Azt hiszem valami ilyesmim lehet nekem mostanság. Éjszaka sokszor előfordul, hogy nem sikerül elaludjak, nappal meg persze már menne a fáradtságtól. Így volt ez tegnap éjszaka is. Egyszerűen bármit csináltam, nem sikerült elaludnom. Csak forogtam jobbra-balra az ágyban, néztem a plafont és próbáltam valami szépre gondolni, hátha az majd segít. Nem segített, pedig volt választék a szép dolgokból. Ekkor elkezdtem filmezni, hogy hátha abba majd belealszom, de ez az ötlet is meddőnek bizonyult. És itt már kezdtem nagyon ideges lenni és innentől már amiatt nem sikerült elaludni. Aztán persze reggel, amikor csörgött az óra akkora sikerült végre, csak akkor meg muszáj volt felkelni. Egész jól bírtam mondjuk, kicsit morcosan de eltelt a nap, a holtpontokat pedig kibekkeltem. Aztán délután bepótoltam a hiányt és egész este kótyagos voltam. Most pedig ismét fenn vagyok emiatt, de azt hiszem most nem lesz gond az elalvással köszönhetően a fájó torkomnak meg eleve a közérzetemnek.
Több ilyet azért nem szeretnék, mert ha felborulna a biológiai órám az elég gázos lenne. Úgyhogy fel kérek valakit arra, hogy mindennap vágjon fejbe egy gumikalapáccsal, ha nem tudnék elaludni. Ki vállalja?
Utolsó kommentek