A mai nap reggel nem szokás szerint a munkába indultam, hanem a kórházba. Beakartam jegyeztetni magam egy műtétre. Körömbenövésem van a bal lábamon a nagylábujjon, amivel már régóta szenvedek. Voltam vele többször is sztk-ban, kivágták, begyógyult mindenki happy volt, aztán újra benőtt. A harmadik ilyen eset után aztán tavaly már valami komolyabb cselekvésre szántam el magam és háziorvostól bőrgyógyászati klinikáig, doktortól doktorig jártam. Ez még a jobb lábammal volt amúgy. Majd jött egy konzilium a sebésszel aki azt mondta befekvéssel műtethető a dolog. Meg is történt befeküdtem tavaly októberben a kórházba. A műtét sikeres volt, eltávolították a vadhúst, a körömdarabot és a köröm növekedését képző sejteket megfelezték ,ahogy mesélte a sebész. Feküdtem utána még 2 napig aztán hazaengedtek szerencsére. Még jártam hetekig vissza olyan mondvacsinált okokból, mint kontroll, vizsgálat és varratszedés. Ami arra volt jó, hogy akkor még minél több vizitdíjat kicsengessek, mert a kötözést akárki megtudta volna csinálni, egyedül a varratszedés miatt kellett volna ténylegesen bemenjek. Na de azóta begyógyult szépen a helye, visszanőtt egy körömszálka, amit ha esetleg probléma lenne egy kisebb beavatkozással el lehet távolítani.

Itt azonban nincs vége a sztorinak mert akkoris már esedékes lett volna a bal lábamon lévő benövés műtétje is. Azonban akkor még nem volt annyira súlyos, úgyhogy inkább azt mondtad egyelőre elég lesz ha egyik lábamon bicegek. Azóta azonban nem múlt el a dolog, sőt csúnyább lett. Levezik, gennyezik és alkalmanként vérzik is. Fájni nem fáj, csak ha valamibe belerúgok véletlenül, vagy ha valaki rálépik satöbbi. Akkor viszont olyan szinttű a fájdalom, hogy legszívesebben a falat kaparnám.

Visszatérve az elejére, a mai nap reggel a régi papírokkal, zárójelentéssel, diagnózisokkal, meg a taj kártyával beállítottam én kis naiv, hogy majd tudok időpontot kérni a műtétre. Lehetőleg még iskola kezdés előtt. Ám a nővér meg se várta, hogy befejezzem a mondókámat már is el küldött volna. Amikor visszakérdeztem akkor már viszont elmagyarázta rendesen, hogy új vizsgálatokra van szükség és egyeztetésre a sebész úrral. Majd leküldött a járóbeteg felvételre, hogy ott érdeklődjek. Ott meg azzal küldtek el, hogy a sebész úr szabadságon van, a kezembe nyomtak egy kis cetlit a telefonszámával, hogy hívjam fel és vele beszéljem meg az ezutániakat.

Úgyhogy kénytelen leszek még várni ezzel a dologgal, amíg a drága doktorúr vissza nem tér. Annyira azért én se vagyok bunkó, hogy a nyaralását megzavarjam. Remélem ez a műtét lesz az utolsó ilyen jellegű és ezzel végleg pontot tehetek erre a problémára.