok akinek ez jól esik és te meg azt hiszed, hogy ismered őket, közbe meg kiderül, hogy mégse. Szóval ezek vannak, de igazából már eljutok lassan arra szintre, hogy nem érdekel és lepattan rólam. Körülbelül úgy, ahogy Tomcat egyik pólóján olvashatjuk: értem én, csak leszarom.

Elnézést kérek a trágár szavakért.